1. Nap
A kora reggeli órán kisebb-nagyobb csomagjainkkal megrakodva gyülekeztünk, hogy a mindenki által ismert Szeged városunk látnivalóit közelebbről is megismerjük. Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd néhányunkat csábítani kezdett a büfékocsi hogy frissen érkezzünk meg úti célunkhoz. Szállásunk nem volt messze az állomástól, így kényelmes és a bőröndök kerekétől hangos sétával jutottunk el szállásunkra. Gyorsan elhelyezkedtünk, majd egy üdvözlő itóka elfogyasztásával meg is kezdtük napi programunkat.
A közelben álló Alsóvárosi Havas Boldogasszony templom és kolostorhoz sétáltunk el. Feri röviden mesélt egy-két érdekességet a történetéből, pl, hogy a török hódoltság alatt milyen nehéz volt megvédeni az épület lepusztulását, és mégis a török birodalom legszebb keresztény temploma volt egy XVII. századbeli feljegyzés szerint. Felhívta a figyelmet a dombormű másolatra, amiknek egyike a budai várban található. Nem időztünk itt sokat, mert pár nap múlva vezetéssel ismerkedünk majd meg vele belülről is, no meg megérkezett városnéző Dottónk is, hogy egy körutazással előzetest adjon a ránk váró élményekből. Kellemetlenül rázott, de így is élmény volt hallgatni a város történetét. Engem leginkább a hatalmas fák, zöld parkok bűvöltek el. Megtudtuk, hogy a korábbi mocsaras, náddal benőtt árvizek sújtotta várost Lechner Lajos tervezte élhető, zöld várossá.
Gyalog folytattuk utunkat, mely a Szent-Györgyi Albert Agóra tudományos, kulturális intézményébe vezetett, ahol a „Neumanntól az internetig” világviszonylatban is jelentős informatika-történeti kiállítás várja az érdeklődőket. Egy rendkívül jó humorral megáldott idegenvezető mutatta be az abakusztól a mai hipermodern számítógépek történetét. Örömmel fedeztük fel a már általunk is ismert, de a villámgyors fejlődés miatt már feledésbe merült eszközöket, valamint a kezdeti hatalmas helyet foglaló számítógépeket. Ezen belül Neumann János életét bemutató kiállítás is nagyon emberközelivé tette a tudóst, aki a kvantumfizika kutatása mellett a digitális számítógép elvi alapjait alkotta meg.
Következő állomásunk az ország második legnagyobb zsinagógájának megismerése volt, de előtte még a régi, kisebbhez sétáltunk el, ahol Feri megmutatta a nagy, pusztító tiszai árvíz emléktábláját, melyen látható az akkori víz magassága. Tőle tudtuk meg azt is, ez a mérce azért van közel a földhöz, mert a víz pusztítása után irdatlan mennyiségű földdel 2 méterrel megemelték a város szintjét. Néhány régi épület ma is úgy néz ki, mintha hullámzó alapra építették volna azokat. A monumentális új zsinagóga épülete bentről még hatalmasabbnak tűnt. Az idegenvezető elmesélte a történetét, ami nagyban hasonlít a többi általunk látogatotthoz, mégis sok újdonság van benne. Pl. Itt épült először fém szerkezetre az épület. Lőw Lipót rabbi itt vezette be a neológ irányzatot, ami pl. az orgona használatát jelentette. A gazdagon díszített zsinagógában kiemelkedők a gyönyörű ablakok, melyeket Róth Manó Emánuel készített. A zsidó ünnepek ablaksorozatot egyenként mutatta be vezetőnk, így az eddig még nem ismert ünnepi szokásokba is bepillanthattunk.
Tovább haladva vetettünk egy pillantást a Katicás fára, ami egy, a fa betegségéből adódó dudor ihlette alkotás lett, ami emlékeztetett az informatikai kiállításon bemutatott robot katica bogárra….
Szeged belvárosának klasszicista stílusú tere a Klauzál tér kétemeletes, eklektikus stílusú műemlék házai közt még áll a ma is létező Kárász-ház, minek erkélyéről mondta el utolsó nyilvános hazai beszédét Kossuth Lajos. A tér közepén Kossuth szobra áll. Itt van Szeged legrégebbi emeletes háza is, ami túlélte az árvizet. Szeged első három emeletes háza is a Kárász utca végén található.
