Pilistető – csodás kilátással – 2022.03.29
Mai úticélunk a Pilistető volt. Ez nem túl nehéz túrának ígérkezett, de azért a tetőre bizony fel kell menni! Miután Kétbükkfa nyeregnél leszálltunk a sokáig kanyargó buszról, rögtön hirtelen emelkedni kezdett az út. Rövid emelkedő volt, de szívünket alaposan megdobogtatta, és a szmogos városi tüdönket is munkára késztette.
Miután kilihegtük magunkat nyugodtabb útszakasz következett, így gyönyörködhettünk a lassan virágba boruló bokrokban, fákban. Az erdő fái még többnyire csupaszok, de némelyik már kezdi felölteni zöld ruháját. Apró virágok bújtak ki az avar alól. Sárga csillagvilág, fehér és kék keltikék, fekete hunyor bólogatott a szűrt napsütésben. Egy- egy itt felejtődött hóvirág tarkította a barna avarréteget.
Egyszer csak hangos zajra lettünk figyelmesek. Felnézve, egy fa odvából kibújni készülő baglyot pillantottunk meg. Szegény ott vergődött, egyik szárnya kint, a másik bent. Végül nagy nehezen sikerült neki, rögtön el is repült. Úgy meglepődtünk, hogy el is felejtettük lefényképezni.
Kényelmes sétánkat egy szakadék állította meg. A barna avarral borított meredély olyan volt, mintha egy hatalmas seb tátongana a hegy oldalában. A tériszonyosoknak komoly megpróbáltatás volt megközelíteni, ide csak a merészebbek ereszkedtek le. Egy köves, rövid, de nehéz terepen ereszkedtünk le a kilátó ponthoz. Innen csodás kilátás nyílt a környező hegyekre és a völgyben szerényen meghúzódó Pilisszentlélekre.
Utunk nemsokára kettévált, mert a gyorslábúak egy nehezebb utat választottak. Mire mi szuszogva, lihegve megmásztuk a hegyoldal köves, meredek útját a csapat nagyobbik fele már kipihenten várt minket. Hosszú, kényelmes séta vette kezdetét. Aszfaltos volt az út, így a botok koppanása keveredett a beszélgetés és nevetgélés zajával. A madarak is igyekeztek hangos dalolással jelezni jelenlétüket.
Egyre közelebb értünk úticélunkhoz a kilátóhoz, de előtte még egy „műemlék” állta utunkat. A betonból épült monstrum egy rakétakilövő állomás volt. Eredetileg a Nyugat esetleges támadásától tartva építették, de innen rakéta sosem távozott, mivel a félelmetes Nyugat nem támadott. Ellenben a hegytetőt tönkretették. A növényzet próbálja eltüntetni a múlt pusztító nyomát sajnos kevés sikerrel.
Mögötte már feltűnt a Boldog Özséb kilátó magasodó tornya, és alatta az asztalok és padok. Azonnal el is foglaltuk, mert már igencsak jelezte a gyomrunk, hogy ebédidő van.
Előkerült a csúcsital is, szendvicsek, édességek, gyümölcsök kerültek a bendőkbe, és délutáni szieszta helyett elindultunk, felfelé a kilátóban. Mire végig olvastuk a Pálos rend történetét, ami a fordulókban volt olvasható, rendesen átfagytunk, mert a fák közt szelíden fújdogáló szél fent mutogatta erejét.
Innen már lefele indultunk a kajakómával küszködve. Egy kitérőt tettünk még egy kilátóponthoz, aztán elindultunk egy kényelmes, a hegy oldalába vágott, 6 tűkanyarral tarkított turistaúton. Egy tisztásra érve kisebb csoportokban virított a Hérics, szép sárga fejüket igyekeztek a bágyadt nap felé fordítani. Menet közben a kövek között futkosó piros bodobácsokat figyelhettünk meg, néha egy- egy napozó zöld gyíkot riasztottunk meg. A délutáni melegben már színes pillangók repkedtek körülöttünk, nektárt keresve a virágzó sombokrokon.
A Laci kúpja nevű fehér sziklát elhagyva már mindannyian vártuk, hogy meglássuk az első házakat, ami utunk végét jelentette. Előbb még várt ránk az utolsó szakasz, ami a nagy kövek miatt óvatosságot kívánt, és bizony eléggé meggyötörte térdünket és talpunkat.
A buszra rövid várakozás után fáradtan, de nagyon vidáman szálltunk fel, és ezt a buszvezető barátságos viselkedése, jó humora még tetézte is.
– Kövér Jutka
