Kövér Csabáné élménybeszámolója a napról
Hűvös, szeles reggelen vidáman köszöntöttük egymást a buszmegállóban, és ezt még folytattuk menet közben is, mert szinte minden megállóban felszállt újabb Zergés, végül a Juli zárta a sort Taksonynál…
Egy órányi buszozás után érkeztünk meg Dömsöd belvárosába, ahol Éváék tárt karokkal vártak minket, de bármilyen nagyra tárták ölelő karjukat 25- en nem fértünk el bennük, de a nehezebb csomagjaink gyorsan eltűntek a csomagtartójuk ölelésében, így kényelmesen indulhattunk útnak. A piac iránti érdeklődés kicsit megakasztotta ugyan a lendületet, de szerencsére csak néhány árus volt, ők is borsos áron kínálták portékáikat, így hamar megérkeztünk Petőfi Sándor emlékházához.
Petőfi utazgatásai során gyakran időzött ezen a környéken. Barátjával béreltek ebben a házban szobát. Ez idő tájt a szülei is itt laktak, házuk ma is lakóház. Nagy csavargó lehetett Sándor, mert szinte az ország minden táján találhatunk Petőfi emlékhelyeket. Horváth Pista fel is vetette, hogy szervezzünk egy „Hol nem járt Petőfi?” túrát.
Mivel a múzeum a kiírással ellentétben zárva volt, folytattuk utunkat Éváék nyaralója felé. Nagyon kellemes, nyugodt nyaraló telepen sétáltunk keresztül, a Kisdunát elérve igazán szép, szívet-lelket nyugtató kép tárult elénk a napsütésben csillogó víztükör látványától.
Hamarosan megérkeztünk Éváékhoz. Ha nem lett volna velünk, akkor is megismertük volna a házat, mert a házszám helyett a zergevirág fotója köszöntött minket, na meg a házigazda jóféle pálinkával, és egy kis konty alá valóval. Körbesétáltuk a kertet, bekukucskáltunk a házba, majd úrinő mivoltunkat levetkőzve nekiestünk a finomabbnál finomabb falatoknak. Majd miután elfogyott az összes kerek, lapos, gömbölyű, egyenes, sós és édes csemege, és már azon gondolkodtunk, hogy nem is túrázni, hanem nyugágyakban pihenni kellene, megérkezett a torta!
Juli születésnapja pont erre a napra esett, így kihasználtuk az alkalmat, és felköszöntöttük! Gondoltunk Magdira is, sajnos ő most nem volt velünk.
Tele hassal, kávétól felfrissülve indultunk tovább. Feri már előre kiállt az út szélére, hogy szokásos videóját elkészítse, így senki (?) nem maradt le róla, – persze rajta kívül!
Következő célpontunk Petőfi fája volt, ami egy igazán hatalmas mocsári tölgy a Duna partján. Ez alatt a fa alatt írta Piroslik már a fákon a levél c. versét. A vén fa egy része egy viharban letört, ebből a fából Polyák Ferenc fafaragó művész a helyszínen elkészítette Petőfi és szüleinek mellszobrát.
Innen már átadtuk magunkat a tervezett túránknak. Ami csak (mint ahogy sokszor) eltért a tervezettől, mert Dió kérésére a Somlyószigeten elkanyarodtunk a holtág felé, ahol Ő korábban egy kellemes faház tulajdonosa volt. Ez a hely egy kicsi, eldugott vízi paradicsom, vízimadarak, és víziállatok zavartalan szigete. Nem sokat időztünk itt, mert az étterem, ahol ebédelni szerettünk volna igencsak messze volt!
Somlyósziget után visszakanyarodtunk a Duna partra, ahol vagy viharos szélben, vagy szép napsütésben szedtük a lábunkat. Amikor elértük a Neptun partot már tudtuk, hogy korgó gyomrunk hamarosan étekhez jut. Nagy örömünkre a teraszon terítettek meg nekünk, de amikor elfoglaltuk a helyünket olyan viharos szél kerekedett, hogy be kellett költöznünk az étterembe.
Az étkezés végére kisebb káosz keletkezett, mert Jutka ráébredt, hogy elhagyta a telefonját, Ildi meg túl hosszúnak találta a botját, így botellenőrzést tartott, de hiába akart magának új botot, senki nem áldozta fel a sajátját, végül is megállapítottuk, hogy nem a botja lett elcserélve, hanem ő ment össze. Még néhány, a Jutka hátizsákjához hasonló zsák átkutatása kezdődött, mert Jutka arra gondolt, hogy egy ugyanolyan hátiba tette be véletlenül a telefonját, de sajnos ez sem jött be!
Telefon és jó méretű bot nélkül indultunk tovább. Egykedvűen kutyagoltunk a szántóföld mellett, amikor furcsa, harangjáték szerű zenét hallottunk. Eleinte még kellemes is volt, de egy idő után kifejezetten idegesítő volt a folyton ismétlődő csilingelő hang, ami kilométereken át kísért minket, és fogalmunk sem volt, hogy honnan jön! Amikor végre elhallgatott ez a már-már kísérteties hang, jött a hír, hogy megvan Jutka telefonja! Éváéknál letette és ottfelejtette. Így aztán jókedvűen, és nagyon fáradtan érkeztünk a buszmegállóba, ahol szemünket-szánkat eltátottuk, amikor kiderült, hogy 17.1 km- t gyalogoltunk.
Még azért némi izgalom is akadt, mert egy fiatalember megijesztett minket, hogy a Bajáról érkező buszon valószínűleg nem lesz ülőhely. Béla el is határozta, hogy ő inkább a közeli kocsmában megvárja a következő buszt, de ő már nem fog egy órát állva utazni!
Minden jó, ha a vége jó, volt ülőhely, Bélát sem hagytuk a kocsmában, mindenki kipihenhette magát a Népligetig! Én elhatároztam, hogy ahogy hazaérek, megjelölöm a botomat, mert Ildi bármennyire is szeretne furmányosan egy megfelelő méretű bothoz jutni az enyém nálam marad!
A programon készült fényképeket, videot csak a Baráti Kör tagjai láthatják.