Feri egy kis vicces szomorú történettel rázta fel a fáradó, kissé éhes társaságot, mely szerint a kisbíró háziállatként szeretett disznója egy napon eltűnt. Dühében vasvillával agyonütötte a kanászt, akiről kiderült, hogy ártatlan volt, mert a disznócska csak elbújt, hogy világra hozza malackáit. Pár nap múlva be is mutatta őket. A gyilkost gyötörte a lelkifurdalás, és hogy enyhítse azt, szobrot emeltetett a disznópásztora emlékének.
A Városháza előtt kicsit megálltunk, hogy meghallgassuk a harangjátékot, de sajnos ebben az órában néma maradt. A szegedi Sóhajok hídja a Bérpalotát köti össze a Városházával. Abból a célból épült, hogy a hivatalos látogatáson itt tartózkodó Habsburgi uralkodó párnak (Ferenc és Sziszi) ne kelljen a sáros utcán lépkednie a szállásukról a városházára. A disznófejű fának már csak a helye van meg, mert a beteg fát el kellett távolítani, de a fotóját Feri jóvoltából megnézhettük. Elsétáltunk a Szegedi Nemzeti Színház neobarokk épülete előtt, aminek megnyitóján Sziszi császárné is részt vett.
A Tisza partjához érve egyre közelebb értünk vacsoránk színhelyéhez. A Belvárosi hídnál a vízállásokat mutató mércén elborzadva láttuk, hogy a szelíden folydogáló Tisza milyen magasra tud törni. Még megnéztük Mátyás királyunk fiatalkori lovas szobrát is mielőtt fáradtan, rengeteg információval a fejünkben leültünk a halászcsárda asztalaihoz, hogy aztán teli gyomorral induljunk szállodánk felé.
Erősen alkonyodott már amikor elértünk a Dómhoz. Szeged jelképe a neoromán stílusú monumentális Fogadalmi templom Schulek Frigyes terve alapján épült. Feri mesélt a dóm sok éven át tartó káoszos építéséről, majd fotózkodás következett. A város 28 első világháborús emléke közül elhaladtunk egy boltívre festett emlék alatt, melyet a hős katona szobra őriz. A sok műemlék közt még egy, a dicsőséges focicsapatunk emlékére állított szoborral is találkoztunk.
Zsongott a fejünk, ránk sötétedett, így csendesen elvonultunk szobáinkba, hogy holnap kipihenten keljünk útra.
2. Nap
Egész éjjel esett az eső. Aggódva gyűltünk össze, lestük az eget, végül szitáló esőben indultunk az állomásra, ahol Orbán Hédi, az alkalmi idegenvezetőnk már várt ránk, hogy elkísérjen minket Szeged testvérvárosába Szabadkára, a szecesszió városába.
Kis vicinálisunk lassan döcögött velünk a határig, ahol szerb és magyar rendőrök ellenőrizték az úti okmányainkat. Visszaköszönt a múlt, régi idők határokat ellenőrző emléke kelt életre újra. Hosszas várakozás után gyorsabb tempóra váltott kis vonatunk, és egy-kettőre a szabadkai állomáson találtuk magunkat.
A borús, kicsit csepergős időben jókedvűen indultunk el felfedezni a várost.
Hédi elsőként a legpompásabb szecessziós palotákat mutatta be, melyeket az értéküknek megfelelően tartanak karban. Gyönyörű kerten, parkosított területen sétáltunk keresztül míg a Városháza előtti térre értünk. Itt beszélt Hédi a Szabadka és Szeged közti kulturális együttműködésről, bemutatta a Népszínházat, ahol nemzetiségi tagozat működik.
A szabadkai zsinagóga felé vettük az irányt, ami nem tartozik a legnagyobbak közé, de a magyar szecessziós motívumok különlegessé teszik. Belépve a halvány barackszín, a szelíd arany és a fények ötvözete álomszerűvé tette a belső teret. Az ólomüveg ablakok Róth Miksa műhelyében készültek amik még pompásabbá tették a látványt. Ez is a neológ irányzat jegyében épült. Még az orgona sípjai is a a természetből vett ívelt alakot formáznak. A zsinagógát körülölelő kertet is restaurálták az eredeti tervek szerint, még a növények java része is pótolható volt.
