Csokoládé és kastély túra Ausztriában
Szombaton alig valamivel napkelte után Ildi és Feri összegyűjtött bennünket Kispest és Erzsébet különböző pontjáról és 13-an elindultunk a Szent Erzsébet térről egy kisbusszal és egy autóval a messzi Ausztria irányába. Utunkat egyetlen alkalommal szakítottuk meg egy kis reggelizésre. A határon egy zordnak egyáltalán nem látszó határőr csak a kisbusz összlétszámára volt kíváncsi, nem érdekelte sem az igazolványunk, sem a több kötetes oltási papírjaink.
Burgerlandba érkezve először családjainknak ígért kötelességeinket teljesítettük, amikor felkerestük a Haustwirt csokoládégyárat Kittsee-ben. Az üzemet nem tekinthettük meg (mert 20 fő felett lehet csak gyárlátogatást kérni), de nyitva állt előttünk a Csokicsárda, ahol magyar eladó segítségével válogathattunk a kitűnő édességek közül. Vettünk tehát gömbölyű, szögletes, töltött és töltetlen tej- és keserűcsokoládét, valamint húsvéti csokinyuszikat és tojásokat hatalmas mennyiségben. A gyárról a legfontosabb tudnivaló, hogy 120 dolgozó mintegy 2.000 tonna csokoládét gyárt évente. A mai kvíz kérdésünk: 144 dolgozó mennyi csokoládét állít elő 10 hónap alatt? Az első helyes megfejtést csokival jutalmazom.
Rövid autózás után megérkeztünk az udvarháznak épült kastélyhoz, ami 1668-ban épült reneszánsz stílusban. Itt mutatták be Magyarországon először a gőzekét 1861-ben. 1870 után a kastély a Batthyány család kezébe került és itt tevékenykedett Batthyány Strattman László orvos, aki sok ezer szegény beteget kezelt ingyen, a nincsteleneket pedig élelemmel, ruhával támogatta. 2003-ban boldoggá avatták Rómában. Meglátogattuk az emléktábláját, majd jó hangulatban körbejártuk a barokk kastélyt és a kellemes, ápolt kertet.
Ezután ismét csupán rövid ideig autóztunk, mert megérkeztünk Hainburg an der Donau városhoz. A fellegvárat a Nibelung-ének is megemlíti és Mátyás király fekete serege is elfoglalta, a csapatunk mégsem kívánta a meredek hegyoldalon megközelíteni. Helyette megcsodáltuk a romantikus kisváros kanyargós utcáit, alacsony régi házait, sétáltunk a kék Duna partján és gyönyörködtünk a hajókban.
Az autókban megpihentünk, amire a sofőröknek nem volt lehetőségük. Hamarosan megérkeztünk a Niederweideni kastélyhoz, amely először Savoyai Jenő birtokában volt, majd örökösétől Mária Terézia vette meg 1755-ben. Eredetileg vadászkastély volt, manapság kiállítótérként használják. Ezt ugyan nem láttuk, viszont megnéztük a melléképületben található konyhát, ahol annak idején vadas ételeket készítettek és napjainkban is eredeti bútorok állnak itt. Amíg a vadregényes parkban sétáltunk, alaposan megéheztünk, így a parkolóba visszaérve vadpecsenye helyett elfogyasztottuk az otthonról hozott szendvicseinket.
