Szentendrei kiállítások
Szép augusztus végi szombat reggel 18 lelkes Zerge gyülekezett a Batthyány téren. A nyár végéhez képest igen hűvösen indult a nap, én határozottan vacogtam. Jó kedvünket az sem vette el, hogy az utazásunk kalandosan indult. Műszaki okok miatt először buszra szálltunk, majd HÉV-re, Békásmegyertől pedig másik HÉV szerelvényre. Ennek ellenére jókedvűen érkeztünk Szentendrére, a Dunakanyar legszebb városába.
Ebben a hangulatos kisvárosban nem először jártunk, de most elhatároztuk, hogy megtekintjük a legfontosabb kiállításokat. Mindezt ebben az időszakban egyetlen belépő jeggyel megtehettük és a „fiatal” életkorunkra tekintettel teljesen ingyen.
Első látnivaló a Városi Tömegközlekedési Múzeum volt, ahol régi villamosokat, buszokat, trolikat és HÉV szerelvényeket láthattunk. Különösen azok a járművek kötötték le figyelmünket, amiken gyerekkorunkban is sokat utaztunk. Ilyen volt pl a régi villamos a nyitott peronnal és a kényelmes fa ülésekkel. Igyekeztünk mindent kipróbálni, mint a gyerekek.
Szentendrén minden látnivaló közel van egymáshoz, ezért rövid séta után jutottunk el a Ferenczy Múzeumba, ahol sok gyönyörű festmény láttunk Szentendréről. Elénk tárult a régi, idegenforgalomtól mentes, hangulatos kisváros.
A Barcsay kiállítás nem a festő műveit tartalmazta, hanem a művészről készült festményeket, fotókat. Megtekinthettünk egy gyönyörű kagylódíszítésű kályhát, de modern, nonfiguratív festményeket is.
Rövid séta után eljutottunk a megújított Kovács Margit kiállításra. A művésznő nagyon népszerű volt a 70-es években, „divat„ volt vásárolni a kerámiáit, vagy azok másolatát (nekem is van egy). Jó érzés volt látni a kiállítását újra: a stilizált faliképeit, folklorisztikus, meseszerű korsóit, gyönyörűen megformált nő alakjait. Senki mástól nem láttam még olyan egyszerűen, de szívbemarkolóan ábrázolni a gyász fájdalmát. Az összes megtekintett kiállítás közül ez volt számunkra a legkedvesebb, a legemlékezetesebb.
Ezután a szecessziós plakátkiállítás következett, amelyet nagy érdeklődéssel vártam. A művészi plakátokat a növekvő kereskedelmi verseny ellensúlyozására készítették. Ezeket a hirdetményeket a szecesszióra jellemző, síkba szerkesztett, burjánzó növényi motívumok és a misztikus-szimbolikus minőséget képviselő, érzéki nőalakok határozták meg.
Élményekkel telítve, de üres gyomorral róttuk az utcákat, gyönyörködve a házak, kirakatok, virágok látványában. Ebédidő következett. Mindenki kedve szerint választhatott étterem, kávézó, lángos, hazai szendvics között, a lényeg az volt, hogy éhségünket csillapítsuk.
Jóllakottan, de elpilledve folytattuk a nevezetességek megtekintését, miközben ámultunk a Fő-tér, valamint az éttermek megnövekedett forgalmában.
A Szerb templom következett. A Székesegyház vagy az Istenszülő elszenderedésének temploma a nép körében Belgrád templomként is ismert. Nevét az 1690-es nagy szerb kivándorlást követően Belgrádból és környékéről érkezőkről kapta és Magyarország legnagyobb szerb ortodox templomai közé tartozik. A templom belsejét a monumentális ikonosztáz uralja. 1777 és 1781 között készült és egészen a templom boltozatszerkezetéig ér és a legszebb barokk művek egyike. A csoport Ráckevén is gyönyörködhetett a Szerb templomban, ami régebbi, de egyszerűbb a szentendreinél.
Pihenésként ezután lesétáltunk a Duna partra, csodáltuk a Dunakanyar kissé leapadt vizét. Az idő ideális volt a városnézéshez: sütött szépen a nap, de nem volt kánikula.
A pihenés után a Czóbel házat tekintettük meg, ahol a magyar modernizmus és a művésztelep alkotásait láthattuk. A festmények különleges technikával készültek. Czóbel Béla képei távolról gyönyörűek, szinte élethűek, közelről viszont csak a rusztikus ecsetvonásokat látni. Hogyan lehetett ezeket az alkotásokat elkészíteni?
Szemünket ezután városi látképpel pihentettük. A dombon levő templomtérről nyílik a legszebb kilátás a város háztetőire, mindig csodálattal nézem az egymáshoz tapasztott házakat és a szűk utcákat.
Vajda Lajos kiállítása következett, amit már kissé elpilledve tekintettünk meg és sajnos eléggé lehangoló volt, különösen a teljesen sötét önarckép.
Felüdülést jelentett ezután a NESTArt 2025 kiállítás színes alkotásai. Végül a főtéren levő Kmetty Múzeumba tértünk be, ahol ismét Barcsay Jenő évtizedeken átívelő kiállítását nézegettük. Nekem az anatómiai rajzai tetszettek a legjobban. A legvégén pedig izgalmasan lefelé kanyargó utcácskán ismét a főtérre értünk, majd közkívánatra megnéztük az „esernyős” utcát, és kávézással zártuk a kimerítő, de élményekben gazdag kirándulást. A visszafelé utazás HÉV-vel szerencsére zökkenőmentesen történt a Szentlélek térig. Onnan már mindenki könnyen hazatalált. Hét órakor már én is otthon voltam Taksonyban.
– Siklós Juli
