2018.10.12.-e, péntek, az első nap…
Ragyogó napsütésben kb. 2 óra autózás után érkeztünk meg 16-an egy kicsi tó partjára Kisbéren. Útközben a meleg ősz alkotta vörös, sárga, barna és helyenként még zöld színpompában gyönyörködtünk…
Célunk a ” mini Magyarország” makett kiállítás megtekintése volt. Itt a legjellemzőbb magyarországi épületek kicsinyített másai voltak láthatók. Kellemes séta keretében állapítottuk meg, hogy mi már túráink során szinte mindet láttuk eredetiben.
Innen a közeli Ászárra mentünk, ahol egy mini skanzenbe kértünk bebocsájtást, melynek kicsiny épületei főleg a Pápa környéki épületek makettjei. Annyira pontos kidolgozásúak a házak, hogy még a kicsiny ablakokon kicsi csipkefüggönyök is voltak. A tájházban gyermeki örömmel ismertük fel a régi használati tárgyakat.
Jászai Mari szülőházában (ma emlékházként működik) színvonalas idegenvezetéssel ismerkedhettünk meg híres művészünk rögös, de végül sikeres életútjával.
Még egy útszéli kávézás után irány Várgesztes!
Az elegáns villapark két házát foglaltuk el és rögtön berendezkedtünk. Persze a bagósok egy kicsit vitatkoztak, egyezkedtek az erkélyes szobákért, de szerencsére gyorsan megegyeztek és elfoglaltuk szobáinkat. Gyorsan előkerültek a köszöntő italok, volt választék bőven, majd az üdvözlések után pillanatok alatt svédasztalos délutáni ebédet varázsoltunk. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere! Igazán mindenki kitett magáért! Finomabbnál finomabb csemegék kerültek elő, nagy élvezettel kóstolgattuk egymás gasztronómiai specialitásait. A bőséges étkezés után ki-ki pálinkával, vagy finom almaborral csapatta szét a vaskos falatokat. A jókedvű társalgás után a csapat nagy része sétálni indult a park területén.
A levezető séta után némi „célzóvizet” elfogyasztva bowlingolni indultunk.
Hát bizony ez a sport sokunk számára még ismeretlen volt! Tanulni kellett a golyó fogását és a gurítás technikáját a (dobás helyett). Feri nagyon bátran beült a bowling pályára, hogy videót készítsen, ami kis híján az életébe került, amikor egy-két röppályát vett golyó célba vette. Szorgalmasan drukkoltunk egymásnak, együtt örültünk a bábuk dőlésének, és szomorkodtunk az irányt tévesztett golyók üres találatán. Persze nem mindenki vállalta be, hogy ügyetlenül gurít, hol szögletesnek találta a golyót, vagy rücskösnek a pályát, de végül is jól szórakoztunk, és az eredmények azt mutatták, hogy a szűz kéz itt is szerencsét hozott.
Már besötétedett mire visszaértünk lakosztályunkhoz, ahol gyorsan zsíros kenyérkajálásba kezdtünk, amit ismét almaborral, amit a Juli férje készített, vagy sörrel öblítettünk le.
Hiába a délutáni hőség, napnyugta után gyorsan hűlni kezdett a levegő és a ház is. Persze a fűtést nem tudtuk elindítani, így már többen a fagyhalál rémével néztek szembe, de aztán jött a segítő angyal egy fiatalember személyében és máris melegedni kezdtek a radiátorok. Innen már csak az képezte vita tárgyát, hogy hány fokra állítsuk be a termosztátot.
Késő este mindenki nyugovóra tért, és a szomszédban lakó jókedvű fiatal társaság hangos nevetése ringatott minket álomba.
2018.10.13.-a, szombat, a második nap…
Reggel az első napsugarakkal együtt kezdett ébredezni a banda. Halk zizegés, lépcsőrecsegés, beszélgetés. ajtónyikorgás. Lassan megérkeztek a másik házban lakók és ismét megkezdődött a változatos reggeli készítés és a hasak megtömése a mai hosszú nordic túra előtt.
A reggeli órákban vendégeink érkeztek, mai kirándulásuk közben meglátogattak minket Lampert Zsuzsi és férje. Velünk tartottak Várgesztes várához is.
Ahogy áthaladtunk a villapark kiskapuján kanyargós hegyi úton és ösvényeken, majd egy kis tó mellett elhaladva megkezdtük hegyi túránkat. A kellemes lankás utat csak a vár alatt váltotta fel egy meredek köves útszakasz. Sajnos a vár nem látogatható, így csak a kerítésen kívül sétálhattuk körbe. A várlátogatás után a társaság kettévált, az egyik fele (11-en) visszaindult a villaparkba, a többiek (7-en) nekivágtak a 16 km-re tervezett túrának. (Persze ismerve Ildit, tudtuk, hogy ez lényegesen hosszabb lesz J)
Az úti cél Vérteskozma volt.
A vár elhagyása után hatalmas bükkösön haladtunk keresztül. Impozáns látvány volt az ég felé törő szürke törzsű fák sokasága. Helyenként a nagy szárazság ellenére is nedvesebb volt az erdő és itt hűs leheletével hűtött minket. Igaz Juli időnként rettegett, hogy megfagy, de hamar kijutottunk a hűvös mélyedésből és ismét hőségben folytattuk utunkat. A táj nagyon változatos volt, és végtelenül nyugodt, csendes. Turistákkal itt már alig találkoztunk, az erdő csendjében hallottuk a levelek pergését, harkály kopácsolását, néhány madár rikoltását. A köves úton botjaink koccanása adta a ritmust az egyenletes haladáshoz.
