„Gyalogkakukk” szekció Pázmáneumtól Pilisszentivánig 13 km.
Siklós Juli:
Piliscsaba- Pilisszentiván – 2021.05.27
A mai napon a „gyorslábúak” és a „megfontoltan haladók” két teljesen különböző útvonalon közelítették meg a pilisszentiváni Csali Csárdát.
A találkozás és az indulás ideje és helye is eltérő volt. a”gyorslábúak” 8 főből álló lelkes csapata a Rákos vasútállomáson gyülekezett és 9:30-kor más „ifjú” sporttársakból álló csoporttal együtt vidáman felszálltunk a begördülő vonatra. Ez azonban hiba volt. Egy kedvesnek és udvariasnak nem mondható ifjú hölgy leszállított minket és egy félórával később érkező vonattal kezdhettük meg utazásunkat. Okát nem nagyon értettük, lényegét tekintve valami meghibásodott a KÖKI-n és ez borította a menetrendet. A bosszúságért kárpótolt minket, a nagyon kedves és humoros kalauz az új vonatszerelvényen, aki elnézést kért a MÁV nevében a kellemetlenségért és végigtekintve az utasokon nevetve azt mondta, hogy nem fogja ellenőrizni az igazolványokat, mert úgy látja, kivétel nélkül mindenki a „MÁV vendége”.
A Pázmáneum vasútállomáson már igen lelkesen és jókedvűen szálltunk le és megtekintettük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabai kampuszának épületegyüttesét. A Makovecz Imre által működtetett építészeti tervező csoport fantasztikus munkát végzett. Az épületegyüttes impozáns, meghökkentő, vallási érzelmeket tükröző, de nem derült ki, mennyire praktikus. Jelenleg teljesen üres, mivel nem vonzza a diákokat a Budapesttől 30 km-es, a falutól elszigetelt intézmény. Nagyon elszomorító, hogy a különleges tehetséggel megáldott tervezőgárda által megálmodott, költséges munkával előállított épületek üresen, kihasználatlanul állnak pusztulásra ítélve.
Nem sokáig szomorkodtunk a látottakon, hanem elindultunk a Gomba-szikla felfedezésére. Kicsit emelkedett csak felfelé az út, aggódtunk, hogy valami magas sziklát kell megmásznunk, de szerencsére nem ez történt. Fából épült kis kilátóteraszról vehettük szemügyre az onnan valóban gomba alakú sziklaképződményt. A Csabai-gomba nem ehető, mert kemény kőzetből áll, és több méter magas. Ha a sziklaképződmény anyagát közelebbről tanulmányozzuk, akkor észrevehetjük, hogy az különféle méretű, alakú (pl. lekerekített vagy szögletes) és anyagú (pl. márga, dolomit, mészkő) törmelékekből cementálódott össze. Régi képeken látszik, hogy kb 50 évvel ezelőtt a hegy is kopár volt, valamint az évek során sokat kopott, csiszolódott a gomba.
Utunk során pihenő helyet találtunk, aminek nem tudtunk ellenállni és elfogyasztottuk a szendvics ebédünket. Természetesen a csúcsital is előkerült. A sziklamászók által is kedvelt Ördögoltár-szikla megtekintése volt a következő állomásunk. A magas képződményt teljesen körbejárhattuk, a szemből széles szikla oldalról meghökkentően keskenynek látszik. A középső részén cirill betűs feliratot és néhány puskalövés nyomait láthattuk.
A szikla mellől körbetekintve a tavaszi erdők a zöld különböző árnyalataiban pompáztak. A látnivalók megtekintése után már más feladatunk nem volt, mint még 7 km-t sétálni a végcél felé. Az idő csodálatos volt, szikrázóan sütött a nap, de hűsítő lágy szellő lengedezett, árnyas fák védtek minket a napsütés tikkasztó és káros hatásaitól. A hosszantartó esőzés következtében a fák üde zölden pompáztak, de az út szerencsére jól járható volt, csak helyenként sáros egy kicsit. A későtavaszi erdő madarainak szüntelen dalolása, csivitelése kísérte utunkat. Jutka időnként tájékoztatott minket, melyik madár hangját élvezhetjük éppen.
Rövidesen egy lezárt kapuval ellátott kerítéshez érkeztünk, többünknek szorongás fojtogatta a torkát. A létra, amivel át tudtunk jutni szerencsére nem volt sem túl magas és sem keskeny, de azért izgalmas feladat volt átjutni rajta. Amikor mindenkinek sikerült, váratlanul egy futó edzést tartó fiatal hölgy érkezett jó hangulatban. Finoman meglökte az ajtó másik szárnyát és mosolyogva átfutott. Kacagását sokáig hallottuk, de mi is percekig nevettünk. Ez az élmény jó hangulatot teremtett, így bírtuk a további gyaloglást. Innen az út 5 km-en keresztül enyhén, de folyamatosan emelkedett és ez kissé fárasztó volt.
Végre elérkezett a pillanat, amikor lefelé mehettünk. Egy kiszögellésről a tiszta időben egészen Budáig elláttunk, de gyönyörködhettünk a Pilis hegyben, Solymár és Pilisszentiván településekben. Ekkor már mindannyian magasabb sebességfokozatba kapcsoltunk és hamarosan elértük Pilisszentiván falu szélét, majd egyre civilizáltabb területekre jutottunk. Amikor végre bementünk a nagyon szép, kulturált étterem kellemes teraszára, üdvrivalgás és taps köszöntött bennünket, mivel a csoport másik fele igen régen várt ránk. Nagyon jó volt ismét találkozni a barátokkal felszabadultan, maszk nélkül. Ők lassan hazafelé indultak, mi pedig pihentünk és nekiláttunk ebédelni. Az ételeket, italokat gyorsan és nagyon udvariasan szolgálták fel. Minden finom volt és nem kellett sokat várni rá. Hamarosan elindultunk a vonatállomás felé. A MÁV kivételesen pontos volt, a vidám kalauz megismert minket és ismét nem kérte az igazolványokat. Rám még hosszú utazás várt, 7 óra körül értem haza Taksonyba.
A hosszú bezártság után hatalmas élmény volt ez a kellemes, nem nehéz kirándulás, köszönet a szervezőknek.
„Turbóteknőcök” útja. 7,5 km.
