Négy napos kalandtúra Kőszegen és környékén
Október 9., csütörtök
Reggel 27 lelkes Zerge találkozott leküzdve a pesti reggeli dugót a szokásos parkolóban a Prielle Kornélia utca és a Szerémi út sarkán. Egy kisbusszal és 5 személygépkocsival haladtunk Kőszeg felé. Minket a GPS sajnos félretájékoztatott, ezért nem találtuk meg a herendi találkahelyet, Kőszegen viszont már csatlakoztunk a csapathoz.
Korán értünk Kőszegre, a szállást még nem lehetett elfoglalni, így megálltunk a Csónakázó-tónál. Ott lehetett inni, vagy enni valamit, majd körbe sétáltuk a tavat. A végén jó pár lépcsőn felkapaszkodva eljutottunk a Szent Korona bunkerig, ahol a koronázási jelvényeket 1945 március 18 és 27 között őrizték. Kőszeg ’megúszta’ a II. világháborúban a bombázásokat, azért néz ki a város ilyen aranyosan.
A szálláshelyekre való bejelentkezés után haladéktalanul elkezdtünk ismerkedni a várossal. Kőszeg egy kicsi, mindössze 12000 lakost számláló, nagyon hangulatos kisváros. Először a város büszkeségét, a Jurisics várat foglaltuk el. Jurisics Miklós horvát bán 1529-ben került Kőszegre és az ő nevéhez fűződik az 1532-es török ostrom, amikor a maréknyi, kb. 700 várvédő visszaverte a 60-70 ezres török hadsereg támadását. A törökök a vár csupán névleges bevétele után, 11 órakor vonult el a falak alól, ezért harangoznak Kőszegen 11 órakor is. Ildi nagyon ajánlotta a ’Szőlő jövésnek könyvét’ (ebben 1740 óta rajzolják le a Szent György-napi szőlőhajtásokat), de mi a rendelkezésre álló rövid időben a várfal melletti sétát választottuk. Az udvaron megcsodáltuk Jurisics Miklós szobrát.
Sétánkat a hangulatos városban folytattuk, ahol először Szt. Donát és Szt. Lénárt szobrát néztük meg, majd a Zsinagógát. Megtudtuk, hogy a világháború idején Kőszeg teljes, 103 fős zsidó lakosságát deportálták Auschwitzba, és senki nem tért vissza, ezért a zsinagógát napjainkban nem használják (csak kulturális célokra).
Ezután megtekintettük Magyarország első árvaházát, amelyet a XVIII. század közepén alapították és 1958-ig működött. Betértünk a „Virágudvarba”, amelyben műhelygaléria és ökokert működik. Megtudtuk, hogy más házakkal együtt a 2 m-es városfalra építették. Több mint 240 fajta növénnyel foglalkoznak itt, közöttük néhány különlegességgel is találkozhattunk és vásárolni is lehetett.
Utána kültéri szobrokban gyönyörködtünk, pl. Herman Ottó és Ottlik Géza szobrában. Utóbbi íróról megtudtuk, hogy Kőszegen tanult a katonai középiskolában. Gondolom, hogy ez ihlette az „Iskola a határon” című könyv megírásában.
Még csak ½ 5 volt, amikor a Patika Múzeumhoz értünk, ahol 5 órai zárás miatt nem szívesen láttak minket. Érdemes volt kitartanunk, mert a múzeum nagyon érdekes volt, gyógynövényeket és azok felhasználását is láthattuk, valamint egy gyönyörűen megmunkált patikapultot és polcokat.
Ezután ismét a Jurisics térre érkeztünk ahol a város legfontosabb műemlékeit láthattuk: a Hősi kaput és a Hősök tornyát valamint a városházát, ahol a XIV-XV. századtól tanácskoztak és bíráskodtak a város vezetői.
Kőszegen több gyönyörű templom található, egészen közel egymáshoz A legmonumentálisabb a Jézus szíve plébániatemplom, ami mindenhonnan látható, de renoválás alatt áll. Nekünk viszont gyönyörű harangjátékot adott este 8-kor, mivel az ablakunk közvetlenül a templomra nyílt és a hajnali ébresztőt is biztosította. A Szt. Jakab és a Szt. Imre evangélikus templomot azonban megcsodálhattuk kívülről, és a Kálvária templomot messziről.
