Kő hegy – Vasas szakadék
Borús, de fagymentes csütörtök kora reggelén 14 lelkes Zerge találkozott a Batthyány téren a HÉV végállomásánál. Senki nem késett el, de Ferit ennek ellenére utóvédként hátrahagytuk, hátha késve megérkezik még valaki, de egyedül utazott utánunk a következő szerelvénnyel. Ezt az életérzést láthatjátok az első fotón. Mi azonban jókedvűen zötyögtünk és R.Gabi új hátizsákjából ismét nagyon finom bon-bon golyócskák kerültek elő, így már energiával feltöltődve érkeztünk Szentendrére. A buszról Dömörkapu-elágazás megállónál szálltunk le, ott kezdődött a túra.
Először a Bükkös patakon kellett átkelnünk, ami a fotókon látható módon erős koncentrációt igényelt, de senkinek nem lett vizes a cipője. Így jó hangulatban kezdtük el a túrát. Az út helyenként kicsit jeges volt, máshol pedig a sár cuppogott a talpunk alatt. Ezért néhányan a szöges, csúszásgátló talpat vettünk igénybe, mivel az utunk enyhén emelkedett fölfelé. A környék nevezetességeként megtekintettük a régi lőszer raktárat, ami nem csupán második világháborús emlék, hanem a felújított kerítések szerint valószínűleg napjainkban is használatos. Amikor az ösvény erősebben emelkedett, találkoztunk egy lefelé haladó vidám ’szintén ifjú’ szentendrei nordic-os csapattal, akik már hazafelé tartottak.
Az erdő télen is csodálatos látványt nyújt. A kopasz fák között messze ellátni, gyönyörködni lehet az öreg fatörzsekben, kiemelkedő sziklákban. Közben csúcsra érkezve a csúcsitalból is fogyott. Kirándulásunk során a csendet a távoli lőtér szűnni nem akaró puskalövései törték meg. Elhaladtunk az 1. számú Vasas-barlang bejárata előtt, utána pedig elértük a Vasas-szakadék szikla kanyonját, ami a fotókon is látható nagyon érdekes látványt nyújtott. 14-15 millió évvel ezelőtt vulkáni tevékenység hozta létre. Befelé sétálva láthattuk a kőzetrétegek vízszintes irányú elmozdulását. Mindent alaposan megnéztünk, utána már nem sokat gyalogoltunk, amikor váratlanul szembesültünk azzal, hogy már a Kő-hegy tetején vagyunk. Hirtelen gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, és ennél is szebbnek láttuk a menedékház régi, de még mindig jó állapotú épületét.
A vendégház ifjú tulajdonosa mosollyal, meleg teával és forralt borral fogadott minket, gratulált nekünk, mert percnyi pontossággal érkeztünk. Ez a dicséret persze Ildit illeti, aki úgy irányított minket, hogy pontban 12-kor lépjük át a küszöböt, mert szerencsére a fűtött helységben ebédelhettünk. Hamarosan megkaptuk a kolbászos káposztalevest, a grillkolbászokat és palacsintákat. Mindent környezettudatosan, újrahasznosítható papírbögrékben és papírtányérokon. Végül még felfaltuk Gabi megmaradt sós-karamellás bon-bon golyócskáit, hogy ne kelljen neki visszafelé cipekednie, és elindultunk visszafelé.
Először a Petőfi kilátóból gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Természetesen Petőfi is járt itt, de azt nem tudjuk, hogy ki látta és mi dolga akadt errefelé. Innen viszont láthattuk a „Napóleon kalapja” nevű sziklát, aminek alakját kitalálhatod a nevéből és láthatod a fotók között is. Csendesen haladtunk lefelé, gyönyörködve Szentendre dombokra is felhúzódó látképében.
Ildit rövid elsősegélynyújtásban kellett részesíteni, a ’sürgősségi ellátást’ most is K.Jutka hajtotta végre. Utunk során két kóborló kutya cikázott a lábunk között, de hamarosan megjelent egy terepjáró, amibe egy fiatalember bekergette a ’fenevadakat’, ezután az utunk ismét zavartalan volt. Az alapos műgonddal felépített pici faházba hiába kopogtattunk, egyetlen törpe se nyitott ajtót. Kicsi kitérőt tettünk még a Mária kegyhely megtekintéséhez, majd megérkeztünk Szentendrére.
A Bükkös patak partjára érve megpihentünk a Panificio Il Basitico pékség kávézójában. Ez volt kirándulásunk utolsó állomása. Nagyon finom kávékat, cappuccino-kat, forró csokit fogyasztottunk, majd ismét a Bükkös patakon keltünk át, szerencsére egy kis hídon keresztül, majd végig sétáltunk a rendkívül vadregényes sétányon ahol csodálatos régi és új ’paloták’-ban gyönyörködhettünk. Végül megkíséreltük letisztítani cipőinket a rátapadt nagy mennyiségű sártól s pár percnyi gyaloglás után elértük a buszmegállót, ahonnan már csak két megállót utaztunk a HÉV végállomásig.
A visszafelé tartó utazásunk hosszabbnak tűnt, mint a reggeli, de ez is vidáman telt, bár volt már, aki békésen szunyókált. Reméljük István is időben hazaért, mert ő gyalog tette meg az utat a HÉV állomásig és ezért csak a következő vonatot érhette el. Nagyon szép, kellemes, élményekben gazdag kirándulásunk volt.
