A 2020 téli edzéseiről készült beszámolókat – hagyományainknak megfelelően – egy csokorba szedjük.


2020. február 17., A Kórháznál
Kövér Csabáné
Úgy látszik a tél végén ránktörő ” tavaszi fáradtság” erőt vett rajtunk, mert igen kényelmes tempóban kutyagoltunk átlagszámítás alapján 6.5 km- t😃


2020. február 13., A Péterhalmi erdőben
Virág Zerge
20-an, két csoportban mentünk, de most a. fontolva haladók is kitettek magukért mind a tempóban, mind a távolságban.


2020. február 10., A Kórháznál
Siklós Juli
A mai napon borongós, de kellemesen langyos tavaszias időben 8-an teljesítettük a „nagy kört” a kórháznál. Anikó keserű- és tejcsokival köszöntötte a tegnapi hosszú túra résztvevőit, köszönet érte. Ma viszont utunk során ismét találkoztunk a szürkegémmel és egy fürge őzike ugrott ki a bozótból és azzal a lendülettel tovább a patak fölött. A levezetés megfogyva, de töretlen lelkesedéssel végeztük.

Virág Zerge
Mi két őzikét láttunk átszökkenni az úton, úgy látszik a másik elbújt. 😃


2020. február 8., A Népligetben.
Kövér Csabáné
Csípős hidegben, de ragyogó napsütésben kezdtük meg sétánkat a népligetben. Találtunk árválkodó hóvirágot, mókus tartott bemutatót nekünk.sokat koplalhatott a télen, mert a vékony ágakon is akrobatikus ügyességgel ugrándozott. 6.6 km- jártunk be.😃


2020. február 6., A Péterhalmi erdőben
Kövér Csabáné
Kanyarodtunk erre- arra, néha láttuk a megfontoltan haladókat is. Jó tempóban 9.2 km- t jártunk be az erdei friss levegőn 😃


2020. február 3., A Kórháznál
Virág Zerge
Ma nem esett csak kb. 5 csepp, így nagyon kellemes időben tettük meg a nagy kört, miközben az állatvilággal barátkoztunk.

Újra megjelent a szürke gém, a kacsák (ala’ Juli: „récék”) vígan úszkálgattak, kergetőztek, béka viszont csak egy hallatszott, bár nem láttuk.

Örömhír: Pl.Magdi viszont megtalálta K.Jutka mandzsettáját  


2020. február 1., A Népligetben
Virág Zerge
HÁROM ÉVESEK LETTÜNK! 😄☺️😊

Ma három éve, hogy 2017.02.01-én megalakultunk!!!
Köszönöm Nektek, hogy jöttök, megyünk, együtt vagyunk, lelkesen, szorgalmasan vigyázunk az egészségünkre! Csak így tovább!!!

Ma 16-an a Ligetben azt hittük, hogy ez alkalomból Feri meglep minket egy kis pezsgővel, dehát csalódnunk kellett ☹️😢😭


2020. január 30., A Péterhalmi erdőben
Kövér Csabáné
Ma háromszor is találkoztunk a megfontoltan haladókkal, mert egy kicsit eltértünk a megszokott útvonalunktól. Jól belehúztunk, mert kb 9 km- et mentünk, és ez itt rekordnak számit🏆🏃


2020. január 27., A Kórháznál
Virág Zerge
Ma reggel a meteorológusi fenyegetések ellenére nem volt se ónos eső, se sár, se köd, így ideális időben és terepen tartottuk az edzést.  Most is megkerestük a harkályok által kezelésbe vett fát, már nagyobbak voltak rajta a járatok. 


2020. január 23., A Péterhalmi erdőben
Virág Zerge
Ma reggel 23-an gyülekeztünk Lőrincen.

Ugyan hideg volt, de már akkor is sütött a nap, így jó kedvvel, két csoportban vágtunk neki az útnak. A ‘fontolva haladók’ ma kitettek magukért, mert egyrészt a szokásosnál hosszabb, nem a szokásos úton, gyorsabban szedtük a lábunkat, másrészt egyszerre értünk a ‘gyorslábúakkal’ mind a pihenő helyhez, mind a végén a nyújtáshoz.

A réten ma is kisebb ünneplést tartottunk, M.Jutka vendégelt meg bennünket

Kép az útvonalról nem készült, mert én elfelejtettem bekapcsolni, S.Ica meg elfelejtette kikapcsolni az endo-t Dehát úgyis láttátok már elégszer az útvonalat…


2020. január 20., A Kórháznál
Kövér Csabáné
Öten, néha életveszélyes körülmények között lépegettünk, mert a fákról lepotyogó jégdarabok a fejünkön, vállunkon koppantak. Találkoztunk gyönyörű fehér kócsaggal, felriasztottunk pihenő récéket, és rácsodálkoztunk fakopácsok által kilyuggatott fára. Az út felénél már nagyon melegünk volt, pedig a nap elő sem bújt. 😃


2020. január 18., A Népligetben
Virág Zerge
Tegnap 12-en a Népligetben találkoztunk.
Nem volt melegünk egészen a dombig, ahol nagy meglepetésben volt részünk. Feri ott csatlakozott hozzánk, amikor is 13-an megkóstoltuk Feri által ’csúcsital’-ként feltálalt pezsgőt, hókiflit.
Azon kívül, hogy jó kedvvel elfogyasztottuk, mindenki azt találgatta, hogy vajon miért is hozta. Kinek van születésnapja, névnapja, de nem találtuk ki, mi volt a meglepetés finomságok oka. ( a szerk. megjegyzése: „Miért kell ahhoz különleges indok, hogy igyunk?” 😃 )
Így hát ezek után már felmelegedve, jó kedvvel folytattuk utunkat a kiindulási pontig. Természetesen se a bemelegítés, se a nyújtás nem maradhatott el


2020. január 16., A Péterhalmi erdőben
Virág Zerge
Ma megint születésnapot ünnepeltünk a Péterhalmi erdőben . Jutka ellátott minket sok finomsággal, előtte jégcsap függönyt csodáltunk és több kört is megtettünk a nagy réten, mire a fürge-lábak megérkeztek


2020. január 13. A Kórháznál
Virág Zerge
A Kórháznál –
voltunk. 13-a van, de nem péntek, így szerencsénk volt az idővel. Ködös de szép, deres időben megszokott nagy körünket jártuk…


2020. január 11., Népliget

Virág Zerge
Ragyogó időnk volt ma. Szikrázó napsütésben, a végén már +8 fokban köröztünk a Ligetben 14-en.


2020. január 9., Péterhalmi erdő

Kövér Csabáné
Kellemes hidegben, születésnapi pálinkával felturbózva jártuk be a Péterhalmi erdő ismert útvonalát. 😃


2020. január 6., A Kórháznál

Virág Zerge
Ma reggel fagyos időben 11-en gyülekeztünk a kórháznál 1/4 9-kor, de már akkor is alig lehetett parkolóhelyet találni.

Bemelegítés után vidáman, nagyokat nevetve gyalogoltunk a megszokott úton szép nagy kört megtéve.

A patakban magasan áll a víz, de be van már fagyva. A fákon a dér szép fehér volt, a talaj is fagyos, így jó a terep.

TMagdi új megnevezést talált ki – ‘Botosok’ és ‘Botladozók’ – nekem ugyan nagyon tetszik, de a csapat leszavazta, a ‘Fontolva haladók’ jobban tetszik a társaságnak. Maradunk ennél…


Az edzéseken készült képanyagokat csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.