Vérteskozma határában Szent Vendel – a pásztorok védőszentje – emlékhelyénél elfogyasztottuk szerény ebédünket, majd egy kis kerülővel haladtunk tovább. A kerülő nagyon megérte a fáradságot, mert csodás kilátás nyílt a környező hegyek színpompás erdeire.
Vérteskozma igazán szép kis üdülőfalu. Megtartották a fehérre meszelt házak eredeti formáját, a szépen gondozott porták, és utca békés hangulatot árasztott. És láss csodát! Olyan falu, amiben se közért, se kocsma nincs! Azért friss vizet találtunk, magukhoz is vettünk, és elindultunk vissza Várgesztesre.
Aranyszínű fákkal szegélyezett hatalmas kaszálón baktattunk keresztül, majd az erdőn átsütő nap arany színnel borított be minket, a lehulló levelek pedig arany szőnyeget terített elénk. A darazsak ismerkedésének nem örültünk nagyon, de a szitakötők és pillangók tánca nyári hangulatot varázsolt az októberi napsütésben.
A fel- felbukkanó vadász lesek közelében vaddisznótúrásokon bukdácsoltunk keresztül. Helyenként a nedvesebb völgyekben érdekes gombákat vizsgálgattunk. Néhány emelkedő és völgy után már láttuk, hogy közeledünk utunk vége felé, de egy kis eltévedés után igen nehéz szakasz állt előttünk. Nem elég, hogy fáradtan ismét emelkedő előtt álltunk, igen barátságtalan volt a Koldus völgy a rengeteg vízmosás által összehordott faágak, kidőlt fák miatt. Szerencsére baj nélkül átvergődtünk ezen a területen is és a Bodza árok már nagyon barátságos volt, és ez már valóban a faluba vezetett. Innen már az ismert úton hazajutottunk.
A telepre beérve paprikás krumpli illat csapta meg az orrunkat, de csalódottan vettük tudomásul, hogy ez nem a mi paprikás krumplink. Még csak a krumpli pucolásnál tartottak a korábban hazaérkezők.
Persze ők sem tétlenkedtek, amíg mi az erdőt jártuk, kihasználták a park nyújtotta wellness lehetőséget. Élményfürdőbe, jakuzziba, szaunában töltötték a várakozás idejét. Még mi elcsigázottan estünk be a hosszú túra (20 km után), ők kipihenten hideg sörrel, friss kávéval vártak minket. Olyan finom volt J J J!
Hiába a csábító illat, a mi paprikás krumplik minden előkészület ellenére nagyon lassan készült, mivel a rendelkezésünkre álló bográcsban még mások rotyogtatták a vacsorájukat. 6 óra körül végre elkezdte Csaba a főzést (ő vállalta magára a főszakács szerepét). Éhesek és fáradtak is voltunk már nagyon, ez nem tett jót az idegeinknek sem, egy kockás hátizsák eltűnése miatt némi türelmetlenség és vita alakult ki. A krumpli sem puhult, mert nem tudtuk letakarni a kondért, de aztán sikerült alufóliát kerítenem, befedni vele a bográcsot és a kaja rögtön víg rotyogásba kezdett.
Ez alatt Horváth Pista – szokásához híven – újabb meglepetéssel állt elő, felolvasást tartott Móra Ferenc: Az asszonyok tüköréből… meséjéből. A társaságnak legjobban a következő konklúzió tetszett: „és eldöntetlen maradt mind a mai napig, hogy az asszony lett-e a sárkánykígyóból, vagy az asszonyból lesz-e sárkánykígyó.”
A vacsoráig elfogyott az összes, tegnap még soknak talált pia, így jóízűen falatoztuk a fincsi kolbászos, virslis krumplipaprikásunkat. Közben teljesen besötétedett, csak a hold sarlója mosolygott ránk a tiszta csillagos égboltról.
018.10.14.-e, vasárnap, a harmadik nap…
Kész a kávé? Már reggel hét óra után hallottam, ahogy az ébredezni vágyók reménykedve estek be a konyhába, nem hiába, mert a frissen főtt kávé illata betöltötte a házat. Nemcsak főséf, barista is volt az elmúlt három napban Csaba, aki kizárólag azért kelt korán, hogy friss kávéval várja az ébredezőket.
Reggelire még elpusztítottuk a maradék elemózsiát, elsétáltunk oda, ahol tegnap este egy róka majdnem felborította az Ildit, majd irány Majkpuszta!
Szerencsénkre korábban értünk oda a tervezettnél, így bejutottunk egy korábbi csoporttal a Kamalduli néma szerzetesek kolostorába. Sajnos a Remete házakba nem tudtunk bemenni, mert a tervek szerint 2020-ig felújítás alatt állnak, de a Kolostort gyönyörűen felújították, nagyon szép és érdekes kiállításokat készítettek a termeiben. Az idegenvezető nagyon jól összefoglalva, és adatokkal nem terhelve, inkább érdekességeket mesélve kísért minket egy darabig. Utána önállóan bóklászhattunk kedvünk szerint a kolostor látogatóinak berendezett termeiben.
Rövid kávészünet után egy tóparti étteremben zártuk ezt a gazdag 3 napos programot.
Ja, és Katika kockás hátizsákja is meglett, Ildi őrizte 3 napig az autója csomagtartójában…
Pár adat a hétvégéről:
– autókkal 165 + 110 km volt az út
– a három nap alatt 10 + 20 (9) + 5 km volt a gyalogos táv, amit megtettünk (ebből a 20 (9) km erős nordic)
– ismeretlen mennyiségű súlyfelesleg rakódhatott ránk annak ellenére, hogy pl. szombaton több mint 1.700 kalóriát égettünk el a 20 km alatt
– 16 + 2 ’Zerge’ töltötte kellemesen ezt a szép őszi hétvégét.
A három napról egy-egy fényképalbum készült.
A programon készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.
