Ha nyár, akkor Murau – 2020.07.06 – 07.10-ig (1. – 2. nap)
(Élménybeszámoló Kövér Jutkától…)
A reggeli indulás kicsit zűrösen indult, mert bár elsőként értem a gyülekező helyre, vissza kellett fordulnunk, mert a botjaim otthon maradtak. Így lesznek az elsőkből utolsók!
Hétfő lévén a forgalom elég nagy volt, de a sok terelés ellenére jól haladtunk. Csak egy kis tankolás, kávészünet erejéig álltunk meg. A határ közelében teljesen kihalt volt az út, a turisták még nem mernek nagyon vándorolni. Mi is azzal ijesztgettük egymást, hogy hazatérve piros cédulát kapunk, és lapíthatunk otthon két hétig a karanténban.
Az osztrák oldalon hamarosan körvonalazódtak az Alpok hegyvonulatai. Egyre vadregényesebb alpesi tájon autóztunk. A hegyek közé érve a hőség is ici-picit enyhült, mert a felhők fenyegetően kezdtek összegyűlni, és mérges szürke színt felvenni. Azért Murauba érve még 30 fok volt.
A szállásunk elfoglalása után rövid megbeszélést tartottunk a várható programokról, de előtte a tavalyi helikopteres mentést szervező háziaknak ajándékot adtunk át. Ennek annyira megörültek, hogy házi készítésű cirbolya pálinkával kínáltak meg minket. Na, ezzel meg is alapozták a délutáni kedvünket.
Jókedvűen indultunk el a környéken sétálni. Bekukkantottunk a szent Lorenz templomba, ahol magyar nyelvű tájékoztatót találtunk, így megismerhettük a történetét is. További utunkon a patak zúgói mentén haladtunk meg- megállva, hogy gyönyörködjünk a rohanó patak vizében, és a környék természetes növényzetében, a vadvirágok és a köztük libbenő pillangók tarka sokaságában. A Mura folyóba ömlő két patak is nagyon szép látványt nyújtott, ahogy a különböző színű vizük belerohant a nagyobb folyóba, hogy azt egyesítse, és tovább száguldjon velük hosszú útján.
Elhaladtunk a nagy, szépséges fahíd alatt, majd a tervezetnél egy kicsit hosszabbra nyúlt sétával közeledtünk a vacsorázó helyünk felé. Ekkor már vészesen beborult. Láttuk, hogy a távolban szakad az eső. Épp, hogy fedél alá értünk leszakadt az ég. Ettől még jóízűen megvacsoráztunk, pedig a Magdi étvágyát el akartuk venni, de nem sikerült. Az történt, hogy Magdi cigánypecsenyét rendelt magának, de az inkább pörköltre hasonlított. Mondtuk neki, hogy ez biztos ürgepörkölt, mert az igazi cigány kaja. Lompi azt mondta neki, hogy keressen benne csőrt, mert akkor varjúpörkölt. Hiába minden piszkálódás, Magdi jóízűen elfogyasztotta a „nemtudjukmivolt” vacsoráját.
Persze a hazaindulás nem akarózott a zuhogó esőben. Végül Ildi és Dezső esőkabátba bújva elmentek az autókért, és hazaszállítottak minket. Feri is elindult piros esőkabátban, mint egy Mikulás, de rövid idő múlva drapp színűben pompázott, mint egy kaméleon. Este összegyűltünk a társalgóban, előkerültek az alkohol tartalmú nedűk, és miközben kortyolgattunk, eszegettük a sütiket, Feri vetített az elmúlt évek muraui kirándulásaiból készült videókból. A lehűlt levegőben mindannyian jól aludtunk.
Második nap reggelén napsütésre, de igen hűvös időre ébredtünk. Kényelmesen eszegettük bőséges reggelinket, majd kezdetnek egy rövidebb, 9 km- es körtúrára indultunk a Hausersee-hez. A kiindulási pontig hozzánk nem illő módon az utat autóval tettük meg. Már ez az útszakasz is csodásan vadregényes volt, csak ámultunk a gazdag növényzet pompáján.