Ámulva nézelődtünk egy darabig, majd korgó gyomrunk jelezte, hogy itt az idő egy kis szabadidőhöz. Ildi kijelölte a helyet a Kék kútnál, (ami egy zsolnai csempékkel borított szökőkút) a pihenésre és ebédre a hozott szendvicsekből. Az idő sajnos nem nagyon kedvezett a szabadban üldögéléshez. Erősödött a szél, egyre jobban össze kellett húzni a kabátokat. A közeli pékségben finom, meleg burek volt kapható, ezt is többen megkóstoltuk.
Jóllakottan indultunk a hatalmas városházára ami az idők során barokkból alakult át szecesszióssá. Az óriási terekben a gazdag motívumok a falakon, ajtókon, kilincseken stb. fellelhető. A pávaminták a lámpákon, ablakokon, erkélyeken tündökölnek. 4 díszterem van, ebből kettőt mutattak be nekünk. A ma is hivatalként működő épület nagytermében a képviselők munkáján kívül esküvőket, koncerteket is tartanak. Átsétáltunk az adóhivatal előterébe, ahol a motívumok nem porcelánból, hanem fafaragással készültek, gondosan kifestve azokat. Miután elköszöntünk Feri még mondott néhány adatot a 6000 nm-es épületről, valamint felsorolt néhány hírességet az itt születtek közül. Pl: Csáth Géza, Latabár Árpád, Lékó Péter, Törley József. Káprázó szemmel, zúgó aggyal indultunk tovább.
Kosztolányi Dezső két szobra a róla elnevezett gimnázium mellett áll. Az egyik mint gimnazista kamaszt, a vele szemben álló a meglett korú írót ábrázolja. Itt született, és mivel apja volt az igazgató, az iskola szolgálati lakásában lakott a család. Elsétáltunk a Szent Teréz Katolikus Székesegyházhoz, melynek kéttornyú épülete barokk stílusban épült. Kétszáz éves korában teljes belső restaurációt kapott.
Hosszú, türelmes várakozás után sikerült feltuszkolni magunkat egy buszra, ami elvitt minket Palicsra, az azonos nevű tó partján elterülő közkedvelt fürdővárosba. A gyönyörű víztorony alatt átsétálva már látszott a tó, amit egy gondozott parkon át közelítettünk meg. Gyógyító meleg vizét már Ferenc József és Sziszi is élvezték. Épületei régi idők emlékeit őrzik. A bejárat mellett a Vigadó, tőle jobbra a női, balra a férfi strand található. Parkját hatalmas zsolnai vázák díszítik. A tó körül pompás villák emelkednek. A tóparti sétány fotói őrzik a „Palicsi Olimpia” emlékét. A Szabadkai Torna Egylet hirdette meg a sportversenyeket, melyek hamarosan nemzetközi hírűvé váltak. Legfőbb szervezője Vermes Lajos volt, aki már az újkori olimpiák előtt 16 évvel nemzetközi versenyeket szervezett, innen az olimpia elnevezés. Sokat küzdött azért, hogy a sport és a testépítés ne csak a gazdagok kiváltsága legyen.
Szívesen sétálgattunk volna még a tópart romantikus parkjában, de a vonat nem vár! Még egy kis vásárlásra volt időnk az állomás melletti üzletben. A határon már nem csak a magyar és szerb rendőrök, hanem a fináncok is átfésülték a vonat zegét-zugát, meg a táskákat is.
Az eső csak utolért minket! Mire beestünk a Templomkert étterembe már le is csapott a vihar. Vacsoránkhoz a zuhogó eső és dörgés adta a zenei alapot. Mit sem ártott ez a mi jó kedvünknek! Születésnapokat köszöntöttünk, jót ettünk, ittunk, hangos mulatozásunk elűzte a zivatart, és mire elindultunk, magával vitte az esőt is.
