Késői évadnyitó a Keresztúri erdőben – 2021.05.11
Kedden a szokásos időben, de szokatlanul, két helyen találkozott 23 évadnyitást már nagyon váró lelkes Zerge. Voltak akik a KöKi-ről, mások az Ipacsfa utcától indultak, végül a Frangepán utcától kezdtük a közös sétánkat.
A lőrinci Bélatelepi erdőtől közelítettük meg a Keresztúri erdőt, mivel igyekszünk megismerni a környező kerületek nordikozásra alkalmas útjait.
A hűvös, szeles tavasz végén, ezen a napon igazi kánikula „örvendeztetett” meg bennünket. Ilyen felhőtlen, szélcsendes hőségre viszont nem számítottunk. Ennek ellenére bizakodva indultunk el a könnyű, emelkedőktől és kiálló gyökerektől, rönköktől mentes kényelmes utakon.
Az első néhány km-t együtt tette meg a csapat, hamarosan egy kis pihenőhelyre érkezve előkerültek a csúcsitalok. Koccintással ünnepeltük az új évadot, a nyitást, a csökkenő vírusszámot és elsősorban azt, hogy ismét együtt kirándulhatunk. Felköszöntöttük Ferit születésnapja alkalmából és megköszöntük „úttörő” munkáját, amellyel országunk legnagyobb városait ismertette meg velünk, valamint szorgalmasan készíti elő számunkra az érdekesebbnél érdekesebb kirándulásokat. Ajándékként többek között megkapta a teljes Kárpát-medence összes térképét arra az esetre, ha az internet cserben hagyná. Ezzel egy darabig elfoglalja magát.
Az ünneplés után ismét útra keltünk és hamarosan két csoportban folytattuk a sétát. A „gyalogkakukk” szekció is inkább csak sétált a nagy meleg miatt. A madarak is csendesen pihentek a hőség miatt, de láttunk és hallottunk néhány példányt. Madarakról utakat neveztek el, különösen az erdő elején, de sok ismeretterjesztő táblát olvashattunk róluk.
A madárvilág mellett a XVIII. század határköveinek egyikét, egy igazi második világháborús tankcsapdát és bunkert láthattunk. K. Jutka elmesélte, hogy gyerekkorában sokat játszottak ezen a területen, ahol nem volt még erdő, nem volt semmi, csak a fűvel benőtt bunkereket lehetett látni.
Most sétára, futásra, kerékpározásra alkalmas utak szabdalják a telepített erdőt, padokkal és tűzrakó helyekkel tarkítva. Több helyen találtunk madárlest is. Mivel az Új Köztemető hátsó kerítése mellett bandukoltunk, egy emelvényre felkapaszkodva bepillanthattunk a 301-es parcellába.
A hőségtől kissé elcsigázott csapat nem tette meg a tervezett távot, így utunk mindössze 9 km volt. Megfáradva csatlakoztunk a „fontolva haladók – Turbóteknőc” csoportjához és mi is falatozni kezdtünk. Körbe kínáltuk egymást finom süteményekkel és elfogytak az itókák is. A kvíz kérdés győztesei: J. Edit, R. Gabi és K. Marika megkapták a megérdemelt jutalmukat.
Az utunk végén megálltunk egy pillanatra az ismeretlen katona sírjánál, majd a cukrászdát már busszal közelítettük meg. Nagyon jól esett a teraszon elfogyasztott kávé és fagyi. Védettségi igazolványt sem kértek, pedig volt mindenkinél. Hazautazáshoz többféle lehetőség volt, de a többszöri átszállást nem tudtuk elkerülni. A néhány napja még fűtésre szorult lakásunk most kellemes hűvössel fogadott minket.
– Siklós Juli