A gyalogtúránk kezdetén markológép dolgozott, mert az előző napi esőzés megindította hegyoldalt. Mire mi elindultunk már elegyengette, ledöngölte az utat, így egy kicsit sárban csúszkálva tettük meg az első pár métert. Az első kanyar után kéklő csillagfürt borította be a zubogó patak partját. Ahol a patak átszáguldott az úton, ott farönkből hidat készítettek, de a bátrabbak, mint Magdi a szuper vízálló bakancsában átsétált a vízben. Ezzel a rátapadt sártól is megtisztultak a cipők. Egyenletesen emelkedett a szerpentin, néha elcsodálkoztunk, hogy milyen sokat haladtunk fölfelé. Hol a panorámában, hol a ki tudja hány fajta színpompás virágban gyönyörködtünk. A patak partján helyenként kiterjedt páfrány, vagy virágzó mohatelepek terjeszkedtek. Aztán lassan felértünk az 1886 m-es csúcsig, ahol azonnal előkerült a csúcsital, ami egy kicsit átmelegített minket, mert itt elég hideg szél fújt.
Megbámultuk a teheneket, végig siklattuk tekintetünket az előző évben meghódított hegygerincen, csúcsokon, és a helikopter leszálló helyen, ahonnan a sérült Magdit és társait lehozták. A Hütte előtt – ami sajnos nem volt nyitva – egy kis tavacska volt, amiben szép termetes pisztrángok élnek. Lassan elindultunk lefele. A fiúk mindig előre kinyitották a szögesdróttal megerősített kapukat, Julinak mégis sikerült belegabalyodnia az egyikbe, hagyott is nyomot a lábszárán.
Lefele haladva Zsuzsi egy különleges állatkára lelt az úton. Apró gyíknak nézett ki, de csillogó fekete színével egy műanyag játéknak tűnt. Amikor megpiszkáltam megmozdította lábacskáját, a fotózás pedig megijesztette, mert igyekezett összehúzódni. Zsuzsi nagyon büszke volt magára, mert ő fedezte fel a Hütte közelében az erdei budit is, ami igen komolyan fel volt szerelve a hegytetőn. A WC papíron túl volt kézfertőtlenítő, nedves törlőkendő, légfrissítő, és rendes WC deszka is.
Elvétettük az utat, így visszafele is ugyanazon az úton jöttünk le a hegyről, ahol felmentünk. Ildi ebédszünetet rendelt el, de kiderült, hogy a Lamperték otthon felejtették a szendvicseiket. Ildi felajánlotta, hogy ad az övéből, mert neki sok van, de kiderült, hogy ők is otthon felejtették. Így aztán csak csorgó nyállal nézhették, hogy jóízűen elfogyasztjuk elemózsiánkat.
Délután kisvonattal beutaztunk Murauba. Mivel hirtelen nagyon meleg lett, az otthoni pizzás csiga pedig sós volt, páran sörözéssel, néhányan fagyizással indították a városnézést. A kellemessé vált napos, langyos időben kényelmesen sétálgattunk, és gyönyörködtünk a szép virágos kertekben, és az ódon házak kapuiban elhelyezett gondosan összeválogatott virágokban. Felmásztunk a kastélyhoz vezető 190 falépcsőn is. Szép panoráma tárult elénk a kastélyt körülvevő parkból. A Mura folyó mentén haladva Dezsőre testáltuk a szobrok történetének felolvasását, a Macska királynő még sikerült neki, de a folyó zúgó hangját már a folyó istennőjénél nem bírta túlkiabálni így átadta Julinak.
Leérve egy játszótéren kötöttünk ki ahol önfeledt hintázásba kezdtünk Julival. Persze mindenki harsányan röhögött rajtunk, főleg, hogy sem a beszállás, sem a kiszállás nem ment zökkenőmentesen. A vonat indulásáig még volt egy kis időnk, sörözgetéssel, vagy üldögéléssel csaptuk el az időt. Fáradtan estünk be a sarki kocsmába, ahol jóízűen fogyasztottuk el bőséges vacsoránkat.
Azért akadtak a mai napon apró problémák is.
- Lompinak a hegyről lefele jövet levált a cipőtalpa. Egy darabig úgy lépkedett, mintha békatalp lett volna a lábán, de aztán győzött a leleményessége, és a cipőfűzőjével odakötözte a lifegő talpat a cipőjéhez.
- Nagy hintázásunk közepette kiesett a zsebemből a telefonom, és nem vettem észre. Szerencsére az utánunk érkező kislányok megtalálták. Biztos gondolták, hogy ez csak a dilis hinta-palintázó öregeké lehet, és utánunk hozták. Minden jó, ha a vége jó!
Juli már kihegyezte a pennáját a többi napról már Ő írja az emlékiratunkat.
