Benczúr ház és Postamúzeum
Október 2.-án 15 Zerge és 8 Gizella Klubtag gyülekezett a Benczúr utcában, a Benczúr ház bejáratánál. Az őszi eső senkit sem tartott távol az érdekes programtól.
Először Szilágyi Mayával a „ház asszonyával” találkoztunk, aki nagyon barátságosan fogadott minket. A főlépcsőn haladva az emeletre, megcsodálhattuk Róth Miksa által készített hatalmas, impozáns ablakot. Felérve az emeletre egyenesen a díszterembe vezetett minket, ahol szerencsére ülve hallgathattuk meg a vendéglátónk és a „ház” életének történetét. Nem csupán az épület története volt érdekes, de Szilágyi Maya maga is. A különös nyitottsága és a rendkívüli előadó képessége elgondolkoztatott. Persze, hiszen sikeres színésznő volt fiatalkorában az Egyetemi Színpadon.
Éles váltás után kezdett a Benczúr ház történelmével foglalkozni, ami 1849-re nyúlt vissza. A német származású Stern – névváltoztatás után – Egyed Ignácz építtette 1895-96-ban. Valóban egy év alatt felépült. Az alagsorban márvány lóistálló, a földszinten két iroda, az első szinten nappali rezidencia: fehér szalon a nők, barna szalon a férfiak részére. Természetesen a hálószobákon kívül volt dolgozószoba és könyvtár is. Megcsodálhattuk a díszterem velencei csillárját és a szép freskókkal díszített fehér és barna szobát.
A családfő felfelé ívelő karrierje 1927-ben megtört és a család a felhalmozott adósságok miatt teljesen elszegényedett. Így került a ház az Magyar-Olasz Bank birtokába, amit báró Szalai Gábor 350.000 pengőért vett meg a postai dolgozóktól levont nyugdíjjárulékból. Állítólag a munkások akarták, hogy legyen egy közösségi házuk. Itt működtették a Postai Zenei és Kulturális Egyesületet. Ez volt tehát a kezdet, amelytől a ház végleg a Magyar Királyi Postához tartozott.
A második világháborúban szerencsére nem érte bombatámadás, de a szovjet csapatok jelentős kárt tettek benne. Államosították és az 50-es években posta szakszervezete kapta meg, a 60-as évek elején zeneiskola működött benne, még az egyébként „tiltott” jazz oktatást is felvállalta. 1989-ben három részre osztották a tulajdonlást: Matáv, Antenna Hungária és Magyar Posta. A barokk stílusba szépen helyreállított épületet 2007-ben el akarták adni. Itt kezdődött Szilágyi Maya harca az épületért, amelyet sikerült megmenteni a Posta Múzeum számára.
Felálltunk tehát a kényelmes székekből és megtekintettük a szalonokat, a régi éttermet, ahol gyönyörködtünk a galériában, ahol a zenekar szolgáltatta a muzsikát a vacsorához. Bekukkantottunk a mostani étterembe is, ahol bárki elfogyaszthatja az ebédjét. Kisétáltunk a teraszra, ahonnan lepillanthattunk a szépen gondozott hatalmas kertre. Nyári estéken itt szabadtéri koncerteken lehet részt venni. Elhatároztam, hogy a következő nyáron elhozom ide a barátaimat.
A mindenre kiterjedő előadás után felsétáltunk a második emeletre, a Posta Múzeumba, ahol Magdó Csaba műszaki muzeológus vezetett körbe minket. Az ő habitusa szöges ellentéte volt az előző előadónak, nevét sem értettem, az interneten találtam rá. Ő is rendkívül elhivatott, nagyon képzett műszaki szakember, de az előadása elég csapongó, nehezen követhető volt, pedig nagyon érdekes dolgokat mesélt és mutatott.
Először a 10 filléres bélyeg automatát tekinthettük meg, ami egyszerű mechanikai szerkezete ellenére képes volt ellenőrizni az érme nagyságát, tömegét, formáját és anyagi minőségét is. A recepciós szobában három bútor együttest láthattunk, amelyekből az ív alakú szerény volt a legérdekesebb. Ezt az egyszerű magyar találmányt a levelek szétválasztására használták és ív alakja miatt jelentősen megkönnyítette a levélszortírozók munkáját.
