Siklós Juli írása
Körséta a Remetehegyen
Június első csütörtökén a karanténból kiszabadulva 21 bátor, vírustól nem félő Zerge gyülekezett a Széll Kálmán téren. A BKV busz és villamos járatait kissé megviselte az ismét munkába induló emberáradat, így egy kis késéssel indultunk. Túránkat egy rövid kultúrprogrammal indítottuk. Feri megmutatta nekünk a tér egy kevésbé forgalmas pontján, a Vérmező útra vezető lépcsősor alján található Mihail Kolodko Ungváron született szobrászművész mini alkotását, a Mekk Elek szobrot, amely egy „Moszkva tér” feliratú táblát tart, melyet az ezermester szokásos kontársággal készített el. Ezek után Hűvösvölgyig villamosoztunk, utána a 157/A busszal utaztunk a Remetehegy lábáig. Az időjárás nagyon kellemesnek ígérkezett: gyönyörű napsütés, ragyogó kék ég bárányfelhőkkel. A meleg déli órákban már hűs, árnyas erdőben bandukoltunk.
Túránkat egy nem túl hosszú, kb. 500 m-es emelkedővel kezdtük, és így rögtön az elején túljutottunk a nehezén. Ezt követően turista jelzés nélküli utakon elkezdtük a hegy megkerülését. Csodálatos panoráma tárult a szemünk elé. Először Máriaremetét pillantottuk meg, később elláttunk egészen a Jánoshegyi kilátóig, a Hármashatár hegy TV tornyáig, majd Budaliget szélső hegyre futó házait láthattuk. Csodálatos volt a kora nyári erdő. Mindenhol színes mezei virágok pompáztak, különösen a halványrózsaszín „kosbor” virított mindenfelé, de lila harangvirágot is láthattunk. Katikánk egész úton fáradhatatlanul „retro” muzsikát szolgáltatott nekünk. Egy kellemes tisztáson előkerültek a hátizsákokból a finomságok és még a csúcs elérése előtt a „csúcsital” is
Az út felénél két részre vált a csapatunk. A megfontoltak továbbra is kellemes sétaúton haladtak tovább, a merészek azonban a szakadék szélén óvatosan araszoltak időnként meredeken lefelé, majd még meredekebben felfelé. Én ehhez mind a négy végtagomat felhasználtam. Szerencsére az egész kaland nem történt túlságosan hosszú távon, mindössze párszáz méter hosszú lehetett az akadálypálya. Közben bekukucskáltunk a remeték barlangjába, a Hét-lyuk zsomboly mélységesen mély üregeibe. Utána ismét egyesült a társaság, a sziklákon kényelmesen ülve elfogyasztottuk a szendvicseinket miközben a csodálatos panorámában gyönyörködtünk. Feri nem tudott szokásos csoportképet készíteni rólunk, mert senki nem volt hajlandó elhagyni biztonságos ülőhelyét.
Visszafelé az út természetesen lefelé vezetett nem túlságosan meredek úton. Elég hamar leértünk a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikához, a híres zarándokhely és szabadtéri oltár helyszínéhez. A templomkert nagyon kellemes pihenőhelynek bizonyult, üldögélhettünk az árnyas vadgesztenye fák alatt és meghallgattuk Horváth Pista legújabb írását a borkészítésről. A társaság ezután a fagylaltozót vette célba, így Mariann hozzájutott a várva várt nyalánksághoz. Én siettem Taksony irányába, amit 6 jármű igénybevételével több mint 2 óra múlva el is értem. Nagyon szép, kellemes kirándulás volt és remélhetően mindenki száraz ruhában hazaért a zápor előtt.
