A Széchenyi-hegyről az Ördögoromig
( beszámoló Kövér Jutka „tollából” )
Jól indult a mai túránk. Amíg a Széll Kálmán téren gyülekeztünk, a Fornetti kicsi tízórai csomagot osztogatott egy kis sós és édes süteménnyel. Így a kalória biztosítva volt a nem túl hosszúra, és nem túl nehézre tervezett túránkhoz.
A nehézséget inkább a meleg jelentette, ami már a fogaskerekű elhagyása után éreztette hatását. Hol napos, hol árnyékos aszfaltos úton kezdtünk el gyalogolni 18- an a Széchenyi hegyen.
Hamarosan elérkeztünk a Széchenyi Glorietthez, ahol néhányan már jártunk egy korábbi téli teljesítménytúrán. Itt a Feri egy kis történelmi visszatekintést nyújtott az emlékmű múltjából. Ebből megtudhattuk, hogy a város a millenniumra készülve Ybl Miklós tervei alapján díszkutat épített, a már meglévő artézi kút (’fúrház’) helyére. Ez volt Európa egyik legmélyebb fúrása. Egykori helyét ma emléktábla őrzi. A Millenniumi emlékmű építése miatt aztán a Széchenyi hegy legmagasabb pontjára került, egy 24 m magas zászlórúddal, hogy a csúcsán lengedező zászló jelezze a főváros legmagasabb pontját. (azóta megnőtt a János hegy?). Széchenyi mellszobra 2003 óta áll itt, mert az eredetit kétszer is ellopták. Valaha kilátóként is működött, de ma már a magasra nőtt fák ezt gátolják.
Rövidesen az aszfaltútról rátértünk a zöld háromszögjelzésre és jó kis köves úton haladtunk tovább, az árnyas erdőben. Időnként csodás kilátás adódott a város felé, aztán ismét bevettük magunkat az erdőbe.
Túránk során érintettünk az Úti Madonna kápolnát. Az erdő mélyén álló, szépen felújított kápolna az 1800-as évek végén épült, és még a második világháború után is tartottak itt éjféli miséket az erdőbe zarándoklóknak.
Néhány méterrel később egy természetes víznyelő félelmetes torkát lestük meg, majd folytattuk utunkat az Ördögorom felé. Többnyire lefele haladtunk, de még volt egy kis emelkedő, és egy keskeny hídon is átkeltünk egy kiszáradt patak fölött.
Miután az Ördögorom kilátópontjáról megcsodáltuk az enyhe párába vesző város panorámáját, letelepedtünk, hogy elfogyasszuk szendvicseinket. Ehhez persze már nemigen volt kedvünk, mert már korábban, a fogaskerekű melletti játszótérnél előkerültek a sütik, csokik, cukorkák, gyümölcsök, így elmondhatjuk, hogy ma egy nyári piknik- túrán vettünk részt. A ’legmagasabb’ pontot elérve persze vártuk, hogy O. Magdi elővegye a csúcsitalt, de helyette Feri vette elő a butykost és a poharakat, így ez sem maradt ki!
Lefelé a városba már csak a hegyre épült villákat nézegettük és állapítottuk meg, hogy ez a környék (sem) a mi pénztárcánknak való. A térkép szerint 5, a valóságban 7,2 km-es, nem túl nehéz, de a sok kő miatt nem túl kényelmesen járható túra után kettő körül már mindenki hazafelé tarthatott.
