Május 18.-án, pénteken reggel 9-kor elindult a 13 főből álló lelkes csapatunk a Szent Erzsébet térről 3 autóval. Egyetlen rövid ’fagyi’ pihenőt tartottunk, majd ½ 12-kor megérkeztünk Bodajkra (Balinkára), a Tölgyes Táborba…
A hatalmas, gondozott parkban található tábor igazi retro hangulattal fogadott bennünket az apró faházakkal, nyitott étkezdével, közös zuhanyozóval. Visszarepültünk az időben – gyerekkorunk úttörőtáborába. Ezt az érzést fokozta a hamisítatlan alumínium tálca és műanyag pohár a vacsoránál.
Csomagjainkat gyorsan letettük a szobákba és elindultunk felfedezni a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgyét. Valóságos kényeztető túrán vettünk részt, álmélkodva ballagtunk a gyorsfolyású patak partján a Gaja völgyi tájvédelmi centrumban. Igazi romantikus sétát tettünk madárcsicsergéssel, a patak csobogásával kísérve. Átkeltünk egy különleges hídon, amelyet részben a természet ácsolt az egykori Ádám-Éva bükkfából, majd a horgásztó mellett megpihentünk. Ezután meredeken kaptattunk fel a Károlyi kilátóig, majd vadkerítések mellett haladva eljutottunk az Alba-Regia forrásig. Ezután már lefelé mentünk és hamarosan visszaérkeztünk a táborhelyünkre.
A 9,5 km-es út után jól esett a finom vacsora, amelyet követően ping-pong bajnokságot tartottunk (köszönet érte Horváth Pistának, aki a felszerelést hozta), páran kanasztáztak – páratlanul, hárman…. érdekes…
Szombaton frissen ébredtünk és a kiadós reggeli után elindultunk a ’hosszú’ túrára.
Autókkal mentünk Bakonynánára, majd elindultunk a „Római fürdő” felé. Ahogy felfelé baktattunk, ismét a Gaja patak zubogását hallhattuk, az út másik oldalán pedig sűrű, sötét erdő fái magasodtak. A „Római fürdő” sziklatömbjein most nem zuhogott vízesés, ezért ott nem sokáig időztünk. „Sobri Jóska barlangja” viszont lélegzetelállítóan izgalmas hely. A titokzatos, nehezen megközelíthető szorosból nyílik a sötét üreg. Közel mentünk, amennyire ez lehetséges volt, azután visszafordultunk majd folytattuk utunkat.
Jásdon rövid pihenőt tartottunk kávéval, fagyival. Azután kis ’eltévedés’ (a visszafelé tervezett úton mentünk oda, majd az odafelé tervezett úton jöttünk vissza), elértük a 600 éves „Szentkút” zarándokhelyet, amely az ország legősibb búcsújáróhelye. Árnyas fák alatt megpihentünk, ettünk és megkóstoltuk a híres kút vizét (ami egy kerti csapból folyt…. ? ☺).
Kicsit rövidebb, de rendkívül romantikus úton gyalogoltunk vissza Bakonynánára. Elég izgalmas volt, amikor egy kidőlt (egyébként kissé labilis korláttal ellátott) fán kellett átkelni a patak felett, ami Fényes Katikának sikerült a legügyesebben. Összesen 17,5 km-tettünk meg és kicsit elfáradva értünk vissza a táborba.
A Bakony hegyes-völgyes tájai gyönyörűek, az út mentén virágzó bodzabokrokat láthattunk, a falvakban pedig pünkösdi rózsa, rózsa és írisz egyszerre pompázott.
Rövid pihenő után ismét autóba ültünk és elindultunk Mórra megtekinteni a Bozóky pincészetet és bormúzeumot. Gyönyörű, gondozott kertből nyílt a pincészet, amely a rendszerváltás után indult a Bozóky család vállalkozásaként. A rendkívül lelkes és elhivatott vendéglátó hölgy bemutatta a borkészítés régi eszközeit, a hatalmas pincét és elmagyarázta a borkóstolás íratlan szabályait.
A finom hideg vacsora mellett kóstolhattunk könnyű, friss, majd testesebb „Ezerjó”-t, majd Muskotályos fehérborokat – összesen 5 félét. A legérdekesebb az volt, amikor a vendéglátó hölgy elmagyarázta, hogyan befolyásolja az elfogyasztott étel a bor ízét, zamatát (pl. karalábé, uborka, sárgarépa, fehérrépa – node ki eszik borozás előtt zöldségeket??? ).
Vacsorára ’Paraszt’ tálat kaptunk, jó sok finomsággal (Sonka, Disznósajt, Kenőmájas, Bacon szalonna, főt tojás, kolbász – szóval mindent, mi szem-szájnak ingere – erre azért már jobban ízlett a bor is…). Olyan kellemesen éreztük magunkat, hogy három órát töltöttünk ott.
Jó hangulatban tértünk vissza a táborba, ahol hamarosan aludni tértünk.
A harmadik napon, vasárnap kissé fáradtan ébredtünk, de nem állt előttünk hosszú túrázás. Viszonylag korán indultunk a Vértes felé.
Első úti célunk a tatárjárás után épült Csókakő vára volt, amelynek rendkívüli stratégiai jelentőséggel rendelkezett. A „Fehérvárra menő hadiutat” ellenőrizte a török időkben.Számunkra már nem jelentett nehézséget felsétálni a 480 méter magasan levő várromhoz, amelyet elérve felkapaszkodhattunk a várfokra is. Csodálatos panoráma tárult elénk.
A bátrabbak meredek lépcsőn ereszkedtek le a parkolóig, utána pedig elindultunk Fehérvárcsurgóra, az utolsó úti célunk felé.
Fehérvárcsurgón a nagy múltú Károlyi család (őseiket Kund vezérig vezetik vissza) kastélyát tekintettük meg. Először az arborétumnak megfelelő parkban sétáltunk, ahol 100-150 éves fenyők, hársak, tölgyek találhatók, a tóban pedig káprázatos vízililiomok.
A 19. században épült kastélyt szépen helyrehozták (ma Szállodaként üzemel egy része) és idegenvezetővel látogatható. Megtekintettük a kápolnáját, a könyvtárszobákat, báltermeket és a konferenciatermet. Álmélkodtunk korszerű központi fűtés-rendszerén, ami már akkor igazán kényelmes életet biztosított. A padlástérben két nagyon érdekes témájú, hatalmas, 3m×9m-es festmény volt látható.
A kastélylátogatás után felkerestük Fehérvárcsurgó nevezetes cukrászdáját, ahol a maradék pénzből kávéztunk, fagyiztunk, süteményeztünk – nehogy a három nap alatt megtett 31,5 km felhasznált kalóriái fogyást okozhassanak ☺ ☺ ☺.
Ezután még felkerestük a víztározót, amit előzőnap a hegytetőről többször láttunk és ahol horgászok, kutyások és gyerekek vették birtokba a partot. Végezetül elbúcsúztunk egymástól és 15 óra körül már Budapesten voltunk.
Szép három napunk volt… ☺
A programon készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.
