Ősi vár romjai a Börzsöny lábánál – Nógrádi vár
Csütörtökön 27 Zerge gyülekezett a Nyugati pályaudvaron borús időben. De csak az időjárás volt borús, a kedvünk vidám volt annak ellenére, hogy ezen a reggelen adódtak problémák. Katikának vissza kellett fordulnia a levált cipőtalpa miatt, és a taksonyi különítmény is az utolsó pillanatban érkezett meg a Soroksári út hatalmas forgalma és a leküzdhetetlen dugók miatt. A modern zónázó vonattal viszont gyorsan megérkeztünk Kismarosra, onnan busszal mentünk tovább Szokolya- Királyrétig.
Először egy szovjet világháborús emlékműnél álltunk meg, de nem csupán tisztelegni akartunk a háborús hősök előtt, hanem elfogyasztani a többféle csúcsitalt és elköszönni egymástól, mielőtt két részre vált a csapat.
Gyalogkakukkék:
A 12 ’gyalogkakukk’ Feri vezetésével kicsit meredek úton elindult felfelé, miután megtekintettük Braun Éva emlékművét.
Az emlékművet elhagyva az út emelkedni kezdett, de így van ez, ha kilátóhoz indul az ember. Hamarosan el is értük a Várhegy kilátót. Csonka gúla formájú, fa szerkezetű torony kilátószintje 15 méteres magasságban van, ahonnan már kényelmesen átláthatunk a fák lombkoronája felett, ha nem ködös az idő. Volt is mit nézni, hiszen csodálatos körpanoráma tárult fel előttünk. Ráláttunk a Magas-Börzsöny ikonikus hegyeire: a Csóványos, a Nagy-Hideg-hegy és a Magas-Tax is beazonosítható. Déli irányban a Börzsönyön túl feltűnnek a Visegrádi-hegység vonulatai, és jól kivehető a Naszály jellegzetes alakja. Tiszta időben megpillanthatjuk a Cserhát lankáit és a Karancsot, sőt, szerencsés esetben még a Mátrát is. De sajnos nekünk nem jutott tiszta idő, így ezek a hegycsúcsok kimaradtak a látványból, de amit felfedezhettünk, az valóban csodálatos volt. Láttunk például egy kicsi horgásztavat és aranyszínben pompázó fákat.
Fontolva haladóék:
A ’fontolva haladók’-kal már nem kellett felfelé menni, de megijedtünk az út látványától, mert jókora sár terült el az úton. Végül kiderült, hogy nem is arra kell menni, így kényelmesen, élvezve az erdő szépségét bandukoltunk. Nemsokára kiértünk a Széles Mezőre, ahol csodás látvány fogadott minket. Találgattuk melyik hegycsúcson van a kilátó, ahol a többiek vannak, elérték-e már, vagy már jönnek is felénk, majd haladtunk tovább. Újabb szép tisztásokon álltunk meg, majd haladtunk tovább a régi katonai tároló telep felé.
Itt az erdő aljnövényzete kitisztult, ellátunk messzire a tölgyfák között. Meg is pillantottam egy szarvast, aki kb. 100 m-re előttünk futott keresztül az úton, de a többiek nem vették észre, mivel a lábuk alá kellett figyelni, innen már sárosabbá vált a terep.
Kiérve az erdőből, a talaj agyagossá változott, nehezebb volt haladni. Állandóan a cipőnket kellett megtisztítani a ráragadt agyagtól, így a tempónk lassúbbá vált. Folyton azt lestük, mikor érnek utol a többiek, de sehol nem láttuk őket.
Az étterembe is telefonálnunk kellett volna, de – ahogy már többször előfordult – az erdőben nem volt térerő, így a másik csapattal sem mindig tudtuk felvenni a kapcsolatot.
Gyalogkakukkék:
Ezután lefelé mentünk lankás ösvényen, pontosan ugyanazon az úton, amelyen a ’megfontoltan’ haladók mentek valamivel előttünk. Könnyű, kényelmes út lett volna, de a széles kerekű járművek eléggé megrongálták az egyébként is elég sáros, csúszós volt terepet. A bakancsomat egy napi pihentetés után órákig tisztogattam. Ennek ellenére jó tempóban haladtunk. Átvágtunk a Széles Mezőn, elhaladtunk a Soros Erdő mellett és hamarosan utolértük a társainkat. De ekkor már megérkeztünk Nógrád községbe. Az egyesült csapat elhaladt a régi pincék mellett egyenesen Béla bácsi éttermébe. Mire odaértünk, már alaposan megéheztünk. Béla bácsi helyett lelkes fiatalok szolgálták fel nekünk a finom ebédet.
Nem sokáig pihentünk, még a szokásos kajakómát is kihagytuk, mert sietni kellett a híres Nógrádi vár elfoglalására. Mindössze 60 méter magasságot kellett legyőzni, de igen meredek úton. De biztosan állítom, hogy megérte a fáradságot, mert Magyarország egyik legrégebbi várának romjait vehettük szemügyre.
A várról annyit érdemes megjegyezni, hogy egy korábbi földvár helyén épült, s az 1100-as évek elejétől 1710-ig „működött”. Az évszázadok során többször is el- és visszafoglalták – a védők többnyire feladták a várat. Az 1685-ös villámcsapás, ami romba döntötte a lőporraktárként is üzemelő öregtornyot egyben a vár végét is jelentette, mert az utolsó éveiben már nem igazán volt hadászati jelentősége. 1710 után pedig köveit a környék lakói „hasznosították”.
Fontolva haladóék:
Mi kényelmesen elfogyasztottuk maradék italainkat, majd a pincesor alatt lesétáltunk a vonatállomás felé, ahol – mivel még volt időnk – körbe sétáltuk a szép kis horgásztavat. Néztük az úszkáló kacsákat, szép vár háttérrel fotózkodtunk, mire megjöttek a várfoglalók.
Gyalogkakukkék
A lefelé vezető utat gyorsan megtettük, csatlakoztunk a többiekhez és néhány perccel a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk.
Vácott sajnos lekéstük a gyors zónázót, így személyvonattal másfél óra alatt jutottunk a Nyugatiba. De ezt az időt is hasznosan, beszélgetve, nevetgélve töltöttük és hét óra körül mindenki otthon volt. Ismét nagyon kellemes, sok látnivalóban gazdag kirándulásban volt részünk.
-Siklós Juli
– Székei Bak Ildi