Ha nyár, akkor Murau – 2020.07.06 – 07.10-ig (3 – 5. nap)
(Élménybeszámoló Siklós Julitól…{kiegészítés Virág Zergétől})
Július 8. szerda
Ragyogó napsütésre ébredtünk, és a 7 órai reggeli után elindultunk Hallstatt irányába. A korai ébredést és indulást a zsúfolt és gazdag programok miatt választottuk. Az utazás nem egyenesen az autópályán történt, hanem hajtűkanyarokban gazdag hegyi utakon, {a híres Sölkpass hágón keltünk át} ahol alig találkoztunk autósokkal. Megálltunk az 1870 m magas katschtalkeni kilátónál és gyönyörködtünk a csodálatos alpesi tájban. Ekkor már elértük a zárt erdőhatárt, ennél feljebb már csak bozótok, moha, majd kopár sziklák láthatóak. A földön heverő különleges „csillámló” kövekben gyönyörködhettünk. Ezután már lefelé vitt az utunk Obertraum felé. A hegyekről lefutó erek és csermelyek kőgáttal megerősített patak medrébe folytak, ezzel védekezve az áradások ellen.
Tíz óra körül már megérkeztünk Hallsattba, de a város parkolója már megtelt, ezért a településen kívül tudtunk csak megállni. Úgy gondoltuk, hogy a még jelenlevő járvány miatt üres lesz ez a csodálatos, festői szépségű „ékszerdoboz”, de már elég sok turista látogatja. Messziről, a tó partjáról is csodálnivaló, mi viszont sietve taxiba szálltunk, hogy több időnk legyen megszemlélni utcáit, házait. Különlegessége abban rejlik, hogy a tópart és a hegyek között csak keskeny sáv volt beépíthető, így a házak egy része meredek lejtőre, mások a tófenékbe vert cölöpökre épültek. Ezért 1875-ig csak öszvérháton, vagy hajóval volt elérhető. Most azonban turisták ezrei keresik fel. Mi is hosszasan, maszkkal az arcunkon csodáltuk a szűk utcáit, a főteret, a házak falához simuló gyümölcsfákat.
A katolikus templomban gyönyörködtünk az aranyozott Mária főoltárban, majd a román kori átjárón áthaladva megtekintettük a „Csontkápolnát”. Ez a különös temetkezési forma azzal magyarázható, hogy a temetőben is nagyon kevés hely van, és a halottak koponyáját szépen megtisztítva, kifestve, gót betűs névvel ellátva teszik ki a csontkápolnába. Megnyugtatásul közlöm, hogy csak annak, aki így akarja.
Ezután felmentünk a híres 2500 éves sóbányához. A meredek hegyoldalon siklóval, majd lifttel jutottunk fel. Ezután hosszasan öltözködtünk, mert a 8°C-os hőmérséklet miatt minden meleg ruhánkat, majd a védő öltözetet is felvettük. Így előkészítve a tűző napon 30°C-ban felsétáltunk a tengerszinttől 891 m magasan levő barlang bejáratához. Pergőbeszédű ifjú idegenvezetőnk irányításával egy szűk alagúton keresztül besétáltunk a hegy belsejébe, majd kitágult a tér és a bánya történetéről hallgathattunk előadást. Sajnos a fiatalember angolul hasonló akcentussal és sebességgel beszélt, mint németül, de a filmvetítés képei sokat segítettek. Közben két facsúzdán is lecsúszhattunk. Az első a bemelegítést, a második, a 64 m-es, amelynek aljára traffipaxot is szereltek az igazi élvezetet szolgálja, persze csak annak, aki szereti. Ezen kívül is folyamatosan lekötötték a figyelmünket. Filmvetítés, mozgó bábuk, fényjáték és érdekes előadás a sóbányászatról, az 1734-ben bányászat közben talált teljesen ép ruházatú, a sóban „konzervált” emberről, aki i.e.1000 körül lett a barlang fogja. Nem csak az idegenvezető, hanem egy robot bányászbábú is beszélt hozzánk. Egy magas sótartalmú tavacskát is láthattunk, és a só finomításának mai, modern módszerével ismerkedhettünk meg. Végül gyorsan száguldó kisvonat vitt minket a felszínre, ahol megszabadulhattunk meleg öltözékeinktől. Visszafelé ismét lift, sikló és taxi gyorsította meg utunkat a kocsik felé, amelyekkel elmentünk Lichtensteinklamm szurdokvölgyéhez, de sajnos már zárva találtuk {1/4 órával késtük le a nyitva tartást , viszont így tudjuk, mit kell jövőre – a jubileumi, 5. utunkon feltétlenül beiktatni}, ezért itt egy hangulatos kertvendéglőben vacsorával zártuk a napot.
