Ősz a Kecskeméti Arborétumban
Vonatunk csak keveset késett, így rövid várakozás után buszra szálltunk, majd a várost átutazva egy míves kapu előtt találtuk magunkat. A kapun belépve magunk mögött hagytuk a város zaját, beléptünk a Kecskeméti arborétumba.
Ez talán a legfiatalabb arborétumunk. Itt 1986-ig mezőgazdasági munkák folytak és csak ezután kezdték meg az erdőtelepítést majd a különleges növények elhelyezését.
Elsőként egy kicsi, hangulatos tavacskára leltünk. Kicsit elidőztünk az aranyhalak megfigyelésével, aztán tovább indultunk egy keskeny úton a színes levelű fák, és terméseit kínáló bokrok között. Rövid séta után egy széles, távolba nyúló úton találtuk magunkat. Feri tájékoztatott minket, hogy ez valamikor fontos út volt, mert a Kiskunság tanyáiból ezen az úton hajtották fel a marhákat a vásárba. A neve is őrzi egykori feladatát, ez a Felhajtó út.
A ritkuló lombok közt a napsugár kellemesen melengetett bennünket, így lassú tempóban haladtunk a színes őszi erdőben. Egy kisebb tisztáson egy pásztor fából faragott szobra emlékeztetett arra, hogy nem is olyan régen ők voltak itt az uralkodók. Egy-egy kisebb tisztáson álló magányos fa különleges színű lombjával, és alatta elterülő avarszőnyegével olyan különleges látványt nyújtott, hogy megállásra kényszerített minket, hogy kellően kigyönyörködhessük magunkat a természet színes festészetében.
Kényelmesen elsétáltunk a Kálvária út szépen gondozott stációi mellett, majd a pihenőhelyen előkerültek az elemózsiás tasakok, sok finomsággal, és egy kis itókával.
A délebédtől kissé elnehezedve elbaktattunk a Móricz fa maradványához, ami kb. 150 éves volt, amikor 2006-ban egy vihar kidöntötte a már meggyengült fát, mely alatt Móricz Zsigmond gyakran szívesen mélázott. A fa törzsének egy keresztmetszete tanúskodik a régmúlt időkről.
A szentek szoborsétánya mellett haladtunk tovább az Engesztelő kápolnáig, ami sajnos nem volt nyitva. Megálltunk egy kicsit a meg nem született gyermekek gondozott kegyeleti helyén, majd egy kicsi barlangkápolna került utunkba.
Az örökzöldek ösvényén megsimogattuk a selyemfenyő lágy tűleveleit, pompás hamvaskék színben pompázó kúszótujákat, lombhullató fenyőket csodáltunk meg.
A kilátó 14 emeletnyi magasságából szép kilátás nyílt a városra. Utunkat a fák, virágos cserjék sétányán fejeztük be. Virág ugyan már nem volt, de színekben nem volt hiány. Az aranyló sárga, rikító piros és a zöld számtalan árnyalata búcsúztatott minket.
Mivel volt még időnk, megmásztuk a Benkó dombot, ami egy Vízmű fölé emelt mesterséges domb a Kunság közepén. Innen szép kilátás nyílt a tóvidék vadregényes tájára, és a szépen gondozott pihenő parkra.
Délután kicsit fáradtan, de jókedvűen, az őszi naptól kicsit kipirultan kászálódtunk fel a vonatra, ami hazahozott minket.
– Kövér Jutka

Mivel hazafelé az eredetileg tervezett vonatot nem értük el, volt időnk egy kis sétára is a városban, sőt még kávézni, sütizni is tudtunk. 🙂 A vonatokon, buszokon is szerencsénk volt, mivel a nem kis (25+2 fiatalság – M.Vera unokái jöttek még velünk) létszámunkkal felfértünk minden közlekedési eszközre, sőt még ülőhely is jutott. 🙂🙂


A kiránduláson készült fényképeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.


Néhány kép a korábbi bejárásról:

A kilátó

Magaslati medve a kilátó felső teraszán.

Arborétum részlet.

Az Arborétum egyházi részén áll az 1718-ban épült kápolna.