No-Sza-Ma-No_2020.02.09
Körtúra Normafától, Normafáig nem kevés kitartással
(S.Juli tollából… {általam /Virág Zerge/ kiegészítve})
Vasárnap 9 nagyon lelkes Zerge gyülekezett eltökélten a Széll Kálmán térei óra alatt. A 21/A busszal megérkeztünk a többek által már jól ismert „Csúcs” büféhez. Kitöltöttük a nevezéshez szükséges lapokat és lelkesen elindultunk a Normafától a János hegy felé vezető úton.
Fagyos, de ragyogó reggel volt, a János hegyi kilátó szinte megfogható közelségben látszott. Csodálatos panoráma nyílt városunkra, bár szemmel látható volt, hogy Budapestet pára és szmog lepi el. A mai nap mi a szürkeség fölött gyalogolhattunk. 😃
A János hegyet a már jól ismert útvonalon a Libegő állomását érintve hamar elértük és megállás nélkül {azért egy rövid megállót tartottunk… } folytattuk utunkat lefelé a Szép Juhászné gyermekvasút állomásának irányába.
{Itt volt az első ellenőrző pont, ahol a kitett kódot kellett feljegyeznünk.} Nemsokára erősen emelkedni kezdett az ösvény és meredeken mentünk felfelé {igen köves, nehezebben járható ösvényen) a Feketefej hegy csúcsára. Ott megettük a szendvicseinket, és persze a „csúcsital” is előkerült. {O.Magdi ettől kezdve folyamatosan kérdezgette: Eljutottunk már a feléig? Persze azt mondtuk, hogy nem, és még Makkosmáriánál is azt mondtuk, hogy a fele még hátra van, had ’örüljön’…}
{Szintén itt merült fel a kérdés és alakult ki ’vita’, hogy jártunk-e itt már vagy sem? Végül nem jutottunk dűlőre, még az is lehet, hogy valamelyik túránkon érintettük már ezt a pontot is.}
Rajtunk kívül a sziklákon számtalan teljesítménytúrázó haladt, az erdő ma elég mozgalmas volt. A lefelé vivő út is igen meredeknek, {kövesnek, később sárosnak} bizonyult, a talaj elkezdett olvadni, kicsit csúszóssá vált, de mindenki baj nélkül leért.
Az idő egész nap csodálatos volt, egyre kellemesebb hőmérséklettel. Megérkeztünk a Petneházi rétre a lovardához, de lovakat sajnos nem láttunk. Feri elkezdte reptetni a „Döngicsét”, reméljük készített néhány jó felvételt mielőtt enyhébb baleset érte.
Ezután kellemes, csak kissé sáros úton haladtunk tovább, majd a Szilfa Tisztáson pihentünk egy kicsit. Eddigre már a néhány perces pihenők kezdtek gyakoribbá válni. {itt már mindenki mérője 14 km körül járt, ezért elkezdtünk aggódni, hogy vajon hány km-nél lesz a vége…}
Rövid séta után elértük a Budakeszi Vadaspark parkolójáig, majd túránk egy rövid ideig Budakeszi városában haladt tovább. Nem bántuk, hogy aszfaltos úton kellett haladni, mert kedves régi házak között vitt az utunk az Erkel utcában, ahol kívülről megtekinthettük a nagy zeneszerző családjának nyári lakhelyét. A városból kivezető út ezután elkezdett enyhén emelkedni, és egyre csak emelkedett, {emelkedett…,} szerencsére nem túlságosan meredeken.
Kis csapatunkon elkezdtek jelentkezni a fáradtság tünetei, de a hangulat továbbra is vidám volt. Jutka {és én is} minden kanyarnál Makkosmária templomának tornyát leste, de még hosszasan gyalogoltunk odáig. Eö.Ica bevallotta, hogy 14 éves kora óta nem gyalogolt ennyit, de ő is nagyon jól bírta.
Végre elérkeztünk az utolsó „pecsételő” helyre (16.91 km-t mutatott itt a mérőkénk), ahol egy nagyon kedves úriember várt ránk. Nem sajnálta tőlünk a csokis és citromos nápolyit valamint az üdítő italokat sem. Ettől és a kedvességétől új erőre kaptunk, majd még 3 km-t (125 m emelkedővel) tettünk meg a célig, ami ismét a „Csúcs” büfé volt.
Ott megkaptuk az okleveleinket, a kitűzőket és ehettünk zsíros, kenőmájas és nutellás kenyeret, ihattunk jó meleg teát.
Arra számítottunk, hogy a meghirdetett 15,5 km-nél hosszabb utat teszünk meg, de nem gondoltuk, hogy ez végül is 20 km lesz.
{A lépésszámlálóm szerint 29.000 lépés volt, O.Magdién ’csak’ 27.800, Rózáén – ha mérte volna talán csak 25.000. Ez a lábunk hosszának, és ez által a lépéshosszunk eltéréséből adódik. Polemizáltunk is azon, hogy Rózának mennyivel könnyebb minden túrát teljesíteni. 😃}
Kellemesen elfáradtunk, de élményekkel gazdagodva 5 óra körül mindenki hazaért.
