Nagy-Kopasz hegy – Dévényi Antal kilátó
Már a vonaton ringatózva látható volt, hogy a reggeli didergés hamarosan kellemes langyos időre vált, mert a nap felszippantotta a felhőket, és a Klotildliget állomáson már arcunkat a meleg napsugarak felé fordítottuk, amíg a többiek más ügyeket intézték a hegymászás előtt.
Rögtön nekigyürkőztünk egy nem túl hosszú, és nem túl erős emelkedőnek, ami még nem bizonyult nehéznek, mert a talaj az éjszakai fagy miatt szilárd volt a lábunk alatt.
A melengető napfény a madarakat is életre keltette, hangtalanul röppentek az ágak közt, az erdő csendjét csak a szajkók veszélyt jelző rikoltása, és az éhes harkályok hangos kopácsolása törte meg.
Az emelkedő után egy ideig lankás úton lépegettünk, jobbra-balra szép kilátás nyílt a környékre. Egy pihenőhelyen megtöltöttük magunkat energiát adó finomságokkal, így újult erővel vágtunk neki az újabb emelkedőknek, ami már csúszóssá vált az olvadó sártól, amit a hangos zúgással, büdös benzingőzzel közeledő quadok még jobban elmélyítettek. Szerencsére mindenki ügyes volt, nem utánoztuk a varacskos disznók fürdését.
Egyre lassuló léptekkel, nyögve, szuszogva csak felkapaszkodtunk a Nagy-Kopasz hegyre, ahol már előttünk is magasodott a Dévényi Antal kilátó, ami pont úgy néz ki, mintha egy jenga torony lenne. A bejáráskor kiderült, hogy hiányos a feljáró lépcsőfoka, így nagyon nagyot kell lépni, hogy elindulhassunk a toronyba. Persze a mi gondoskodó Ferink ezt is kiküszöbölte. A hátizsákjához erősítve elcipelt egy jókora műanyag sámlit, ezzel pótolva a hiányzó lépcsőfokot, így mindenki biztonságosan indulhatott felfele a kilátóba.
Fentről csodás panoráma tárult elénk. El is időztünk fent a szélmentes időben, próbáltuk behatárolni a környező településeket. Különleges látványt nyújtott a távoli, felhőpamacsból kukucskáló Esztergomi Bazilika monumentális épülete.
Miután elfogyasztottuk a csúcsitalokat, és a maradék csemegéket, elkészült a csoportkép, Feri mesélt a kilátó történetéről, és a névadó Dévényi Antalról. A kilátó 10 évvel ezelőtt épült. Nevét a környék gondos erdészéről kapta, aki fő alakja volt a pilisi kopár hegyek fásításának. A hegy is a fák hiánya miatt kapta a Kopasz nevet, és a környéken még számos hely viseli ezt az elnevezést. A fák közé muflonokat is telepített. Mi nem találkoztunk eggyel sem, de ma is élnek itt ezek az állatok.
A lefele vezető út kényelmes és biztonságosabb volt, mert a kövek megakadályozták hogy a sárban csúszkálva kelljen haladni. Helyenként rácsodálkoztunk a vastag avarréteg alól kibújó hóvirágokra.
Az aszfaltos útra érve még egy kis emelkedő, néhány kanyar, és máris a kandallóban ropogó tűz melegénél ültünk egy étteremben. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Ildi egy több méteres fehér szalaggal mászkál. Minek neki egy hosszú fehér szalag, és egyáltalán honnan vette? Az ő hátizsákja sok olyan eszközt tartalmaz, amire szükség lehet egy túra során, de mire kellhet egy fehér szalag? Hát hamar kiderült, hogy egyik társunknál bekövetkezett a túrázók rémálma, mindkét cipőjének levált a talpa. Szerencséjére ez már az út vége felé következett be így kényelmetlenül, de sikerült beérnie klaffogó talpakkal az étterembe. Ildi azonnal megoldást keresett a problémára. A konyháról kért segítséget, és kapott is pár méter, vízcsövek szigetelésére használatos teflon szalagot. Miután ezt körbe tekerve a cipőn rögzítette a talpat, még a biztonság kedvéért levágott pár szálat az étterem ablakát díszítő spagetti függönyből, ezekkel további stabilitást biztosítva a cipőtalpaknak.
A Nyugatiba érve részint még tartott Ildi műve, így remélhetőleg kissé ingatag, de vastag talpakon ért haza szerencsétlenül járt társunk.
– Kövér Jutka

Panoráma részlet a kilátóból