Kirándulás Nyíregyházán és Hortobágyon
Első nap
Május 18.-án, egy hűvös reggelen 23 Zerge szállt fel a Nyíregyházára induló vonatra a Nyugati pályaudvaron, illetve a KÖKI-n. Három csoporttagunk sajnos betegség miatt nem tudott velünk tartani. Az utazás bár hosszú volt, de kellemes csevegéssel telt, a büfé kocsit is meglátogattuk. A pályaudvaron felszálltunk a 8-as buszra, amellyel a négy nap alatt sokat utaztunk.
A szállodában elfoglaltuk a szobáinkat, letettük a csomagokat és a Welcome drink elfogyasztása után városnézésre indultunk. Először a régi, de szépen felújított ortodox zsinagógát kerestük fel, ahol szívesen fogadtak bennünket. Vezetőnk elmondta, hogy a háború előtt közel 5000 zsidó ember élt a városban, de a holokauszt után csupán 200-300 tért vissza, majd nagy részük kivándorolt Amerikába, vagy Izraelbe. A zsinagógába 1000-1200 fő fért el, manapság csak néhány ember látogatja a péntek esti imát és a szombati tóra olvasást. Elmagyarázta nekünk, hogy a tóratartó szekrény Jeruzsálem felé néz, a hüppét 25 éve használták utoljára esküvő céljára. Nagyon sok érdekes történetet mesélt nekünk ezzel az esküvővel kapcsolatban. Elmondta, hogy a falakon nincs emberábrázolás, viszont láthatunk néhány bibliai idézetet héber írással. Meglátogattuk a mikvét, a rituális fürdőt, megnéztük a pászka sütőket. Mind a kettő nagyon lepusztult állapotban van, mivel már régen használták. Ezután átsétáltunk a Görög Katolikus Múzeumba, ahol egy nagyon lelkes fiatal hölgy rendkívül részletes előadást tartott nekünk a kereszténység terjedéséről, az egyház szakadásáról és a görög katolikus egyházról. Kisfilmet is láttunk erről „Ablak az örökkévalóságra” címmel. Megtudtuk, hogy a bizánci közösségek a liturgiában az ógörög nyelvet használták, magyarul annyit engedélyeztek, mint a többi egyháznak. 1914 óta az egyház székhelye Nyíregyházán van. A tájékoztatás után elindultunk felfedezni a múzeum páratlan kincseit. Először a tulipános zsolnai kerámiát tekintettük meg, amit II. János Pál látogatása alkalmából készítettek. Az első emeleten az áldozati rituáléban használt tárgyakat tekintettük meg, amit az imában való elmélyülésben használtak. Megnéztük a XVII.-XVIII. századi ikonokat. A harmadik emeleten Oszlopos Simeonról és Szt. Miklósról készült festményeket láttuk, valamint a három szűz történetét ábrázoló képet, ami szintén Szt. Miklós cselekedeteivel kapcsolatos. Ortodox ikonokon kívül különleges Mária ábrázolást is meg lehetett tekinteni. Őt minden festményen a kis Jézussal ábrázolták. A rengeteg információtól kábultan hagytuk el a múzeumot. A múzeumlátogatás után városi séta következett saját idegenvezetéssel. Megtudtuk, hogy jelenleg a város két legnagyobb foglalkoztatója a Lego gyár és a Michelin Hungária abroncskészítő kft. A város nevezetes szülöttei: Benczúr Gyula, Krúdy Gyula, Szamuely Tibor, Váczi Mihály, Kósa Ferenc, Friderikusz Sándor, Gajdos László. A nagyon szép, rendezett, virágos parkon áthaladva megtekintettük Thália, Krúdy Gyula, Váci Mihály, Kossuth Lajos és dr. Katona Béla szobrát, valamint a Fürdőzők díszkútját. Rácsodálkoztunk a 1911-ben indult városi villamos kocsira. Szépen felújított épületek között sétáltunk. Láttuk a Móricz Zsigmond Színházat, a Kállai kúriát, a Református templomot a Jósa András Múzeumot, és a Nyírvíz palotát tetején a 300 kg-os sassal. A Bessenyei György testőr, valamint a magyar huszár szobra után a sétáló utcán áthaladva egy szép cukrászdában felfrissíthettük magunkat kávéval, süteménnyel, majd a Városházát, a Katolikus Székesegyházat, a Korona Szállót és a Megyeházát elhagyva egy kis buszozás következett. Pár megálló után leszálltunk, s a temető szélén sétálva – ahol útba ejtettük Bessenyei György sírját – a Bujtosi tóhoz érkeztünk. Hideg szellők kezdtek fújdogálni, ezért fázósan összegomboltuk a kabátjainkat. A Bujtosi tavak gyönyörűen kialakított, parkosított környezete pihenésre, sportolásra és horgászásra egyaránt alkalmas. Megterem benne például a ponty, amur, kárász, csuka, busa, keszeg, süllő. Fejünk felett fecskék repkedtek, miközben már eléggé elfáradtan és éhesen a hajó alakú étterem felé ballagtunk. A vacsora finom és bőséges volt, utána busszal a szállásunkhoz utaztunk. A szállodáról sok jót nem tudunk mondani, de kimerülten ágyba bújtunk és másnap frissen ébredtünk.
