Egy nap az erdei fülesbaglyok téli fővárosaiban
Tizenhárom lelkes Zerge gyülekezett a KÖKI várócsarnokában az első februári szombat reggelén, P. Edit már a Nyugatinál felszállt a vonatra, így összesen 14-en indultunk felderíteni a fülesbaglyok nappali pihenőhelyét. Az időjárással nagy szerencsénk volt, a fagyos napok után szinte kora tavaszi volt a hőmérséklet és a nap is gyakran feltűnt az égen.
Két óra vonatozás után érkeztünk Kisújszállásra, ahonnan busszal mentünk tovább Túrkevére. Alig szálltunk le a mezőváros központjában, máris megpillantottuk a magas fákon pihenő madarakat. Ennek nagyon örültünk, mert kicsit aggódtunk, hogy a hirtelen tavaszi időjárás miatt a baglyok elhagyják a városi pihenőhelyüket. Néhány lombhullató fán 8-9 példány is üldögélt, egy ágon 6-ot is megpillantottunk. A hatalmas tujákon lehetett akár több is, őket a sűrű levelek miatt nem tudtuk megszámlálni. Én Klári színházi látcsövével egész jól megfigyelhettem néhányat. A város vezetése gondolt a baglyokat kedvelő turistákra, ezért egy fából készült házikót állítottak fel bagoly les céljából, de a parkból jobban lehetett látni őket.
Ezután felfedező útra indultunk a városban. Túrkeve Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Mezőtúri járásában, a Nagykunság szívében, a Hortobágy-Berettyó partján helyezkedik el. A helybeliek szóhasználatában Túrkevi vagy egyszerűen Kevi. A központot elhagyva teljesen falusias környezetben sétáltunk, alacsony parasztházak között. Nagyon NEM tetszett nekünk a vízlevezető árkokra irányított esőcsatornák. Mi az Oktatóközpontba szerettünk volna bejutni, de zárva volt, a Fekete István tanösvény pedig a térdig érő sár miatt járhatatlan volt.
A Művelődési házban viszont már vártak minket, ahol a ’Kúnhímzés’ állandó kiállítást, csodálatos hímzéseket tekinthettünk meg. Nemcsak a terítők, párnahuzatok hímzéseiben gyönyörködtünk, hanem csodálatos ruhákban is. Láttunk egy érdekes bagoly motívumot és művészi gyöngyfűzést.
A kiadós séta után betértünk a KEVE étterembe ebédelni. Több menüből választhattunk, a felszolgált étel bőséges volt, nagyon finom és rendkívül olcsó, a kiszolgálás pedig gyors. Én még forró teát is kaptam.
Az ebéd után felfedeztük a város legkellemesebb részét, a Berettyó folyó partján elterülő nagyon szép parkot, de nem maradhattunk ott sokáig, mert indult a buszunk vissza Kisújszállásra.
Itt viszont sokminden Csukás Istvánról szólt. Először körülnéztünk a „Süsü” játszótéren miközben visszaemlékeztünk a bábfilm sorozatra, amit gyerekeinkkel néztünk réges-régen a televízióban. Amire a fán ülő Pom-pom-hoz sétáltunk, megtudtuk Feritől, hogy Csukás István ebben a városban élt gyermekkorában. Egy Nobel-díjassal is büszkélkedhet a város; Karikó Katalin a város szülöttje és itt járt általános és középiskolába.
Kisújszálláson sétálva megcsodáltuk a város nevezetes épületeit, például a városházát, a Vigadót és az előtte levő „Bagaméri” szobrot a fagylaltjával együtt. Fagylaltot nem ettünk, de betértünk a cukrászdába, ahol kávét és finom sütiket fogyasztottunk. Még egy pillantást vetettünk a Nagy Ho-Ho-horgász figurájára, majd elindultunk a vasútállomás felé. A vonat pontos volt és két óra múlva már meg is érkezett a KÖKI-re. Jó hangulatú, kellemes kirándulásban volt részünk.
– Siklós Juli