Július 9. csütörtök
Ezen a reggelen tovább alhattunk és verőfényes napsütésre ébredtünk. Az autókat a panzió mellett hagytuk pihenni, a nordik botokat viszont magunkhoz vettük és elindultunk a kisvasút megállója felé. Első állomásunk Stadl an der Mur nevű falu volt, ahol egy körtúrát tettünk. A település „Paal” kerületében a tűző napon kitartó gyaloglással feljutottunk a helység legmagasabb pontjára, gyönyörködtünk a kilátásban, majd egy sokkal kellemesebb erdei földúton, néhány gazdaságon áthaladva leballagtunk az állomásra.
Sétánk közben egy tanyán vad kutyákkal szerencsére nem találkoztunk, viszont fekete kacsákkal igen és kismacskákat is simogathattunk. Elsétáltunk egy Öreg malom mellett, majd egy nagyon érdekes strandhoz értünk. Nem a megszokott medence tárult elénk, hanem egy természetesnek látszó mesterséges tavacska, melynek vize nem volt túlságosan hideg. Mi nem fürödtünk, hanem megkóstoltuk a magyar tulajdonosú büfé kínálatát és frissítőket ittunk. A legmeglepőbb az volt, hogy a nagyon kulturált, tiszta, füves, öltözőkkel és mosdóval ellátott strand ingyenes volt.
A rövid pihenő után ismét felszálltunk a kisvonatra, ahol az udvarias kalauznő már ismerősként üdvözölt bennünket és elutaztunk az ellenkező irányban levő Ramingsteinbe. Útközben csodáltuk a változatos tájat és gyönyörködtünk a Mura folyó kanyargásában.
Kicsi csapatunk itt két részre vált: Hárman az előző évben már bevették Finstergrün várát, ők kellemes sétát tettek a „promenádon”, ahol azért 100 lépcsőfokkal is meg kellett birkózniuk. Mi hatan, az „újak” ismét elindultunk a tűző napon meredek úton felfelé a vár meghódítására. Tulajdonképpen nem egészen fél óra alatt felértünk, szerencsére a kaput nyitva találtunk és páratlan élményben volt részünk. Feltételezések szerint a 12. században építettek itt először erődöt, amely már elég elhanyagolt volt, amikor 1841-ben a ramingsteini hatalmas tűzvészben leégett. 1899-ben egy magyar gróf, Szapári Sándor vásárolta meg és egy új várat építtetett 13. századi stílusban. Ez látható napjainkban is. 1949-től Ausztria Protestáns Ifjúsági Szervezete gondozza. Jelenleg kiállítás, hotel és ifjúsági tábor működik a nagyon romantikus falak között. Mi az alapos nézelődés közben egy lőrésen kitekintve megpillantottuk a folyó túlsó partján sétáló társainkat, majd a hűvösebbre fordult időben lesétáltunk a folyóparton levő állomásra. Útközben megnéztük a Hollensteini Mária Templomot és a kertjében található Szapári sírt.
A vonatozás utáni „búcsúvacsoránk” St. Lorenzen ob Murau üdülőfalunkban az időközben bekövetkezett áramszünet miatt a vártnál kevésbé volt élvezetes, bár az étterem személyzete mindent elkövetett, hogy ne maradjunk éhesek. Szálláshelyünkön viszont a társasjáték és a sűrű koccintások felejthetetlenné tették az utolsó estét. Csütörtökön késő este az áram is visszatért.
Július 10 péntek
Reggel mindenki gondosan összecsomagolt, elköszöntünk a szállásadóinktól és elindultunk hazafelé miután egy nagyobb üzletben édességgel és sörös dobozokkal megpakoltuk az autókat.
Utunk során folyamatosan lefelé haladtunk, {de olyan magasan lehettünk, hogy ennek ellenére} Feldkirchen városából mégis csodálatos kilátás tárult szemünk elé az alattunk elterülő tájra. Ezt a várost azért kerestük fel, hogy megtekintsük azt a diakonisszák által működtetett evangélikus kórházat, ahol új útitársunk Dezső született nem sokkal a háború után.
Grazi sétánktól viszont eltekintettünk, miután hosszas utazást követően elhagytuk Klagenfurtot. Ekkor a kis csapat tagjai utoljára kávéztak együtt egy útmenti vendéglátóhelyen, majd elhagytuk Ausztriát és este 8 óra körül mindenki szerencsésen, reméljük vírusmentesen hazaért. Ismét egy nagyon kellemes, élményekben gazdag nyaralásban volt részünk.