Második nap.
A svédasztalos reggeli után kedden a Hortobágyra indultunk. Vonattal utaztunk Debrecenbe, utána egy másik vonattal Hortobágyra. A sok utazás azonban megérte a rengeteg látnivaló miatt. „Hortobágy, ahol az ég és a föld összeér.” A látogató központból „szafari busszal” a puszta közepébe szállítottak minket, ahol volt időnk alaposan körülnézni. Átgurultunk a Hortobágy folyó felett a kilenclyukú hídon, közben gólyák keringtek felettünk. Hamarosan megtudtuk, hogy a hely különleges nevezetessége, hogy vadlovakat és rekonstruált őstulkokat lehet látni a kilátópontokról. Kaptunk egy óra szabadidőt, amikor kedvünkre nézelődhettünk. Nagy röptékben és kifutókban láthattuk Hortobágy állatvilágát, elsősorban madarakat. Nem csak fehér és fekete gólyákkal találkoztunk, hanem récékkel, vadludakkal, bütykös hattyúval, gémekkel, darvakkal. Láttunk baglyokat, réti sasokat és keselyűket is. Nem messze tőlük arany sakálokat, görényeket és hatalmas farkasokat láthattunk, miközben a károgó varjak repkedtek a fejünk felett. Miután a busz visszavitt bennünket, szemből megtekinthettük a kilenclyukú hidat, ahol fotó is készült.
Szabad szemmel alig észrevehető Kolodko Mihály szobra, amely Csontváryt ábrázolja, amint éppen a hídról készült képet festi. Megtekintettük a Pásztor Múzeumot, ahol megismerkedtünk a hagyományos jószágfajtákkal, a kutyák a pásztormesterségben betöltött fontos szerepével. Láthattunk pásztor öltözékeket és a gémeskút működését is ki lehetett próbálni, amihez elég nagy fizikai erőre volt szükség. Ezután meglátogathattuk a Madárkórházat. Tamási József volt a vezetőnk, aki nagyon sokrétűen mesélt nekünk a létesítményről. Országúti balesetek, mérgezések, nagyfeszültségű vezetékek érintése miatt kerülnek ebbe a létesítménybe a madarak. Az emberi naivitás és tudatlanság is közrejátszik abban, hogy itt kell ápolni a fiókákat. Műtétet nem láttunk, de megtudtuk, hogyan gyógyítják a törött csontokat és szárnyakat. Az állatokat is altatásban műtik, akár az embereket. A műtőnek azonban elegendő a „konyhai” tisztaság, nem szükséges az emberekhez használt higiénia. A műtét után a rehabilitáció következik, később pedig a természetbe való „visszavadítás”. Ezért sok lábadozó madarat láthattunk, például pici gyöngybaglyokat, füles baglyot, kuvikot és a nagy ketrecben rengeteg gólyát, a kórházban született egészségeseket is. Nem csak nézelődtünk, hanem fantasztikus történeteket hallgattunk denevérekről, baglyokról, népi megfigyelésekről és megismerkedtünk Negróval, a beszélő hollóval is, aki gondozóját teljesen jól érthető módon „Szevasz Negró” felkiáltással üdvözölte. Amikor a Hortobágyról visszatértünk Nyíregyházára, a vacsora előtt még volt egy nagyon kellemes programunk. A Sóstó partján sétálva, a szállodák közötti parkban zenélő szökőkútban gyönyörködhettünk, amely sötétedés után különböző színekben pompázott. A svédasztalos vacsora után fáradtan zuhantunk az ágyunkba
– Siklós Juli
Harmadik nap
Az előző napi bőséges vacsora után még sokáig beszélgettünk, így hálásak voltunk, hogy nem kellett korán kezdeni a napot. A kényelmesen elfogyasztott bőséges reggeli után vidáman indultunk el a meleg napsütésben a Nyíregyházi Állatpark felé. A vidámságot kicsit megtörte egy szerencsés baleset. Ibi lába belecsúszott egy rács hiányos fokai közé, és sikkesen elvágódott. Szerencsére rándulással, és egy kis fájdalommal megúszta, így velünk folytatta útján a Sóstó gondozott partján át. A tó mellett még nagyon nyugodt volt a reggel, néhány kutyasétáltatóval, egy-két futóval találkoztunk csak.
Hirtelen nyugtalan sokaság váltotta fel a csendet az állatkerthez közeledve. Ildi és Feri is erősen szaporázni kezdték lépéseiket, hogy jegyvásárláskor megelőzzenek egy éppen ideérkező nagy létszámú csoportot. Meglepődtünk, hogy egy szürke hétköznapon is ilyen sokan zarándokolnak el ide, hogy eltöltsenek egy napot a méltán híres állatparkban. Nevében is benne van, hogy nem rács mögé kényszerített látványosságok az állatok, hanem szinte háborítatlan környezetben kaptak helyet egy tölgyerdő mélyén.
