Ma 28-an Kecskeméten jártunk .

Egy kissé kalandos körülmények között jutottunk el a Mercedes gyárhoz (több mint fél órát késett a vonat, ezért lekéstük a csatlakozó buszt –> taxiznunk kellett )

A gyárban nagyon jó kísérő hölgyet kaptunk, aki teljes részletességgel tudta elmondani nekünk a gyártási folyamatot, a gépek, robotok működését. Megismerkedhettünk a technológiákkal, futószalagok, szállító robotok munkájával.

Rengeteg ‘álomautót’ láttunk, jobb- és bal-kormányosat, feketét, fehéret, pirosat, szürkét, stb.. Dehát ugye egyik sem lett a miénk. . Mi max. az ajándék boltban vigasztalódhattunk egy kis emlékkel…

Az ebéd finom volt, nagyon jó helyet sikerült találnunk, ahol – végre – kulturált körülmények között tudtunk ebédelni.

Ezután már csak egy kis séta volt a Belvárosban, megnéztük a híresebb nevezetességeket, meghallgattuk a 16 órai harangjátékot és már sétáltunk is a vasútállomásra. Elértük a 16:47-es vonatot, ami csak 10 perc késéssel ért a KöKi-re.

A programon készült fényképeket, videokat csak a Baráti Kör tagjai láthatják.