Március 23.-án reggel 17 lelkes Zerge gyülekezett a Kálvin téri aluljáróban. Számomra mindig nagy élmény turistának lenni szülővárosomban, mert a jól ismert utcákat, tereket más szemszögből nézhetem. Ez a más szemszög ezen a napon a Kolodko szobrok megtekintése volt.
Amikor a reggeli hidegben a felszínre érkeztünk, éppen a Ráday utca elején álltunk, ahol Ferencváros legrégebbi épülete, a Két oroszlán fogadó előtt találtuk magunkat. Az 1775-ben épült fogadó udvarába pillantva megláthattuk a Száva folyót szimbolizáló csodálatos nőalak szobrát (Ez még nem Kolodko).
Egy villamosmegálló után a Fővám térre érkeztünk, ahol megcsodáltuk a Vásárcsarnok (tervezte Ybl Miklós) Zsolnai porcelán építőkerámiáit. Feri mesélt nekünk a Közgazdasági Egyetemről, ahol híres honfitársaink is tanultak, pl. Farkasházi Tivadar, illetve a mi Horváth Klárink.
Nemsokára a Szabadsághíd, leánykori nevén Ferenc József híd pilléreire irányult a tekintetünk és megtudtuk, hogy az utolsó szöget személyesen a császár verte be a vasszerkezetbe. A hídon pillantottuk meg az első pici szobrot, a függőágyban pihenő uralkodót. Azt is megtudtuk, hogy a 46 m magasságú turulról 1912-ben még nem öngyilkossági szándékkal ugrott le az első ember, de a végeredmény ugyanaz lett.
E „vidám” történet után továbbsétálva a Szent Gellért téren voltunk, ahol a felújítás alatti Gellért szálló mellett minket legjobban Cseh Tamás szobra érdekelt, amit Majoros István készített. Szinte mindannyian rajongtunk a dalaiért és fátyolos hangjáért, de abban egyetértettünk, hogy a csinos fiatalembert ábrázoló szobor sajnos nem hasonlít rá. Tovább haladva a Gellért hegy oldalában megpillanthattuk a kis Vuk pici szobrát, amely egy faág helyett egy kiálló bombába kapaszkodik. Feri majdnem minden szobrocskánál kvíz kérdést tett fel nekünk, ami színészekhez vagy énekesekhez kacsolódott. Cs. Éva volt a legsikeresebb, de Feri is sok csokit nyert (könnyű volt neki a saját kérdéseire válaszolni).
Jó hangulatban sétáltunk a Budai rakparton, hátunkat már melegen sütötte a tavaszi napsugár. Váratlanul egy apró kis patkányt pillantottunk meg, amely a rakpart falán állt, és egy rózsaszín felirattal örökítette meg saját létezését és felfújta egy festékspray-vel a Lecsó nevet. Tovább sétálva a Várkert rakparton megcsodáltuk a város legkeskenyebb házát. A mindössze 5,5-6,5m széles Mandl ház nemcsak különleges, de rendkívül szép is. Abban viszont egyetértettünk, hogy nem szeretnénk lakni benne.
„Az oroszok már a spájzban vannak”. Ezt üzeni az apró szobor a Várkert bazár előtt, utalva az ukrán-orosz háborúra. Ez az utalás csak utólag jutott eszembe, a helyszínen valamennyien Sinkovics Imre fergeteges humorú játékára emlékeztünk a „Tizedes és a többiek” című filmből. Ez volt az első szatirikus mozi a háborúról.
A Bem rakparton, Batthyány tér és Lánchíd között láthattuk a „Főkukac” szobrát. Kolodko Mihály, a Kárpátaljáról származó szobrász elmondása szerint a Nagy ho-ho-ho horgász rajzfilmsorozatból tanult meg magyarul, ezért készítette ezt a kedves kis szobrot. A művész a Rubik kocka szobrát is a Duna partra tervezte, mert a kocka elforgatási mechanizmusához az ötletet az adta, hogy megfigyelte a Dunában a kavicsok között áramló vizet. A Batthyány tér villamosmegálló közelében, a Kossuth-híd emlékkőnél lett elhelyezve a Szomorú tank mini szobor. A Duna túloldalára tekintő, lekonyult csövű bronz harckocsi 2017 áprilisa óta állít emléket az 56-os forradalomnak.
