Érd-ekességek… – Látogatás Érd Ófalun és környékén
(Siklós Juli beszámolója)

Kedden reggel igen hűvös, de napos időben találkoztunk 26-an a KÖKI-n és alig több mint fél óra alatt megérkeztünk Érdre, ahol a túránk kezdődött és ahol további két sporttárs csatlakozott hozzánk. Rendkívül meglepődtünk azon, hogy mennyi érdekesség, nevezetesség kapcsolódik ehhez a településhez.

Feri nagyon alaposan tájékoztatott minket minden Érdhez kapcsolódó történelmi eseményről és látnivalókról akár egy igazi idegenvezető. Legfontosabb információ, hogy Érd Pest megye legnagyobb lélekszámú városa, több mint 70.000 lakossal, de nem megyeszékhely.

Először a XVII. században épült dzsámi minaretjét néztük meg közelebbről. Valószínűleg az akkori müezzin sokkal karcsúbb volt nálunk, ezért a keskeny és nyaktörő lépcsőn senki nem merészkedett felmenni.

Utána a fatornyos Óvárosi Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália Fogadalmi kápolnát kerestük fel, ami sokkal kisebb, mint amit a hosszú neve alapján gondolnánk. 1734-ben épült a pestisjárvány alkalmával. A kőkerítés falába az elrettentés érdekében halálfejes faragott követ helyeztek.

Egy kis kocsma falában a korábbi évek árvizeinek szintjét mutató kőtáblát néztük meg, majd haladtunk tovább.

Útban a Szent Mihály templom felé láttuk a már nem működő Termál fürdőt, majd elhaladtunk a Szent Mihály kút mellett. Ezt követően egy sokkal nagyobb, Szent Mihályról elnevezett templomhoz érkeztünk, amelyet a török időkben lőporraktárnak használtak és a XVII. sz-ban felrobbantottak. A templom kertjében láthattuk a vizitációs zárda kiemelkedő egyéniségének Bogner Mária Margitnak a szobrát, majd Nepomuki Szent János szobrát, akiről megtudhattuk, hogy az el nem árult gyónási titok, valamint IV.Vencel cseh király bizalmatlanságának következtében vált vértanúvá.

A templomot megkerülve a Sinai kastélynál kellett volna lennünk, ha a kastélyt már nem rombolták volna le 1971-ben. A XIII. századi erődítmény helyén épült és első tulajdonosa az Ákosházi Sárkány család volt. A törökök kezére került a XVI.-XVII. században, Sina Simon 1869-ben neoreneszánsz stílusban építette újjá. Nem sorolom a tulajdonosait, de még a szovjet csapatok hadi kórháza is volt, amit kivételesen teljes épségben hagytak el. Sajnos a kastélyt mégsem láthattuk, mert most már csupán falainak alapjai tekinthetők meg. Megcsodálhattuk viszont Szent Walburga szobrát, aki csodatévő apáca volt.

Közben útba ejtettük II. Lajos emlékművét és Szent Donát szobrát, aki szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentje. Ezzel meg is érkeztünk a pincesorhoz, ahova olyan út vezetett, amely nyomokban eredeti római utat is tartalmazott (fotón látható, ahogy nordicozunk rajta). A pincesoron építkezések folynak, mivel újabb borkóstolásra alkalmas pincéket alakítanak ki. Én csak a töredékét írtam le a város érdekességeinek, de úgy gondolom, hogy érdemes lenne Érdet jobban népszerűsíteni.

A történelmi séta után felcsatoltuk a nordic botokat és elkezdődött a túra. Kezdetben az általában megszokott módon felfelé kezdtünk el gyalogolni a löszerdős sztyeppén. Hamarosan azonban megpillantottuk a szőlős kerteket is. Érden tehát nem csak bor, hanem szőlő is van.

Ekkor már kezdtünk egy kicsit eltikkadni az egyre melegedő időben, mert valamennyien túlzottan felöltöztünk az előző napi hideg időjárásra tekintettel.