A Lábas ház nagyon érdekes volt, mivel ez az ország egyetlen dupla árkádos épülete. A szűk utcákon bolyongva pletykákat is hallhattunk, pl. Széchy Máriáról, Wesselényi Ferenc nádor özvegyéről, aki férfiruhában járt, férfi módon ülte meg a lovat, tehát korát meghaladó modern nő volt – mellesleg a XVII. századi kőszegiek megbotránkozásának tárgya.
Csapatunkon ekkor már a fáradtság jelei mutatkoztak, ennek ellenére megnéztük a „Kőszegi időszalag”-ot, amelyen a város fő eseményei vannak felsorolva. Ezután volt egy kis borkóstoló, majd mindenki elcsigázottan és éhesen a szállására indult.
23 Zerge a Kőszeg panzióba tartott, mi négyen az „Arany Strucc” szállodában. Elnevezése Somogyi András szenátortól ered 1672-ből. Az ország legrégibb olyan vendégfogadója, amely a XVI. század végén már működött és ma is ugyanazon funkciót látja el. Vastag falai, a szobák magas plafonjai érzékeltetik a műemlék jellegét. Az étteremben hatalmas adagú finom vacsorát kaptunk és hamarosan nyugovóra tértünk.
Október 10., péntek
Reggel kipihenten ébredtünk és elfogyasztottuk a finom és bőséges reggelinket a szállodában. A panzió lakói sajnos nem számoltak be jó tapasztalatokról a reggelivel kapcsolatban. Ennek ellenére vidáman indultunk a Kőszegi hegységbe.
Éles hajtűkanyarokat leküzdve haladtunk felfelé, majd az autókat egy parkolóban hagyva indultunk az erdőbe, a Hétforrás felé. Gyönyörű, őszi erdőben bandukoltunk, a fák lombjai a nyári zöldből, aranyló sárgává, barnává, vörössé változtak. Óriási meglepetés ért minket, T. Marika cipője előtt egy foltos szalamandra bukkant elő. Előkerültek a telefonok, fotók készültek a menekülő kétéltűről. Az út más meglepetést is tartogatott. Rengeteg szelídgesztenye fa volt az erdőben, ezért Zerge társaim sűrűn hajlongtak és szedték fel a földre hullott szúrós burkolatból előbukkanó gesztenyéket. Nekem ez nem sikerült, mert a nordik botok mellett jegyzetfüzet és toll is volt a kezemben.
Egy romos és elhagyatott épület mellett haladtunk el a Hétforrás felé, amely a rendszerváltás előtt határőrlaktanya volt. A Hétforrás valójában egyetlen forrás, amely mesterségesen hétfelé ágazik. A jelenlegi forrás foglalatát a Millennium évében, 1896-ban alakították ki. Ekkor lett a névadó a hét magyar vezér. Az előtörő víz felett kis kőtáblákon olvashatjuk a neveket. A legenda szerint az, aki mind a hét ágból kifolyó vízből iszik egy-egy kortyot, annak a vezérek teljesítik egy kívánságát. Volt, aki ezt megtette, de nem tudom, hogy milliomos lett-e azóta. Itt találtunk asztalt és padokat, elkezdtünk szendvicseket enni. Természetesen ittunk is, nemcsak vizet.
Utána indultunk visszafelé egy másik úton néhány méterre az osztrák határtól. Megint izgalmas kalandban volt részünk, felfedezhettük Szálasi bunkerét, ahol a háború végén húzta meg magát, mielőtt Ausztriába menekült. Az óvóhelyet komfortosra tervezték, állítólag még saját áramfejlesztő berendezése is volt, sőt bevezették a telefont is.
A Kincs-pihenő parkolója felé vezető úton már gyors tempóban is haladhattunk, a végén mindenkit megvártunk. A szerpentinen lefelé visszamentünk a szálláshelyünkre, mert egy óra pihenőnk volt a délutáni program előtt.