Senki ne higgye azonban, hogy belefáradtunk a látnivalókba, mert a java csak ezután következett. Mindössze 3 km utazás után megérkeztünk Ausztria legnagyobb vidéki kastélyába, a Schloss Hof-ba, amelyet szintén Savoyai Jenő létesített és az európai barokk egyik leglenyűgözőbb mesterműve lett. Mária Terézia ezt is megvásárolta és férjének, Ferenc István császárnak ajándékozta. Már a hatalmas parkolóba érkezve is láttuk, hogy rengeteg ember, sok-sok család igyekezik bejutni a kastély parkjába. A művészien kialakított hét teraszos kert, a gyönyörű szökőkutak és az idilli majorságon kívül a húsvéti vásár is vonzotta a kikapcsolódni vágyó osztrák, cseh és magyar turistákat. Pompájában csak kevés európai barokk kert vetekedhet a Hof-i kastély kertjével. Így is csodálatos volt a kora tavaszi virágokkal. Nekem különösen a hatalmas fejű, sűrűn ültetett nárciszok tetszettek. A bejáratnál kapott térkép mellett a kedves és udvarias magyar jegyszedő kislány segített nekünk tájékozódni és elárulta, hogy ha még kérdésünk van, nyugodtan forduljunk a „nyúlhoz”, mert ő is erdélyi magyar. Nekünk azonban nem volt szükségünk további segítségre, az illatok és a sűrűsödő emberek miatt könnyen megtaláltuk a húsvéti vásárt. Volt ott minden, magyar lángos, mákos guba, osztrák hurkák, hatalmas sonkák és virslivel töltött lángos, amit Ildi megkóstolt. Természetesen játszótér is volt (Ausztriában mindenhol van játszótér), gyerekek futkároztak mindenhol, igazán jó hangulat volt. Az emberek szemmel láthatóan örültek, hogy a covid x-edik hulláma után, a tavasz beköszöntével szabadon örülhetnek a jó időnek ilyen csodálatos környezetben. Zárt helyeken azonnal fegyelmezetten felvették a maszkot, mi is így tettünk. A 70 hektárnyi területnek csak egy kis részét tudtunk bejárni, majd elég hosszú gyaloglás után elértük az autókat.
Fáradhatatlanul és még mindig jókedvűen folytattuk utunkat Eckartsauba, ahol meglátogattuk azt a híres kastélyt, ahol a Habsburg dinasztia története véget ért. IV. Károly hosszú vívódás után beadta derekát, és itt írta alá a nyilatkozatot, mely uralkodói jogainak felfüggesztéséről szólt, egyúttal elismerve a magyar nemzet önrendelkezési jogát. A trónról viszont sosem mondott le, mert nem tehette. Zita királyné szavait idézve: „Egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától”. Itt teljesült be egy régi uralkodói dinasztia végzete, melynek sorsát a magyar küldöttség végérvényesen megpecsételte. A csodálatos kastélyból csupán egy kis kiállítóhelyet láthattunk, ahol IV. Károly és családjának apró dokumentumait és tárgyait nézhettük meg. A palota kávézójában viszont nagyon jó kávét ihattunk, és Gabi fantasztikus „kardinálist”ehetett. A kastély kertjében kicsi vadvirágok, németül daloló kismadarak találhatók.
Barangolásunk utolsó állomása Marienkirche volt Bad Deutsch-Altenburgban. Ez a román-gótikus (szemmel láthatóan inkább gótikus) templom Ausztria legjelentősebb középkori műemlékeinek egyike, amelyet a legenda szerint István király alapított 1028 körül. A templomtól nem messze megtekinthettük a szobrát is magyar felirattal. Az alapja román stílusú, de gyönyörű, csipkézett tornyok díszítik. A szép, rendezett temetőjét is bejártuk, több magyar nevet láthattunk a márvány síremlékeken. Nem véletlenül van így, mert az 1956-os magyar menekültek is temetkeztek itt, akiknek külön emléket állítottak. A temetőkertből kisétálva csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. Láttuk a Dunát és a környező tájakat.
Délután öt órakor már kezdett hűvösebb lenni az egyébként egész nap verőfényes tavasz idő. Már csak egy gyors vásárlás volt a közeli szupermarketben és indultunk hazafelé. Hegyeshalomnál határállomással sem találkoztunk, akadálytalanul gurultunk Magyarországra. Úgy terveztem, hogy pihenek és kicsit szundikálok a hazafelé tartó úton, de a kisbuszban a hangulat a tetőfokára hágott és még akkor is tartott, amikor fél 9 körül hazaértünk. A tréfálkozás, heccelődés folytatódott a messengeren is, amivel megzavartuk az otthon pihenő sporttársaink nyugalmát. Nagyon jó hangulatú, élményekben és látnivalókban gazdag kirándulás volt.
– Siklós Juli
