Álmosan gyülekeztünk a reggeli nyüzsgésben a Nyugati pályaudvar peronján. Hamarosan a kényelmes vonat felső szintjén utaztunk Szob felé. Itt átszálltunk az egy kocsiból álló, kissé szűkös erdei vasútra. A jókedvű fiatal kalauz gyorsan kiosztotta a jegyeket, aztán dö-döm, dö-döm… elindultunk. Kis vonatunk zötyögve, göcögve kanyargósan kapaszkodott felfele a hegyre. A Mária forrásnál megállt pár percre, hogy friss forrásvízzel tölthessük meg kulacsainkat.
Utunk során vonatkánk alatt szurdok völgyben folydogáló patakot, a meredek hegyoldalon szálegyenesen növekvő magas fák közt ijedten szökkenő őzet láttunk. Utunk végén kulturált büfé várt minket friss kávéval, üdítővel, csemegékkel.
Innen kezdtük meg gyalogos utunkat enyhe emelkedővel. A Mézesfánál fotózkodtunk, aztán indultunk tovább. Kb. 3 kilométer megtétele után, a Nagy-Koppány 548 méter magas csúcsánál álltunk meg nemsokára. Itt már a olyan meleg volt a tűző napon, hogy egy magányos fa árnyékában tömörültünk össze, mint egy delelő nyáj. Itt fogyasztottuk el a csúcsitalt, de most a nagy meleg miatt nagyon módjával, nehogy megártson a nagy melegben. Még egy kicsit élveztük a hűsítő szelet, majd megkezdtük ereszkedésünket. 461 m magasságban értük el a Koppány nyerget. Csodaszép vadvirágok bontogatták szirmaikat az út mentén, szorgalmas rovarok gyűjtögették a nektárt belőlük.
Aztán egyszer csak elterelte figyelmünket az egyre sárosabb terep. Csúszkálva, cuppogva, pocsolyákat kerülgetve tudtunk továbbhaladni. Persze jókedvűen vettük az akadályokat amit a kanyargó Letkés-patak is nehezített. Úton útfélen elénk kanyarodott ez a kis hegyi tekergő, így kb. tízszer kellet átkelni keskeny kis medrén. Hogy a tájban is tudjunk gyönyörködni időnként megálltunk, hogy ne csak a lábunk elé nézzünk, hanem a minket körülvevő Nagy-völgy szépségét is élvezhessük.
Elcsigázottan baktattunk, amikor egy terepjáró húzott el mellettünk, és Margó, meg Jutka integetett belőle. Kicsit irigykedve néztünk utánuk. Később kiderült, hogy Margó ifjú emlékeit felidézve stoppolt, és levitette magukat Letkésre.
Kb. 11 kilométer után aszfaltos útra értünk a falu szélénél. A nyomós kútnál friss víz adott némi felfrissülést.
Amikor fáradtan, sárosan beestünk a faluszéli étterembe már csak hideg italra, meg némi meleg ételre vágytunk.
De minden jó, ha a vége jó! .… A könnyűnek gondolt, de sárral nehezített terepen csak egy laza térdre esés történt, mindenki száraz bőrrel úszta meg a vizes kalandot.
– Kövér Jutka