Hamarosan elértünk a középső bronzkorban (Kr.e. 1800-ban) épített sánchoz. A sánc közel 300 m hosszú 15 m széles építmény.

Kicsit tovább haladva hirtelen csodálatos kilátás tárult elénk, a meredek löszfal alatt a kéklő Duna kanyargott. A Dunakanyarhoz hasonló csodálatos panorámában volt részünk. A tiszta időben a magaspartról lepillanthattunk Tökölre, a tököli repülőtérre, előttünk pedig a Lakihegyi adótorony magasodott.

Gyaloglásunk alatt is találkoztunk több érdekességgel. A Sánc-hegyi ásatások egy mélyedésben mostanában is folytak. A legelső települést itt a bronzkori Nagyrév kultúra emberi létesítették Kr.e. 2200 körül. A sűrűn lakott, több száz évig fennállt településen az új házakat az előzőek romjaira építették.

A ’csúcson’, 155 méter magasan megpihentünk és elfogyasztottuk a szendvics-ebédünket. Előkerültek a kis műanyagdobozok, tele sós és édes finomságokkal. Innen láthattuk a Százhalombatta házait, a MOL olajfinomítót és Hőerőművet is.

A pihenő után utunk lefelé vezetett. Először megfigyelhettük az Attila nevét viselő földvár maradványait, majd a Duna irányába igen meredek lejtőn oldalaztunk óvatosan. Szerencsére mindenki nagyon ügyesen leért és hamarosan közelről gyönyörködhettünk a vízpartban. Útközben láthattuk a Beliczay szigetet, ami manapság egyáltalán nem sziget.

Kirándulásunk legszebb része következett. Rendkívül hangulatos, romantikus utakon barangoltunk ágakon és kidőlt fákon keresztül bukdácsolva a Duna parton, az ártérben. Most a nagy szárazság idején is kicsit nedves volt a talaj, de gyakran pl. két évvel ezelőtt is víz alatt volt a teljes erdő egészen a töltésig. Rövid pihenő, Feri nőnapi köszöntése, rengeteg csokoládé és édes itóka után tovább folytattunk utunkat már kissé távolabb a víztől, bent az erdőben. Csodálatos hóvirágszőnyeg terült el a fák alatt és rengeteg pici lila vadjácint bújt ki az avarból. Ez utóbbi elnevezése körül parázs viták folytak.

Végül megcsodáltuk a Beliczay család 1923-ban épült házát, amelyet az építményadó elkerülése érdekében a töltés mellé, de még az ártérre építettek. A házat sokszor elöntötte a Duna, de látszólag napjainkban is kifogástalan állapotban van.

Itt már vége is lett a túrának, mert újra elértük a már nem működő Termál hotelt, (mert Érd termálvízéről is nevezetes). Busszal utaztunk a városközpontba. Bementünk a Magyar Földrajzi Múzeum kertjébe, ahol magyar földrajzi felfedezők pl. Teleki Sámuel, Stein Aurél, Kőrösi Csoma Sándor, Almási László, Vámbéry Ármin szobrait jártuk körül. A szép sétáló utcán a Városháza és a Polgárok háza épülete után a bevásárló utcán végig haladva, majd nőnapi tulipánnal megajándékozva elértük a vasútállomást.

Még egy kis süti, kávé és már meg is érkezett a vonat, picit zsúfoltabb volt, mint a reggeli járat. De mindenki kényelmesen elhelyezkedett, nekünk szerencsére udvarias és hatalmas humorérzékkel megáldott útitárs jutott. A fáradtság ellenére jó hangulatban utaztunk, hat óra körül valamennyien élményektől feltöltődve hazaérkeztünk.

Mindent összefoglalva nagyon érdekes, látnivalókban gazdag és rendkívül vidám kirándulás volt, ahol sokat tanulhattunk és rengeteget nevettünk.


A kiránduláson készült fényképeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.