Az első látogatási időpont beszámolójának beszámolója:
Munkácsy kiállítás
Január utolsó napján 17 kultúrára vágyó Zerge gyülekezett a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában. Annak ellenére, hogy hétköznap délelőtt volt, hosszú sor kígyózott a bejárat előtt. Én V. Hajnival érkeztem és minket, mivel a csoportra hivatkoztunk udvariasan előre engedtek.
Szita Klára idegenvezetőnk hamarosan megtalált bennünket a tömegben, és mivel mindenki pontosan érkezett, azonnal elkezdte a vezetést. Ismét szerencsénk volt, mert közvetlen, nagy tudású, lelkes szakembert ismerhettünk meg személyében. Nagy segítséget jelentett, hogy mindannyian jól működő audio guide készüléket kaptunk, aminek segítségével minden információt kifogástalanul hallottunk.
Idén a festő kettős (születésének 180., halálának 125.) évfordulója alkalmából szervezték ezt a gyönyörű kiállítást. Munkácsy önarcképét pillantottuk meg legelőször, ami egy ereje teljében lévő, magabiztos 37 éves férfit ábrázol, aki a sötét háttérből egyenesen a szemünkbe néz. Már itt láthattuk a sötét színek alkalmazásából, hogy a világhír útján induló festőnek Rembrandt volt a példaképe. A bejáratnál nem csak az önarcképét, de valódi fényképeket is láthattunk a festő különböző életszakaszaiból.
Az utána következő mindkét kép címe: a ’Vajköpülő asszony’. Ugyanazt a jelenetet festette meg Munkácsy, mint a francia Francois Millet, akinek a képét a szelídség, puhaság jellemezte, az általunk jól ismert festmény viszont drámai. Mennyire másként láttam mint a reprodukción, mert feltűnő az asszony egyenes tartása, izmos keze, mély ráncok az arcán és az előtte álló kislány szomorúsága. Ugyanilyen rácsodálkozással néztük az ’Ásító inas’ portréját, ami a legismertebb magyar festmény. Valójában önarckép a fiatal festőről, aki korai árvasága miatt Békéscsabán asztalos inasként keserű tapasztalatokat szerzett az életről. Vezetőnk felhívta a figyelmünket a színek fontosságára: Munkácsy legtöbb festményén a sötét háttérből fehér, piros és kék különböző árnyalatai emelkednek ki. Nem is következhet ezek után más, mint a ’Rőzsehordó nő’ című alkotás, amelyről csodálatos színei miatt a legtöbb poszter készült. Lényege: a munkában elfáradt ember szépítés nélküli megjelenítése. Munkácsy ezeket a képeket már Párizsban festette, ahová barátja és pályatársa, Paál László hívására érkezett és otthonának megteremtésében régi ismerősük, De Marches báró és felesége, Cécile Papier segített, aki két évvel később, a báró halála után a művész felesége lett. Ezután ismét ’páros’ képeket láthattunk, a ’Zálogház’ című festményeket, amelyek közül az egyik egy német festő alkotása, a másik Munkácsy festménye, amely drámai erővel ábrázolja a kis település lakóit, akik szégyenkezve kerülik egymás tekintetét. A festő 26 éves korában készítette a ’Siralomházban’ című magyar betyárról készült remekművet, amelyben érzékelteti a tárgyak és az emberek kapcsolatát (pénzgyűjtő cseréptál, széttépett biblia). Érdekes megfigyelni, hogyan reagálnak az emberek. Nem mindenki arcán tükröződik a sajnálat.
A ’Műterem’ című képén már látszik, hogy bekerült a gazdag, mozgalmas Párizs világába. Láttunk régi filmek részleteit, amelyekben megpillanthattuk a világkiállításra épített Eiffel torony árnyékában a rendkívül mozgalmas a párizsi élet. Munkácsyt felesége, Cécile Papier és Charles Sedelmayer képkereskedő indította el a világsiker útján.
Gyönyörű tájképeket láttunk, ahol a barna és zöld színek számtalan árnyalatát használta, de nem volt igazán tájképfestő, a tájakat mindig emberekkel ábrázolta.
Monumentális, hatalmas festmények következtek ezután, a Krisztus trilógia darabjai. A felkérésre válaszolva azt mondta, hogy ’Szentképet nem föstök’ és ennek megfelelően Krisztust emberien méltóságteljesnek ábrázolta, de a kezét tördelő, gyötrődő Poncius Pilátust is. A Golgota c. festmény megalkotása nehezebb feladatot jelentett a nyílt terület miatt. Itt a hatalmas természet szinte elnyeli a két csoportot. Az egyik Krisztusé és a siratóké, a másik a szemlélődők és eltávozók csoportja. Itt, az árnyaltan jellemzett tömegben látjuk a legérdekesebb figurákat: a közönyös ácsot, a mellét verő, futó férfit és az ún. arab lovast, azaz a lóháton ülő titokzatos, jelképes alakot. Az ég vészjóslóan ismétli a megtörtént, jóvátehetetlen drámát. Azt gondolom, hogy ezzel a képpel elérte pályája csúcsát, világszerte elismert művész lett.
Egy vitrinben láttuk a kitüntetéseit: a Francia becsületrendet, a világkiállítás aranyérmét, Ferencz József császár nemességet adományozó okiratát (Ettől kezdve írhatta nevét Y-nal). A ’Golgotát’ részletekben készítette el, nekem csalódást okozott, hogy fényképek készítése segítette a munkáját. Viszont művészi alázatát bizonyítja, hogy a kereszten szenvedő Krisztus valójában a festő maga. Oka nem spirituális jellegű, hanem az eredeti modell balesete.
Még hatalmasabb, monumentálisabb a hazai megbízásból készített és sokat bírált ’Honfoglalás’ című festménye.
A felesége unszolására ezek után sem tétlenkedett. Romantikus realista festő volt, de utolsó korszakában megjelentek a képein az impresszionizmus jegyei. A párizsi gazdag elit szalonjait ábrázoló festményeivel előszeretettel díszítették a szalonjaikat a párizsi elit tagjai. Minden képen gyönyörűen berendezett szoba, szőnyeg, asztalterítő, virágok, pálmák kanapén szendergő hölgyek, tündéri kislányok láthatók. Ezek a képek növelték a festő népszerűségét és gazdagságát.
Halála tragikusan fiatalon, 56 éves korában következett be. A Pesten lezajló temetéséről rövidfilmet láthattunk. Óriási tömeg kísérte utolsó útjára.
A rengeteg élménytől, információtól kábultan tapssal köszöntük meg Szita Klárának a fantasztikus idegenvezetést és fáradtan, csodálatos élményekkel gazdagodva indultunk haza.
-Siklós Juli