Ekkor már a sofőröknek nem volt dolga, gyalog indultunk a városon át a Szulejmán kilátó felé. A felfelé vezető út mellett oktató jellegű táblák voltak, amelyeken növényeket és madarakat figyelhettünk meg. Legnagyobb örömünkre közöttük volt a zergevirágot (igaz osztrákot) ábrázoló tábla is. Ezután elérkeztünk a szelídgesztenye emlékhelyhez. Az 500-700 éves fa megmaradt törzsének kerülete 10 méter. 1963-ban hajtott ki utoljára, majd 1981-re már olyan veszélyessé vált, hogy ki kellett dönteni. Pusztulásához az egyre terjedő gombabetegségek mellett sajnos a kérgébe vésett feliratok is hozzájárultak.
Az úton felfelé sétálva a családi házak között már láthatóvá vált a gyönyörű kilátás a városra. Végül megérkeztünk a Szulejmán kilátóhoz, ahonnan még szebb panoráma tárult elénk. Helyi legenda szerint a török ostrom idején I. Szulejmán szultán erről a dombról (melyet ma Szultán-tetőnek neveznek) nézte végig a döntőnek tervezett csatát, bízva annak sikerében. Ibrahim nagyvezér vezette a csatát, aki a várat csak jelképesen foglalta el, azután pedig elvonult. Jurisics Miklós várkapitány végül is feltartóztatta a Bécs ellen vonuló, Kőszeget ostromló sereget. A kilátó 2012-ben épült az 1532-es török csatára emlékére.
Ezután a festői Ördögárkon keresztül haladtunk lassan lefelé a város irányába. Nagyon tetszett nekünk a hangulatos, vadregényes szurdok. A városba érve elhaladtunk az Evangélikus Gimnázium épülete mellett, ahova a Szent Korona 1944 december 6.-án kalandos utazásának egyik állomásaként megérkezett, majd tovább vitték Velembe.
A Zerge csapat eddigre már elég fáradt volt. Ennek ellenére végigsétáltunk a városi parkon. Az út bal oldalán Kőszeget átszelő Gyöngyös patak csörgedezett, az út jobb oldalán a magasabb vizű Malom patak. Megcsodáltuk a 150-200 éves, hatalmas platánfát, majd hamarosan a szállásunkhoz értünk. A telefonom összesen 11 km gyaloglást mutatott, ezért kiadós vacsora után a szobánkba vonultunk pihenni.
– Siklós Juli
Az első napon sokan elmerültünk a szelídgesztenye gyűjtésébe, mivel helyenként szőnyeg szerűen terült el előttünk a sok tüskés, nagyon szúrós burokba burkolózó kis gesztenyék, de a megfőzése kudarcba fulladt megfelelő előkészítés, tűzhely hiányában. Pedig az esti konyhagyűlésen a finom borocskák mellé jó lett volna elropogtatni a sült gesztenyét. Így a kortyolgatás mellett Pisstiék georgiai útjáról készült csodás fotókkal kísért beszámolót néztük, hallgattuk.
– Kövér Jutka
Október 11., szombat
Reggel álmosan tolongtunk a konyhában a kávéfőző körül, de az bizony nem adott nekünk illatos, forró ébresztő italt.
Fázósan sétáltunk el az étterembe, ahol már terített asztallal vártak minket, forró reggeli italokkal átmelegedtünk, és indultunk Ausztria felé. Az odavezető út gyönyörű őszi színek pompájával ajándékozott meg minket. A szélben színes falevelek röpködtek, mint megannyi kismadár. A fák, bokrok vörös-arany színekben pompáztak a délelőtti napsütésben. Már messziről lehetett látni a Hohe Wand meredeken felfele kúszó szikláit, melynek tetején egy nagy kiterjedésű fennsík terül el. A Hohe Wand Nemzeti park számtalan túraútvonallal, vadasparkkal, kilátókkal csalogatja a látogatókat.
