Július 5.

Nordic edzés helyett (helyesebben után) kultúr-programon vettünk részt, 12 fős kis csapattal.

30 fokos melegben sétáltunk Martonvásár gondozott utcáin, be-betértünk kis felfrissülésre és fagyizásra két cukrászdába is. A program célja a Nemzeti Filharmonikusok által előadott Beethoven koncert sorozat nyitóestje volt. Izgalmas és örömteli élmény volt.

Különleges volt a helyszín, a Brunszvik-kastély csodaszép parkjában élvezhettük Beethoven IV. (G-dúr) zongoraverseny, op.58. (1806) , és a C-dúr „Kismartoni” mise, op.86. (1807) műveket. Érdekesség, hogy Beethoven szorosan kötődött a Brunszvik családhoz, a lányokat zongorázni is tanította, sőt a XX.században előkerült az a 14 levél, ami arról tanúskodik, hogy Beethovent gyengéd szálak fűzték az egyik lányhoz, Jozefinhez. 1806-ban itt fejezte be Beethoven az Appassionata-t, amit barátjának, Brunszvik Ferencnek ajánlott.

A kastélyban ma Beethoven múzeum működik, amit most nem tudtunk megnézni, de többen elhatároztuk, hogy eljövünk még.

A koncertsorozat folytatódik, ha valakit érdekelne. Július 12 -én 19.00 és Július 19-én 19.00 órakor.

Szuper nap volt, szeretem az ilyen értékes, kulturális programokat. 😃 Horváth Pista hazafelé árulta el, hogy a húgának (aki nem tudná, Széll Marika) a lánya is ott énekelt a Kórusban. Kár, hogy csak utólag szólt.

 – Bátai Dóra


A koncertlátogatások albumát csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.