Először egy elektromos kisbusszal vittek minket körbe. Kísérőnk bemutatta sokszor név szerint az állatokat amik mellett elhaladtunk. Szeretettel beszélt az itt élő állatokról sok humoros történettel fűszerezte mondandóját. Segítséget nyújtott abban is, hogy merre érdemes indulni felfedező utunkra a földrészek közt, mivel itt az állatok földrészenként vannak csoportosítva.
Ahogy távolodtunk a bejárattól elosztódott a tömeg, így kényelmesen andaloghattunk a dús, buja növények közt. A majmok hangos siránkozása, a pávák rikoltozása szinte őserdei hangulatot teremtett. Üvegfalon keresztül, vagy magasban kanyargó járdákról figyelhettük az állatok mozgását, vagy lusta, jóllakott nyújtózkodásukat. Gyönyörködtünk pompás toll, vagy szőr ruhájukban, néha hosszabban időztünk mire előbukkantak a bozótból, vagy más búvó helyükről.
A vizes élőhelyek rózsaszín pompájából a fókák show műsorát tekintettük meg. A játékos bemutató közben egy kicsit pihentünk is, majd egy kis falatozás, kávézás után magunkra öltöttük sarkvidéki öltözetünket, és beléptünk a jégvilág birodalomba. Eleinte elégnek bizonyult a kardigán, de az inuitok lakhelyén már igazán fagyosra fordult a hőmérséklet. Persze a pingvinek vidáman totyogtak, úszkáltak, a másfél éve született jegesmackó ikrek összebújva aludtak.
Ekkorra már olyan mennyiségű információ gyűlt össze a fejünkbe és lépés a lábunkba, hogy visszakívánkoztunk a szállásunkra. A többség az árnyas fák alatt várta be a 4 órás közös hazautat, néhányan busszal indultunk vissza, hogy egy kis pihenéssel, vagy a wellness nyújtotta kényeztetéssel készüljünk a vacsorához, és az esti összejövetelhez, ahol Feri levetítette az elmúlt napok eseményeiről készült fotókat, és elfogyasztottuk a maradék sütiket, és itókákat.
Negyedik nap
Reggeli után még volt egy kis idő az indulásig, így mindenki kiélvezte a reggeli, még tűrhető napsütést. Gyalog tettük meg a kb. 2 km-es távot, és ma ittlétünk óta először egy erdei ösvényen is jártunk. Kirándulásaink során nemigen fordult elő, hogy rövidebb-hosszabb túrával ne színesítettük volna a programot, itt csak ez a rövidke erdei túra sikeredett (kb. 300 lépés).
A Sóstói Falumúzeumban kedves fiatal idegenvezetőnk összeterelt minket a tájékoztató tábla elé, és itt kezdte el bemutatni a múzeumfalu szerkezetét. Az orsó alakú telepítés közepén a templom és harangláb jelenti a központot. A körülötte felépült házak között vannak eredeti, vagy rekonstruált épületek. Az egyik ilyen házba betelepültünk, és itt a téli életformáról mesélt vezetőnk. A szövőszék mellett a fonók hangulatát idézte fel a szőttesek, vásznak készítése mellett a szerelmi trükkök titkos jeleiről is beszélt. Beléphettünk módosabb és szegényebb portákra. A díszítés gazdagsága sokat sejtetett a gazda anyagi helyzetéről. Keresztül sétáltunk a rekonstruált ökumenikus temetőn. A temetőcsősz nem csak őrizte a temető nyugalmát, hanem a szabad területen gazdálkodhatott, felesége pedig a falu javasaszzonya volt, akit testi-lelki bajaikkal kerestek fel a falu lakói.
A templomban végül elköszöntünk kísérőnktől, és egyénileg nézelődtünk tovább. Érdekes volt látni a korhű műhelyeket: Borbély, fotográfus, nyomda, bor, sör pálinka kimérés, vegyeskereskedés. A korabeli mosás nehézségeiről filmvetítést láthattunk, akár ki is próbálhattuk egy teknőben. Az iskolában éppen „tanítás” folyt. A falusi tanítónéni nádpálcával a kezében, palatáblán tanította a szépírást a lurkóknak. A faluszélén tűzőrség őrizte a falut. A működő szatócsboltban vásárolni lehetett egy-két vásárfiát… Kifele még néhány korabeli városi műhelybe tudtunk bekukkantani, pl. csizmadia, úri szabó. A mézeskalács műhelyben éppen sült egy adag mézes sütemény, így finom illattal az orrunkban köszöntünk el a falumúzeumtól.
A skanzenban készítették el ebédünket is, a finom kenyérlángost. Jóllakottan, kissé elfáradva indultunk vissza, hogy felpakoljuk csomagjainkat, és búcsút vegyünk ettől a tartalmas, kellemes 4 naptól. A hosszú vonatozás is gyorsan elröppent, élményekben gazdagon köszöntünk el egymástól utunk végén.
– Kövér Jutka