3.nap
Jajj, de hideg van! Dideregve indultunk a Hídi Vásárra. Kicsit esett, nagyon fújt, de minket ez nem tántorított el, és az árusokat sem. A reggeli órán már nagyrészük kipakolt, aki szeretett volna, már vásárolhatott az ország legnagyobb kézműves vásárán, ami minden évben megrendezésre kerül a Belvárosi hídon. Mivel az idő nem kedvezett szabadtéri programokhoz, Ildi módosított. Visszafordultunk, és a Reök palotához vettük az irányt. A délutánra tervezett idegenvezetés így elmaradt. Az elegáns cukrászdában vártuk meg a palota nyitását forró teát stb-t fogyasztva. Eddigre a nap is kisütött néha, így a gyönyörű homlokzatát teljes pompájában csodálhattuk meg.
Ez az épület a magyar szecesszió megtestesítője, Európa szinten is az egyik legszebb. Megrendelője Reök Iván vízügyi mérnök volt. A lágy hullámos vonalak, stilizált vízinövények a foglalkozására utalnak a homlokzatot plasztikus szobrászati technikával alakították ki. Ma összművészeti központ. Miután kigyönyörködtük magunkat a lépcsőház liliomokat mintázó kovácsoltvas korlátjában, mi is megtekintettünk egy modern művészeti kiállítást.
Eddigre megéheztünk. A Blues Kertben már vártak minket finom meleg étellel, itallal. Mire végeztünk, az idő is barátságosabbnak mutatkozott, így lelkesen indultunk a Holt Maros vadregényes vidékére. A jól járható útról kényelmesen figyelhettük a sárga virágú vízitök tömegét. Hatalmas levelei nagy területen betakarták a vizet. A vízből kiálló farönkökön teknősök napoztak, türelmesen várták, hogy az el-elbújó Nap ismét melengesse őket. Récemama vezetgette apró fiókáit a vízen. Általános derültséget okozott, ahogy az egyik pelyhes apróság elmaradt a többiektől, majd elképesztő sebességgel csatlakozott a többiekhez. Egy béka is hangos kuruttyolásba kezdett, jelezve, hogy ő is ennek a víznek a lakója. Néha felröppent egy-egy madár is.
Ebből a békés idillből sétáltunk át a Tisza és Maros találkozásához. Kicsit nehezebb volt az út, helyenként sár nehezítette a járást, de baj nélkül átjutottunk.
A szelíden folyó Tiszát jól oldalba lökte a sebesen érkező, sok hulladékot szállító Maros. Hosszú utat tett meg mire egyesülhetett a Tiszával. A Gyergyói havasokban ered, onnan gyűjtögeti vizét, mire ideér. Keskeny ösvényen indultunk visszafele. Átkapaszkodtunk a töltésen, (ez volt az egyetlen emelkedő 4 napos utunk során). Az időjárás megint a bolondját járatta velünk. Ha sütött a nap, nagyon meleg volt, de a hideg szél sem hagyta magát, így gyakran megálltunk, mert levettük, eltettük, elővettük, felvettük a pulóvereket.
A csöndes természet után a városközpontban át kellett vergődnünk a borfesztivál nyüzsgő, hangos tömegén, hogy elérjünk a hazafelé tartó villamos megállóját. A koncertek, borsátrak azért egy kicsit csábítóak voltak, de miután hazaértünk, már nem kívánkoztunk vissza, így az egyik szobában folytattuk a ” fesztiválozást”.
4.nap
Utolsó napunkhoz érkeztünk. Miután a csomagjainkat indulásra készen összegyűjtöttük egy helyre, elindultunk az Alsóvárosi templomhoz. Most egy idegenvezető hölgy kísért minket. Ez a templom az egyik legszebb gótikus templom. Több, mint 500 éve kezdték építeni, több lépcsőben készült el. Elődje egy Árpád korabeli ispotálytemplom volt A templomot és kolostort a ferences rendiek virágoztatták fel, Assisi Szent Ferenccel az élen. A szerzetesrend ma is működik, jelenleg 3 szerzetes él a kolostorban.
Sétánkat a templomban kezdtük, elsőként a boltozat különlegességére hívta fel a figyelmet vezetőnk. A hálóboltozat nem kőből készült, hanem égetett agyagból. Maga a templom is téglából épült. Itt hallgattuk meg a rend történetét. Megismertük a szószék öblös alakjának jelentőségét. Ez a forma a hangerősítést szolgálta. A technika túlhaladta, így már csak díszként szolgál. Az egyik mellékoltár, a Fekete Mária oltára Juhász Gyulát is megihlette. A sekrestyében megcsodáltuk a faragott szekrényeket. A templom mellé egy kolostor is csatlakozik. Itt betekinthettünk a boltíves, festett ebédlőbe, végül a különlegesen gazdag fűszerkertben fejeztük be a sétánkat.
