Kirándulás Sződligeten a „Mese-tó” partján és környékén
Borongós szombat reggel 27 Zerge gyülekezett a Nyugati pályaudvaron.
Gyorsan elröppent az utazás az emeletes vonaton, annak ellenére, hogy valójában 20 percet késett.
Legnagyobb meglepetésünkre a túra bemelegítéssel kezdődött, mert Ildi csak így tudott megszámlálni bennünket, a vonaton ugyanis folyamatosan jöttünk-mentünk. Ezután két részre oszlott a csapat, gyalogkakukk és megfontoltan haladó csoportra. Ennek csak az volt az oka, hogy a Korsók Házába egyszerre ilyen sok érdeklődőt nem tudtak fogadni. Mind a két csoport ugyanazt az útvonalat járta be, csak egymást váltva. A gyalogkakukkok a kirándulással kezdték. Hatalmas szénabálák üdvözöltek minket az utunk elején, majd egy lovarda mellett haladtunk el.
Nagyon kellemes, romantikus úton haladtunk a Sződrákos patak mellett, először köves úton, majd egy hídon át, amely a Liget erdő tanösvénybe vezetett. A tanösvényen csupán egyetlen ismeretterjesztő táblát találtunk, amely arról tájékoztatott minket, hogy a „holt” fák az egészséges erdők fontos alkotói. Utunk során a sok egészséges fa mellett valóban láttunk kidőlt fákat is, amelyektől igen vadregényes az erdő. Más információ hiányában nem tudtam, valójában miért hívják ezt az utat tanösvénynek.
Miután áthatoltunk a vadon fái között, egy kerítéshez jutottunk. Feri kitárta az ajtaját előttünk és megpillantottuk a meseszép tavat. Valójában egy horgászparadicsomba érkeztünk, a tó pedig kizárólag a horgászok tava, ahol hangosan beszélni is illetlenség. Fürödni pedig kifejezetten tilos. A tó körül 30, többnyire egyforma, náddal fedett horgászkunyhó áll, amelyeknek nem csak a teteje, hanem az oldalfalai is náddal vannak burkolva. Ilyet még sehol nem láttunk. A tó különlegessége ezen kívül még abban is rejlik, hogy nem kör, vagy ellipszis alakú, hanem teljesen szabálytalan, felülnézetben leginkább egy amőbára hasonlít. Ezért, amikor körbe sétáltuk, szinte minden lépésnél más és más kép tárult a szemünk elé. Amikor elhagytuk a tavacskát, hamarosan Sződliget faluba érkeztünk, ahol rövid séta után láttuk, amint a „fontolva haladó” csoport elhagyja a Korsók Házát.
Megvallom én úgy gondoltam, hogy engem nem érdekelnek különösen a söröskorsók. De amikor beléptünk, a szánk tátva maradt a csodálkozástól, annyi színes, művészien elkészített korsó tárult a szemünk elé. Mind Szemere István és felesége, Zsuzsa gyűjteménye. Nagyon átfogó, mindenre kiterjedő előadást hallgathattunk meg, amelyben megtudtunk mindent a söröskorsók készítéséről, díszítésükről. Megtudtuk, hogy öt évvel ezelőtt hozták létre ezt a múzeumot, ahol ingyenes a belépés. A több mint 1000 korsót, kiöntőt, kelyhet, bólés tálat három szempont szerinti csoportosításban helyezték el az erre a célra kialakított és megvilágított polcrendszerre: gyártók szerint, anyaguk szerint, a korsókon látható minták – a motívumok – szerint. Ezek a tárgyak 35 gyár termékei voltak, de azóta valamennyi megszűnt. Mindegyik kiállított darabhoz egy-egy leírás is tartozik, amelyen tartalmazza a korsó rövid ismertetését. Nagyon tetszettek nekünk a karakter korsók és azok a porcelán korsók is, amelyekből – amikor kiisszák a sört és az üres korsót az aljával felfelé, fény felé fordítják – a korsó aljából egy kép bukkan elő. A látványon kívül rengeteg információhoz jutottunk. Megtudtuk (de azért eddig is sejtettük), hogy a sörös korsók hazája Németország, a Rajna vidéke, ahol olyan jó minőségű agyag található, amelyből kiváló kerámiák készíthetők. Információt kaptunk arról is, hogy miért „fedelesek” a korsók. Ennek oka a fekete himlő járvány, amelyről azt hitték, hogy a legyek terjesztik. Ebből egyenesen következik a fedeles korsók gyártása. Közelről is csodálhattuk, egyet a kezünkbe is vehettük. Csodáltuk a kézzel festett darabokat, amelyeken gyakran a sör védőszentjét, Gambrinust ábrázolták. A végén ámulva néztük a világon egyedülálló hatalmas, 30 literes, csodálatosan kidolgozott korsót.
(Eközben a másik csoport is megjárta a Tanösvényt és a Mese-tó környékén is sétált egyet.)
Elhagyva a múzeumot, egyesült a két csoport és lesétáltunk a Dunapartra. A töltésre felérve „csúcs”-ra érkeztünk és eljött az ideje a „csúcsital” fogyasztásnak. Közben gyönyörködtünk a folyóban, amely az aszályos nyárnak köszönhetően alaposan leapadt. A valamikor vízzel borított sóderon száraz cipővel sétálhattunk. Végül megnéztük, ahogy a bővizű Sződrákos patak hogyan ömlik a Dunába. Ezzel véget ért ez a kellemes, élményekben gazdag kirándulás.
Én nagyon siettem haza Taksonyba, hogy a friss élményeimet még ezen a napon megírjam.
– Siklós Juli
