Évadnyitó kirándulás Százhalombattán
Nagy izgalommal vártuk az ősz első kirándulását és főleg azt, hogy újra találkozunk. Ezért a forró nyárinak ígérkező nap ellenére 26-an gyülekeztünk a Kelenföldi Pályaudvar autóbusz végállomásánál. Közel másfél órás buszozás után végre megérkeztünk Százhalombattára, a Régészeti Múzeum bejáratához. Számomra nagyon szimpatikus Jobbágyné Miklós Erzsébet idegenvezető fogadott minket, aki nem csupán tudásával, tájékozottságával kápráztatott el, de kitűnő humorával is. Megtudhattuk, hogy a város neve a területén levő kb. 120 halomsírról kapta a nevét. Mi valójában Magyarország első őskori szabadtéri múzeumában voltunk, amely 1996-ban nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a bronzkori és a vaskori élet mindennapjaiba. Ugyancsak fontos küldetése a vaskori temetkezési szokásokat napjainkig megőrző halomsírok védelme és bemutatása is. A Régészeti Park 3,5 hektáron fekszik. Területén eredeti helyükön, 2700 évvel ezelőtt, a korai vaskorban emelt 5 halomsír található, ezek közül az egyik az eredeti állapotába visszaállítva mutatja be a halomsírok építésének technikáját. A sírok külseje kövekből és földből áll össze, belsejükben jellemzően fa sírkamrát találunk. Kívülről füves, gyomos „szánkózó domb” kinézete van. A sírkamrába egy szűk, alacsony folyosón jutottunk be. Lenyűgöző volt számunkra, a halomsír belsejében, fény- és hanghatásokkal kísért multimédia bemutató a vaskori temetkezési szokásokról. Sajnos az itt élt emberek származásáról, nyelvéről semmit nem lehet tudni. Feltárták előttünk a hallstatti és a százhalombattai bronzkori temetkezési szokások hasonlatosságát. Szerencsére többen közülünk már voltunk Hallstattban. Utána előbb egy bronzkori, majd egy vaskori településrészletet is láthattunk. Az épületek és a belsejükben bemutatott eszközök az ásatások során feltárt leletek alapján készült másolatok, rekonstrukciók. Besétáltunk a bronzkori „családi házba”, majd egy nagyobb több család részére készült otthonba. Mindent lelkes önkéntesek hoztak létre. A vaskori épületek a kr. előtti V. században épültek, látszik rajtuk a fejlettebb építési technika és az elkülönült műhelyek. Láttunk például egy „pékséget”, ahol tönkölybúzából készült lepényt sütöttek, és ma is sütnek az érdeklődő gyerekek részére. A sok látnivalótól és a fokozódó melegtől elpilledve roskadtunk le a kellemesen árnyékos padokra és a két asztal gyorsan megtelt a szokásos finomságokkal, szerencsére többen is gyümölccsel kedveskedtek sporttársaiknak. A nagy melegben kicsi alkohol is fogyott, mert Rozi névnapot ünnepeltünk. A séta még csak ezután kezdődött, de mi már szédelegtünk a melegtől, mégis lelkesen vártuk a buszt, amely a város másik részére vitt minket, ahol elkezdtük a gyaloglást a Duna irányába. Útba ejtettük a kőhidat a Benta-patak felett, amelyet a népnyelv Római hídnak nevez, de amely nagy valószínűséggel a XVIII. században épült, s nevét a közelében egykor haladó római, limes (határ) útról kapta.
A kőhídhoz közel található a Dunamenti Erőmű, sétánk során sikerült elég közelről megtekinteni. Utunkat a patak mellett folytattuk, majd a töltésén átmászva a Csónakázó tóhoz értünk. Itt még magasba lövellő szökőkút is hűsítette a levegőt. A májusi bejáráson családok, baráti társaságok népesítették be a tavat körülölelő parkot, most viszont a valószínűleg a hőség miatt teljesen néptelen volt.
Ezután takaros családi házas övezeten áthaladva értük vissza a Benta-patakhoz. A meder mentén haladva végre elértük a számomra nagyon kedves, gyerekkoromat idéző „nagy” Dunát. Épp ott, ahol a patak a folyóba torkollik.
Végre nordikozhattunk az árnyas fák alatt, ekkor már teljesen elcsendesedve. Sajnos a csoport nagyobbik része ekkor már elég kimerült volt és többen is kávéillatot véltek érezni a levegőben. Bevallom, én is pontosan erre vágytam. Megpillantottuk végre a lakóhajót közel a parthoz, és tudtam, hogy megérkeztünk a büféhez, a halsütödéhez, padokhoz, asztalokhoz. Lényeg az, hogy megpihenhettünk, üdítőket, kávékat ihattunk.A pihenő után a csoport jelentős része buszra szállt és elindult hazafél. Érthető volt, mert délután tetőzött a forróság és mindenki nagyon fáradt volt. Sajnos csak tízen maradtunk a hosszú sétához, de tudtuk, hogy hamarosan hűvösebb lesz a levegő, főleg a Duna parti erdőben. Érdemes volt maradni, mert nagyon szép, romantikus helyen jártunk. Ezután következett a nap nagy kalandja: több száz méter séta után Ildi észrevette, hogy a hátizsákját a bisztróban felejtette. Mindannyian összeomlottunk és azonnal visszafordultunk, hogy minél előbb megtaláljuk. Azért az gyanús volt, hogy Feri csak vidáman mosolygott, bár nem volt nála a hátizsák. De a leggyanúsabb az volt, hogy O.Magdi azonnal el akart szaladni érte. Aztán mindannyian fellélegezhettünk. A zsákot valóban Feri találta meg, de Pali vitte magával az érdekesség kedvéért. Hát minden jó, ha a vége jó, mivel a zsákban nem csupán Ildi iratai voltak, hanem az egész bevétel, színházpénz és a Pissti féle finomságok ellenértéke. Miután elhagytuk a partot még egy történelmileg érdekes műemléket láthattunk, amelyről Feri részletesen tájékoztatott minket. A hely stratégiai jelentőségére a rómaiak is felfigyeltek, és a mai Dunafüred területén Matrica [mátrika] néven katonai tábort és települést alapítottak a limes mentén. A régészek ehhez közel találták meg a fürdőt, amelyben öltözőhelység, hideg, langyos és meleg medence is volt. Ezután az utolsó látnivaló, a város központja felé vettük az irányt. Gyönyörködtünk a virágos parkban, ahol egy szép, szolid Makovecz templomot is láthattunk. Ekkor már kezdett sötétedni, mi ezért szedtük a lábunkat a vasútállomás felé. A vonatra nem kellett várni és nagyon gyors és kellemes utunk volt Kelenföldig, mivel rengeteget csevegtünk és nevettünk, amit az 1-es villamoson is folytattunk.A megpróbáltatások (a meleget értve ez alatt) ellenére nagyon szép napunk volt, nem is gondoltuk, hogy Százhalombatta mennyire kellemes város és milyen sok látnivalóval találkozhatunk.
– Siklós Juli