A Batthyány téren csak rövid „egészségügyi” pihenőt tartottunk és utána töretlen lelkesedéssel haladtunk ismét Cseh Tamás nyomába. Eltávolodva a Duna parttól egy pillantást vetettünk a Rajkai presszóra, amelyet eredetileg Isolabella kocsmának hívtak és ez volt Cseh Tamás egyik törzshelye. Felkerestük az Iskola u. 35-ös számú házat, ahol „volt lakóhelye” Bereményi Gézával és ahol közel másfél évig naponta születtek az új dalok. A ház kapualjában néhány éve már egy igazán rendkívüli emléktábla – Szentgyörgyvölgyi Gábor Lakónévsor című munkája – látható, amelyen a dalok összes szereplője olvasható, pl. Antoine, Vetró Irén, Désiré.
Ezután a Batthyány utcán ballagtunk felfelé, mintha kiránduláson lettünk volna. A déli napsütésben már a kabátok is lekerültek rólunk. „Egyszer volt Budán kutyavásár” kísérőszöveggel posztolták ki Kolodko alkotását, ami igazából több szobrot takar, ugyanis különböző fajtájú kutyák kerültek az I. kerületi Vízivárosi Klub elé. Itt hosszasan keresgéltük a szobrocskákat, legnépszerűbb volt a puli és a három kölyökkutya. Feri cipőtalpa alól még a kutyákért járó pénz is előkerült, amelyen Mátyás király portréját láthattuk.
Innen Buda girbe-gurba utcáin jutottunk el a Hattyú házhoz, ahol sütik és kávék elfogyasztása mellett végre megpihenhettünk.
Az 5-ös busz kényelmes ülésein pihenhettünk még mindig nagyon jó hangulatban. A Pasaréti téren állt valaha a 29-es busz megállójánál egy virágos bódé, ahol Béla bácsi és Aranka néni szolgálta ki a vevőket. Valószínűleg nagyon népszerűek voltak, mert haláluk és a bódé eltávolítása után Kolodko nagyon szép és megható emléket állított nekik egy nagy kővirág tetején. A régi, hálás vevők virágokkal, horgolt ruhácskákkal fejezték ki köszönetüket.
A 29-es busszal közelítettük meg az ókori római katonai amfiteátrumot a III. kerületi Nagyszombat utca – Pacsirtamező utca – Viador utca – Szőlő utca által határolt területen. Meglepő, hogy az aréna mérete nagyobb a római Colosseumnál, a nézőtér pedig „csak” 10-13.000 ember befogadására volt alkalmas. Az ugyan nem volt meglepő, de szomorú, hogy a romok és a köztük levő terület tele volt szeméttel, ez a hely pedig alkalmas lenne a kikapcsolódásra. Mi is ezt tettük. A sok szoborkóstolás után a csapat tagjai bort is kóstolhattak, vöröset és fehéret is, amit szegény Feri cipelt idáig. Ettől a társaság eléggé elpilledt, én is, pedig ’kivételesen’ csak vizet ittam.
Elpilledve elindultunk a Margit híd Budai hídfője felé, szerencsére a 41-es villamossal. Itt láthattuk a kerekeitől megfosztott Trabant kombit (nekünk is ilyen volt, szerencsére annak kerekei is voltak). Eddig ez az egyetlen kőből készült Kolodko mini szobor. A Pesti oldalon, közel a Jászai Mari térhez újra megszemléltük a Colombo szobrot, melyet saját kutyája őriz. Most azonban nyomoznia is kell a pisztolyt szorongató halott kis mókus ügyében.
A Dunába dobott pici usánkát ábrázoló szobor békalábakkal és úszószemüveggel éledt ujjá a Parlament köze-lében. Az elegáns és turistáktól hemzsegő Duna korzón sétálva láttuk a „lufikutyát” csonttal, ami első ránézésre inkább egy kutyagumira hasonlít. A művész másik alkotása Roskovics Ignácz festőművészt ábrázolja, ami az Ungváron felállított szobrának másolata. A különbség mindössze az, hogy ott az Ung folyót festi, itthon pedig a Dunát. A korzó végén pedig megpillantottuk a korláton ücsörgő Kiskirálylányt, Marton László alkotását. Itt már fáradtan szálltunk fel a 2-es villamosra, hogy eljussunk végül a MÜPA-ig, ahol megnéztük és meghallgattuk a „Fülest”, a zenélő fülhallgatót.
Feri megérdemelt tapsot kapott, mi pedig élményekben gazdagodva, de elcsigázottan mentünk haza a hatórás város és szobornézés után.
(Hála a „Millió lépés” applikációnak, megtudtam, hogy 12.966 lépést tettem meg, a többiek kb. ugyanennyit, így ezen a napon összesen közelítőleg 212 000 lépést tettünk meg összesen. Ha ez így megy tovább, hamar elérjük az egymilliót.)
– Siklós Juli