Kelenföldön gyülekeztünk, gyülekeztünk…..mire elértük az eddigi max. létszámot. 35-en foglaltunk helyet a vonaton. Vidám beszélgetés töltötte be a vagont, gyorsan elrepült az idő, és már meg is érkeztünk Kulcsra. Egy kis sétával értük el a buszmegállót, és már gurultunk is tovább Rácalmásra.
Egy szépen gondozott park közepén elterülő dísztó partján kezdtük sétánkat. A tóban szökőkút frissítette a vizet. Teknősök úszkáltak, napoztak a parton.
Itt Feri mesélt a város kialakulásáról. Megtudtuk, hogy már az őskorban is éltek itt emberek. Kedvező fekvése miatt számtalan vándorló nép telepedett itt le. Nevét valószínűleg a kiterjedt almáskertjei, és a törökök elől ide menekülő rácok nevének egyesítéséből kapta.
A gyönyörűen gondozott, parkosított utcákon sétálva indultunk el a Dunapart felé, de előtte még ittunk egy kis köszöntő italt egy kellemesnek tűnő kerekasztalnál, de sajnos eléggé hiányos volt az asztallap, így nem tudtuk körbe ülni.
Egy evezőstelepnél értük el a Rácalmási Dunaágat. Most csendes volt a környék, hétvégén valószínűleg nagy nyüzsgés lehet az evezősök és a pecások táborában.
Erősen sütött a nap, árnyéktól árnyékig haladtunk mire elértük a szigetre vezető hidat.Természetesen elkészült a hídi fotó is. Közben egy dararabig figyeltük a híd alatt kavargó örvénylő vizet, majd besétáltunk a szigetre, ahol magasra nőtt lombos fák árnyéka enyhítette a forró napsütést.
A buja növényzetből mindenhonnan madarak éneke hallatszott. Ezidáig 92 fajt tartanak számon ezen a szigeten.
Az egyik kanyar után találtunk egy jobb állapotban lévő pihenő helyet. Tüstént letelepedtünk, és pillanatok alatt megteltek az asztalok a háziasszonyok büszkeségeivel. Finomabbnál finomabb édes és sós csemegével töltöttük meg pocakunkat, miközben körbe jártuk az asztalokat. A gyümölcs, és az itóka sem hiányzott a kínálatból. Nem is igyekeztünk innen eltávozni, de végül is Ildi sípja indulásra szólított. Egy kis tóhoz igyekeztünk, ahonnan sokféle vízi élőlény volt két-három hónapja megfigyelhető. Most azonban megdöbbenve láttuk, hogy már a kiszáradt meder alját is benőtte a növényzet. Szomorú látni, hogy a súlyossá vált aszály milyen gyorsan átalakítja a természetet.
Hamarosan egy keskeny pallóhídhoz érkeztünk. Nagyon kellemes látvány volt a hosszú fahíd, kötélkorláttal szegélyezve. Na, mit gondoltok mi történt itt? …….Hát egy újabb hídi fotó készült!
Még egy rövidebb hidacskán is átkeltünk, és már ott folyt lustán, méltóságteljesen a Duna.
Ez volt a főág, ami hajózható. Régen komp közlekedett, ami a Csepel – sziget déli csücskét kötötte össze a Rácalmási – szigettel. Ma már csak a közeli Kulcson lehet hajóra szállni.
Elköszöntünk az öreg Dunától, folytattuk sétánkat. A napsütés tűrhető volt, de amikor beértünk a hűvös árnyékba, mindannyian fellélegeztünk, és nagyokat szippantva töltöttük meg tüdőnket az erdő éltető leheletével.
Baktattunk az úton, mikor valami csillogásra figyeltünk fel. Rögtön arra vettük az irányt, és kiderült, hogy egy öbölhöz érkeztünk ami, mivel összeköttetésben van a Dunával, vízzel volt tele. Itt már láttunk felröppenő vadréce csapatot, más madarakat, vízipókokat, hatalmas csobbanással ugráló halakat.
A parton egy madarak megfigyelésre alkalmas magas építmény állt. Az oldalán vízmérce volt felszerelve, ami mutatta, hogy áradáskor milyen magas az árterületen a víz.
A legmagasabb árhullámot 1956-ban mérték. Ekkor a jeges ár jóval a fejünk fölött, bő 2,5 m magas volt.
Innen már lassan kifele indultunk. A délutáni melegben szuszogva kaptattunk fel az emelkedőn. Elhaladtunk a gyönyörűen felújított Jankovich kastély mellett ami ma rendezvény központként működik.
Rövid buszozás után ismét Kulcson voltunk. A vonat indulásáig volt egy kis időnk, így a kiszáradt kulacsokat, szomjas torkunkat fel tudtuk frissíteni hideg italokkal.
Kényelmesen utaztunk hazáig.
Kellemes volt az évadzáró kirándulás, a nyári időszakra mindenkinek jó pihenést kívánunk!
 – Kövér Jutka

Az évadzáró albumát csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.