Jutka szerint 3,6, szerintem 4,1 km-t mentünk ma a Madárdombon. Bár egymás mellett haladtunk

Az Ildi azért ment többet, mert keresgélte az állomásokat, én meg az árnyékban vártam, hogy megtalálja😃

Jó bemelegítés volt Ceglédre a sok ügyességi játék. Katika most is kitett magáért ! Az idő is tökéletes, a kedvünk szuper volt. Kaptunk a Makkásoktól enni is, inni is, utána még páran elmentünk kávézni, sütizni. 1 órára már mi is hazaértünk….


A Makkások meglepődtek, amikor a nevezéskor 14 Zerge egy csapatként jelentkezett. Ők több csapatot szerettek volna látni, mi meg együtt akartuk az útvonalat bejárni és a feladatokat teljesíteni.

A reggeli hűvösebb időjárás után a napsütésben egyre csak melegebb lett, így mindenkiről sorra lekerültek a feleslegessé váló ruhadarabok.

Az ünnepélyes megnyitó után kis idővel meg is kezdhettük hosszúnak éppenséggel nem mondható menetelésünket a Madárdombon.

  • A kellemes környezetben egy rövid bemelegítéssel kezdtünk, aztán célba vettük a kapott térkép segítségével az első állomást.
  • Összesen tíz állomáson fogadtak minket feladatokkal.
    • Volt, ahol az elménket, máshol a hangszálainkat, de többnyire a kondiciónkat és ügyességünket tették próbára a játékos feladványok.
    • Keresztrejtvényt fejthettünk a környező terület kapcsán, védett madarakról, fákról és kaptunk kérdéseket. Esetenként az okos telefonok és az internet adta lehetőségekkel élve sikerült a megfejtésre rálelnünk.
    • A népligetihez hasonló erőgépeknél elég sokat időztünk, mert közben két kirakóval is meg kellett birkóznunk, amiket bizony igencsak miszlikbe aprítottak a szervezők.
    • Az óvodás dalok némelyike nem ment elsőre, mert volt akinek ezek „felnőtt változata” jutott előbb az eszébe.
    • A 3-as állomás után kisebb kavarodás történt, mert a távolban az 5-ös láttuk meg. Azt hittük, kihagytuk a soron következőt, így egy kisebb kóválygás következett – kerestük a 4-es állomást. Végül kiderült, hogy pár méterrel az 5-ös előtt van, csak messzebbről nem lehetett ezt az állomáspontot  meglátni.
    • Kisebb aggódás tört ki akkor is, amikor Laci pattant fel a rollerre – azt hittük, meg sem áll hazáig. 🙂
    • A szelektív hulladék szelektálás is jól sikerült – ugyanúgy, mint a különböző magvak felismerése – Csaba elemében volt. (Hamupipőke szégyenében elbújhatott volna.)
  • Végül, nem egész két óra alatt vissza is értünk a kiindulási pontra, ahol felfrissíthettük magunkat.

Mivel rajtunk kívül 16 csapat vett részt a játékban, és közülük még jónéhányan kinn voltak a területen, úgy döntöttük, nem várjuk meg az eredményhirdetést.
Elköszöntünk a rendezőktől és hazafelé vettük az irányt.

Kellemes program volt, köszönet a rendező Makkásoknak!


A programokon készült videókat, fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.