Csaba ’emléktúra’ – 2022.05.05

Csütörtökön korán reggel szemerkélő esőben 28 lelkes Zerge és 5 még lelkesebb vendég találkozott a Széll Kálmán téren. Elfogadta a meghívásunkat Csaba Rita és Orsi lánya, veje és egy jó barátja Dezső is. Miután megtekintettük a Mekk mester mini bronzszobrát, felpattantunk a 17-es villamosra, majd a 65-ös busszal felmentünk a Fenyőgyöngyéig, ahonnan indult a túra. Ekkorra Csaba elfújta fejünk fölül a felhőket és melegen sütött a nap ránk.

Lelkes bemelegítéssel kezdtük a túrát és elindultunk a Hármashatárhegy irányába felfelé a zöldbe borult árnyas erdőben. 700 métert kellett nem túl meredek lejtőn felfelé kapaszkodni, de a parkolóba érve máris megpihentünk és előkerült a néhány üveg „csúcsital” is. Koccintás után Ildi mindenkinek kiosztott egy-egy Csaba portréjával készített kitűzőt, majd folytattuk az utunkat felfelé. Majd mindenki legnagyobb örömére vízszintes útszakasz következett és bekanyarodtunk a Guckler Károly út erdei sétányára. A Hármashatár-hegy oldalában széles erdei sétány (egyben interaktív tanösvény) fut végig kb. 370 méteres magasságban. Néhány helyen kiláttunk a talpunk alatt elterülő városra, két ponton pedig kilátóterasz is épült. Az egyikről az Árpád hidat és a Margit szigetet csodálhattuk meg, a másikról a Megyeri hidat és az Óbudai gázgyárat.

A névadó Guckler Károly főerdőtanácsos, Budapest erdőmestere volt a 19. század végétől. Nevéhez kötődik a főváros tűzifaigényeinek kielégítésére letermelt, illetve a szőlőknek helyet adó budai hegyek újraerdősítése. A turizmus hajnalán a természetbe egyre gyakrabban járó, helyenként nyaralókat építő lakosság igényeit egyre kevésbé elégítette ki a kopár hegyoldalak látványa, ezért Guckler vezetésével gyors újrafásítás kezdődött. Bécsi mintára tölgyeseket és óriás fenyveseket telepített. Guckler elképzelése szerint alakították ki 1918-ban a rekreációs célokat szolgáló, támfalakkal megtámasztott sétányt a Hármashatár-hegy meredek oldalában. Ezt az utat jártuk végig gyönyörködve az időnként előbukkanó panorámában, hallgatva az énekesmadarak csicsergését.

Ismerős helyszín következett, megérkeztünk a Virágos Völgybe, ahol Katika 85. születésnapját ünnepeltük. Most azonban emlékezni gyűltünk össze ilyen szép számban. Kövér Csabára emlékeztünk, aki mindannyiunk szívében, lelkében kitörölhetetlen nyomot hagyott. Valójában vidám, mindvégig optimista vagány „srác” volt, akire valamennyien meghatottan gondolunk. Körbeálltuk a pislákoló mécsest és szeretettel emlékeztünk rá. Nagy Laci időnként elcsukló hanggal felolvasta Garai Gábor „Jó kedvet adj!” című versét, ami nagyon jellemző volt rá. De Csabára nem szabad szomorúan gondolni, ezért még a megemlékezés előtt megettük szendvicseinket, körbekínáltuk az aprósüteményeket és az itókákat és jókedvűek voltunk, mert ő is azt szerette volna, hogy vidámak legyünk.

Hallgatagon folytattuk utunkat, most már kellemesen lefelé sétálva. Hamarosan nagy kőoszlop figyelmeztetett minket arra, hogy Solymár felé haladunk. Még egy alkalommal megpihentünk a Paprikás patak partján, majd a Rózsika Forrás felé folytattuk az utunkat. Itt is jártunk már, de ellenkező irányban. Újra megcsodáltuk Pest-megye legnagyobb vízesését, amelyet a hangulatos Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás patak 4-5 méter magas sziklalépcsőjén találunk. A Budai hegység leghangulatosabb útvonalán jártunk. Az út bal oldalán hatalmas fehér mészkősziklákat, a jobb oldalán a vidáman csörgedező patakot láthattuk időnként áthaladva a biztonságos fahidakon. Egy virágos emléktábla előtt balra átkelve a hídon találjuk a Rózsika Forrást, amit 1918-ban épített ki az Újpesti Természetbarátok Egyesülete. A víz régebben kóli baktériummal volt fertőzve, ezért nem iható. A forrás nevét egy gyerekeket kirándultató munkásnő után kapta. Gyerekkoromban is nagyon szép volt ez a terület, de egészen más, mint mostanában. Nem volt széles, kiépített út, nem voltak fahidak és nem volt emléktábla sem, De a forrásból nagyon jó ízű vizet ihattunk.

Nemsokára az utunk végéhez értünk. Megérkeztünk Solymárra, hamarosan begurult a megállóba a busz és egy kedves, vicces kedvű autóbuszsofőr elvitt minket Hűvösvölgyig, ahonnan mindenki könnyen hazatalált. Élményekben gazdagon, fáradtan értünk haza, asztalunkra tettük Csaba fényképével készített kitűzőt. Mindig emlékezni fogunk Rá.

– Siklós Juli


Garai Gábor:

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

 


Az emléktúrán készült fényképeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.