Kanyargós úton jutottunk fel a hegy legmagasabb pontjához (Kleine Kanzel – 1092 m). Amikor kikászálódtunk az autókból olyan erős, hideg szél fogadott minket, hogy legszívesebben a felhőket is magunkra húztuk volna, hogy megvédjenek a hidegtől. Ez persze nem akadályozott meg attól, hogy a széltől kitisztult levegőben nézelődjünk, élvezve a páratlan kilátást. A környező hegyekben, és a völgyben megbújó falvakban gyönyörködtünk egy darabig. Hősiesen tűrtük a szél támadásait aztán lejjebb ereszkedtünk a vadasparkba.
A gyerekek vidáman rohangáltak az etető vödrökkel, a háziállatok meg örültek a csemegének. Találkoztunk egy láma csapattal amiket önkéntesek sétáltattak. Mi csendesebb helyet választottunk. Egy alagúton át eljutottunk a vadakhoz. Őzek, szarvasok várták, hogy ők is csemegéhez jussanak. Almával kedveskedtem nekik. Biztos örültek a száraz táp után a friss gyümölcsnek! Ezután a park kilátója felé vettük az irányt. Egy kicsit meredek volt az út, így nem mindenki kapaszkodott fel. Aki viszont felmászott ismét csodálhatta a panorámát. Néhányan még a kilátó tetején lévő pihenő ágyon napozhattak is. Lassan visszasétáltunk a kellemes, lejtős, kissé kanyargós úton.
Szendviccsel töltöttük meg a bendőnket, automatából nyert forró kávéval, teával melegítettük át testünket, lelkünket, majd irány a Skywalk. Gyökeres, köves út vezetett a szikla pereméig. A bejáratnál akadt egy kis fennakadás mert az automata Bori jegyét nem akarta elfogadni. Egy darabig próbálta önmagát javítani, végül kikapcsolt a jegyellenőrzés, szabad utat engedve a belépőknek. (kár volt jegyet venni!) Persze mi váltig állítottuk, hogy Bori tette tönkre a beléptető szerkezetet. 
A különleges kilátóteraszt a sziklába építették, benyúlva völgy fölé. Aki bírja a magasságot lenyűgöző kilátás élménye lehet a mélységben elterülő tájról, távoli hegyekről. Jó látási viszonyok mellett egész a Fertő-tóig el lehet látni. Elbűvölve figyeltük a sziklamászókat, ahogy óvatosan, de határozottan haladtak fölfele a sziklafalon. A szél is alább hagyott, így itt szívesebben időztünk. Mint egy terepasztalon, elnézegettük az alattunk elterülő, gondosan megművelt, szabályos téglalap alakú szántóföldeket, színes lombú erdősávokat, falvak közt kanyargó úton haladó autókat. Lassan eltávolodtunk innen és útnak indultunk a Johannesbachklammhoz.
Ez egy magas sziklák közé bújt kis szurdok. De mielőtt elindultunk volna felfedezni a völgy belsejét, vártak minket a bejáratnál lévő Hüttében. Itt többnyire osztrák nemzeti ételeket és italokat fogyasztottunk (pl. császármorzsa /Kaiserschmarrn/, almás rétes, almdudler). Miután jóllaktunk, kettévált a csapat. A Csigák sétára indultak a patak mentén a szurdokba, majd vissza. A gyalogkakukkok pedig a szurdokon átkelve, a hegyen át tértek vissza a találkozó ponthoz. Alaposan kellett szedni a lábunkat, hogy a rövidebb úton haladóknak ne kelljen sokat várni ránk. A szurdok mélyén csörgedező patak felett átívelő hidak jó alkalmat adtak újabb hídi fotó elkészítéséhez.
Túra programunk ezzel véget ért, de egy kulturprogram még hátra volt. Már erősen sötétedett amikor Lichtenwörthbe értünk. Itt valaha a magyarok ellen épült egy vizesárokkal körülvett vízivár, amit Mátyás királyunk azért egyszerűen elfoglalt és később feleségével többször is tartózkodtak itt. Mátyás halála után az osztrákok visszafoglalták a várat és földig rombolták. Ahol vár állott, most kőhalom – sincs. A sziget ma rendezvény helyszín. A sötét tavon vadrécék hápogtak, biztos megriadtak tőlünk.