Régi, de gyönyörűen felújított postaládákkal szegélyezett úton eljutottunk a „Postáskisasszonyok egykor és ma” című időszaki kiállításhoz. Miközben megcsodáltuk az elegáns formaruhájukat és a korabeli fotókat, tárlatvezetőnk beszélt arról, hogy milyen fontos szerepet játszottak a nők a posta működésében, A dolgozók nagy hányada nő volt, és ez ma is így van. Ez volt az egyetlen munkakör Magyarországon, ahol minden tekintetben egyenjogúak voltak a hölgyek a férfi munkatársakkal. A 23000 állami intézményben több nő volt vezető beosztásban, mint férfi.
A Posta történetében jelentős szerepet játszottak a kézbesítő járművek, amelyeket a 2. szobában láthattunk. Ez nagyon felkeltette az érdeklődésünket, mert legnagyobb meglepetésünkre 1928-ban már elektromos autók is szállítottak leveleket. A Posta a világon elsőként állította szolgálatba a benzin üzemű motorral meghajtott gépjárműveket, 1896-ben az osztrák postával egy időben vezette be a levelezőlapot, a magyar postamérnökök találmányait más európai posták is alkalmazták. Megcsodálhattuk a Csonka-Dion Ganz motorral ellátott, kéthengeres, léghűtéses, első kerék meghajtású, nyitott vezetőállású, kísérleti gépkocsit. Volt olyan autó is, amibe a gyerekek is beülhettek, Pl.Magdi is kipróbált egyet.
Fotót láttunk a „mozgó postáról”, amely valójában egy vasúti kocsi (a mozdony után az első). Ildi hozzáfűzte, hogy gyerekkorában ő is adott fel levelezőlapot a Zamárdinál egy ilyen mozgó postahivatalnál.
A kiállítás termeiben úgy haladtunk tovább, ahogy az információ továbbítása fejlődött. Így jutottunk el az első magyar telefonközponthoz, melyet Puskás Tivadar és öccse Puskás Ferenc fejlesztett ki. Láttuk a 78 előfizetőt tartalmazó kapcsolótáblát, amelyet a hosszú, kényelmetlen ruhában dolgozó telefonos kisasszony úgy működtetett, hogy minden előfizetőt személyesen ismert. De a rendszer olyan fejlett volt, hogy konferencia beszélgetésre is lehetett használni. Ezeket a szolgáltatásokat természetesen csak a jómódú családok vették igénybe. Amikor kibővült a szolgáltatás, akkor is csupán 238 név volt az első telefonkönyvben.
Tovább indultunk a fejlődés útján. Szükségessé vált az üzenetek a levélnél sokkal gyorsabb továbbítása, ezért használták Magyarországon is a Morse által felfedezett elektromágneses távírót. Megelevenedett előttünk az 1930-as évek szentesi postahivatala, ahol a telefonon feladható táviratok csőpostán való továbbítását láthattuk és ki is próbálhattuk. A távirat a mi fiatalságunkban fontos volt, de az utolsót 2021-ben adták fel és ma már senkinek sem hiányzik.
Az utolsó terembe a rengeteg információtól elfáradva léptünk be. Itt olyan régi telefonkészülékeket láthattunk, amilyenek már nekünk sem volt otthon. A Gizella klubos társaink és Ildi szeme is felcsillant, amikor a Siemens által gyártott készülékeket tekintettük meg, de volt egy detektoros rádió is, ami a magyar rádiózás megindulásának emlékére készült 1925-ben a Telefongyárban.
Legvégül Ferenc József császár díszes balkezes telefonjában és IV. Károly császár hasonlóan pompás készülékeiben gyönyörködtünk, amíg Pl.Magdi és Zs.Marika a telefon mesemondót hallgatta. Uralkodóink velünk ellentétben nem kedvelték a telefont. „Szellemekkel nem beszélgetek”mondta az idős császár.
Végül egy záró gondolat a vezetőnktől: A kicsi készülék a zsebünkben már mindent tud, használjuk levél, üzenetküldésre, információszerzésre, ügyeink intézésére, játékra, legritkábban beszélgetésre, de a neve most is TELEFON.
– Siklós Juli