Elhagytuk ezt a kertet, és egy másik pompás kertbe jutottunk egy kis tömegközlekedési zötykölődéssel. Ez pedig a Szegedi Füvészkert. A kellemes napsütésben kényelmesen sétálgattunk a gondosan kiépített, karbantartott utakon. Nagyon jólesett a város zajától, aszfaltos útjaitól eltávolodni. Elsőként a pálmaház mediterrán és trópusi növényeiben majd a lepkeház pillangóiban gyönyörködtünk. Hangos brekegéssel hívogattak a békák a lótuszos tóhoz. A széltől védett területeken már bontogatta szirmait néhány rózsaszín lótusz virág. Különleges, felpöndörödő szélű levelein békák napoztak. A rózsakert még nem volt teljes pompájában, de nagyrészük már kezdett nyiladozni. Az illatok házában többféle illat keveredett, volt köztük olyan erős, hogy az már inkább szag volt. A japánkert kapuján átlépve kicsit meditatív hangulatba kerülhettünk a vízfolyások, kis hidak, szobrok, bambuszliget ölelésében.
Rövid pihenő után ismét vonatozásra adtuk a fejünket, mert a Tram-Train-nel (ami a városban villamos, két város közt vonatként üzemel) Hódmezővásárhelyre látogattunk el. Itt ismét Feri lett az vezetőnk. Ahogy leszálltunk József Attila szobra köszöntött minket. Nemcsak a költő, hanem nővére és édesanyjuk is szerepel a szoborkompozíción. Mögötte gondosan, téglából épült fal magasodik. Ez árvízvédelmi fal, több km hosszan építették meg ezt a védvonalat. Elsétáltunk az első artézi kút mellett, és lassan a Városházához értünk.
A városból mintegy 15 000 ember harcolt a világháborúban, nekik állít emléket a Városháza előtt álló lovasszobor. Előtte futószőnyegszerűen elhelyezett vaslemezekbe az összes áldozat neve van kivágva. Mellette a városház tornyát érő tűzben megsérült 1000 kg-os harangja látható. A Vízmerítő szobor kosfejes vízköpőkkel a Fekete Sas Szálló mellett áll. Az egykor híres szálloda és mulató már nem működik. Leginkább bálokat adnak benne. Béla cigány neve összeforrt a szállóval. 12 tagú zenekarával húzta a talpalávalót a mulatózóknak. Emléktábláját a szálló sarkán helyezték el. Ezután a város híres szülötteinek emlék domborműveit néztük meg. Itt szerepel pl. Antal Imre. (A lista nem teljes, Feri még néhány innen származó hírességet felsorolt. Pl. Risztov Éva olimpiai bajnok úszót.) Elhaladtunk a szerb ortodox templom mellet, majd egy éppen felújítás alatt álló tér szélén ráleltünk Szántó Kovács János parasztvezér szobrára. Ismét egy templom a Szentháromság következett, majd egy feltűnő épület, melynek oldalán Lenin ücsörög. Ez az Emlékpont Múzeum. Az itt élők életét mutatja be a szocializmus korában. Kicsit odébb azért kapott szobrot Németh László, mert a Kossuth Díját a gimnázium könyvtárának adományozta. Petőfi Sándornak semmi kötődése nincs Vásárhelyhez, így csak magán kezdeményezésre sikerült szobrot állítani neki többszöri nekifutásra.
Jólesett leülni a kis vendéglőben. A bőséges ebéd után jó lett volna egy kis desszert, de erre nem voltak felkészülve. Ildi persze villámgyorsan átszervezett mindent, hogy legyen időnk még Szegeden a pékségben édességet vásárolni. Ő hátramaradt fizetni, így mi egy korábbi Tram-Train-nel indultunk vissza Szegedre.
Négy nap alatt millió érdekességet, különlegességet láttunk, hallottunk. Mind a négy napon meleg ételt ettünk. 38 km-t gyalogoltunk. Minden elismerésem Ildinek, Ferinek a szervezésért, és nem utolsó sorban a végtelen türelmükért 🙂
– Kövér Jutka