Mária Terézia korában, a XVIII. század második felében épült fel a nadelburgi munkásfalu (az osztrák Wekerle telep). Ez a falu is abból a célból épült, hogy a helyi fémárugyár gyár dolgozói rendezett körülmények között éljenek. Temploma szépen megvilágítva őrzi a falut. Sétálgattunk a földszintes, egyforma házak közti széles utcákon, majd a 3 városkapu közül a legjobb állapotban fennmaradt Sas-kapun jutottunk ki a telepről.
Jóval később, a sok élmény befogadásától elcsigázottan estünk be Kőszegen az étterembe vacsorázni. Fáradtság ide, vagy oda azért még maradt erőnk estére, hogy a konyhában összejöjjünk a maradék borocskák elfogyasztására.
Október 12., vasárnap
Siettünk a korai reggeli után bepakolni az autókba, hogy korán induljunk neki a mai érdekes programoknak. Mi el is készültünk időben, de a Dottó masinisztája elaludhatott, mert bő 20 perc késést jelentett be. Ez idő alatt mi sétáltunk a napos téren, figyeltük az ébredező várost. Érkezett a térre egy másik csoport, gyülekezni kezdtek a biciklis túrázók. Néhányan reggelijüket, vagy ki tudja hanyadik kávéjukat kortyolgatták a langyos, napsütéses kávéházi teraszokon. Végül megérkezett a Dottó, de tilos parkolás miatt, (ami nem is volt tilos) előbb Laciéknak, majd amikor ők visszaértek P. Ildinek kellett visszamennie a szállásunkhoz, hogy megnyugtassák az idegbaj szélén álló lakókat, akik már utálták az apartman vendégeinek autóit.
Na, – ha késéssel is, de – csak elindult velünk a városi vonatunk! Idegenvezetőnk bemutatta Kőszeget. Ahogy elhagytuk a várost, felfele kezdett kapaszkodni Dottónk. Érdekes legendákat hallgattunk a környező hegyekről, növényekről, kőzetek szerkezetéről. Egy rövid, de könnyűnek nem mondható túrát tettünk a Borha kúthoz. Menet közben egy kis gomba ismertetőt is kaptunk.
Következő megálló a Szent Vid-hegy tetején álló Szent Vid kápolna volt. A Velem fölé magasodó hegyek egyik ékköve a fák közül előbújó fehér falu, kis kápolnája. Előle szép panoráma tárult elénk. Még Badacsony halvány sziluettjét is lehetett látni. A környékén sétálva az Országos Kéktúra útvonal régi végét jelző kőtáblánál egy csoportkép készült. Ma Írottkő a végső pont, de korábban az út Kőszeg felől a vasfüggöny-határsáv miatt csak a Szabó-hegy-Borha-forrás-útvonalon vezethetett idáig.
Sajnos Velembe nem juthattunk be a Gesztenye fesztivál miatt, ezért vissza kellett jutni Kőszegre, és onnan mentünk tovább a Cáki Pincesorig. Útközben láthattuk a napsütötte lejtőkön elterülő szőlőültetvényeket. Keresztül zötykölődtünk a falun, ahol még áll a település legöregebb gerendaháza.
A pincéknél Dominó kutya és gazdasszonya várt ránk. Az előbbi heves farkcsóválással, utóbbi kedves szavakkal, és háromféle helyi borral köszöntött minket.
Ebben a kis skanzenben, ami egy szelídgesztenyésben található, 8 db XIX. században épült boronafalú, hófehérre festett, zsúpfedeles borospince látható. Néhány épületébe be is tudtunk menni, ahol kősúlyos prések, réges-régi szőlészeti, és borászati eszközök idézik fel a régmúltat.
Cákról a Dottó „visszarepített” bennünket Kőszegre. Már csak az ebéd maradt hátra a Bécsi kapu étteremben. Ide jártunk reggelizni, vacsorázni minden nap, ezért a tulaj hálája jeléül panyolai pálinkával kínált meg minket. Csodás élményekkel teli 4 napot töltöttünk együtt. Köszönjük a szervezést Ildinek és a sofőrőknek, akik biztonságban juttattak el minket úticéljainkhoz.
– Kövér Jutka
