Ha kicsit nehezen is, némi időpont tévedéssel tarkítva, de összejöttünk 30-an a Boráros téren.
Itt a napos, enyhén fújdogáló hideg szellős időben nem gondoltuk, hogy a Normafánál csúszós, jeges talaj és erős hideg szél vár ránk. Mielőtt elindultunk volna a tervezett túránkra, megszálltuk a forralt boros, lángosos, réteses bodegákat, majd energiával feltöltődve elindultunk. Reménykedtünk, hogy az erdőben kellemesebb lesz, ami részben igaz lett, mert a szél ott nem tudott erősen fújni, viszont az út jeges volt. Nem volt mit tenni, a félősebbek előkotorták a hátizsákok mélyéről a jégen járó talpakat, amit egymás talpára segítettünk feltenni. Néhány száz méter után ez megismétlődött, mert a bátrabbak is belátták, hogy tüskés talppal biztonságosabb a jégen mászkálni. Így is nagyon lassan, de nagyon vidáman beszélgetve, viccelődve haladtunk a lejtős úton. A felfelé tartó kisebb társaságok illedelmesen félre álltak, hogy hosszú libasorunk kényelmesen haladhasson a keskeny erdei úton. Továbbra is meg- meg álltunk, mert vagy elhasalt valaki, vagy találtunk egy szöges talpat, aminek a gazdáját is meg kellett találni. Kérdezgettük is egymástól, hogy fejlámpa van-e valakinél, mert még a végén ránk sötétedik az erdőben. 🙂
Aztán amikor kiértünk az erdőből a jégmentes műúton már jó tempóban haladtunk. Megcsodáltuk, vagy nemtetszésünket fejeztük ki a gazdagságot sugárzó házak stílusa láttán. Egy rövid pihenő után érkeztünk el az Auguszt cukrászda pavilonjához, amit gyorsan megtöltöttünk, ettünk, ittunk finomságokat, átmelegedtünk, és a mai program második felét kezdtük el bejárni, ez pedig a Farkasréti temető művész parcellája volt.
Aki ismerte a temető történetét, vagy ide már nem akart jönni, az elbúcsúzott tőlünk, mi pedig beléptünk, a csöndes, téli temető misztikus világába.
Feri, mint mindig, most is felkészülten kísért minket. Először a temető történetéről mesélt.
1894-ben nyitották meg, nagyon sok nevezetes magyar magyar személyiség talált itt végső nyughelyre. Igazán nagy jelentőségű akkor lett, amikor a Fiumei Úti Sírkertet Nemzeti Sírkertté nyilvánították. Letűnt korok politikai elitjei, régi temetők síremlékei is ide kerültek. A sírkert presztízsét a művészparcella emelte kiemelkedővé. Itt több mint 200 művész, színművész, zenész, író, költő táncművész, sőt híres sportoló alussza örök álmát.
Sétánk elején rögtön Cseh Tamás nagyon egyszerű, de gondozott sírja előtt álltunk meg. A távolban Psota Irén síremléke volt látható. Ahogy sétáltunk a sírok között egymás után fedeztük fel a régen, vagy közelmúltban eltávozott, általunk is nagyon kedvelt művészek sírját. Feri legtöbbjükről érdekes, nem, vagy alig ismert storyt mesélt. A síremlékek néhol nagyon jól kifejezték az itt nyugvó személyiségét, pl. Honthy Hanna primadonna sminkasztala.
Som Lajos szerette volna, ha a legendás gitárját eltemetik vele, de ez a kicsi urnasírban nem fért volna el, de legalább rávésték a sírkövére.
Csukás István sírjára rákerült a gyermekek és felnőttek által is kedvelt Süsü az egyfejű sárkány bronzszobra, amit mostanra elloptak.
Kedvelt színészeink sírjánál megállva felidéztük felejthetetlen szerepeiket, vagy hangjukat. Többnyire méltó sírhelyben nyugosznak, de sajnos akadt olyan is, akinek munkássága szebb emlékhelyet kívánt volna.
Már lemenőben volt a nap, amikor híres sportolók, olimpikonok sírjait kerestük fel. Átfázva, elgondolkodva az élet mulandóságán léptünk ki a temetőből.
Innen már mindenki egyedi útvonalon indult haza meleg otthonába, hogy egy kis forró ital, vagy fürdő átmelegítse áthűlt végtagjainkat, csontjainkat.
– Kövér Jutka
