Ma tartottuk a ‘nyári szünet’ előtti Évad-zárónkat Taksonyban. 34-en voltunk. Eredetileg 42-en jelentkeztetek, de többen betegség ill. más program miatt lemondták. Sajnos nem mindenki jelezte, hogy mégsem jön. Ez azért is gondot jelent, mert a jelentkezők létszámára készülünk, és nem mindegy, hogy az ételből-italból, minden másból sok megmarad… Simán pazarlás…. :-(…

Sajnos a Kövér család más elfoglaltság miatt nem tudott jönni, így most kénytelenek vagytok beérni az én leírásommal Jutka jó hangulatú élménybeszámolója helyett…

Reggel 24-en indultunk el a tervezett útvonalon nordicozni, 10-en pedig az Annáéknál készítették elő a terepet és az ebédet.

Az úton jó meleg volt, 7 km-t mentünk (azért nem a tervezett 9-et, mert sikerült a parton átküzdenünk magunkat árkon-bokron-vízen-sáron keresztül, így megspóroltuk az aszfalt utat a faluban..)

Az előre jelzett szúnyog invázió elmaradt, de a kidőlt fák alatti átbújás azért megvolt (lásd képeket…) Hál istennek az út jó részén árnyék is volt, így végig jó hangulatban teljesítettük a terepet.

Annáéknál (Nagyné Bognár) – szokás szerint – SZUPER fogadtatásban, ellátásban részesültünk. Hatalmas bogrács pörköltöt főztek tarhonyával, főtt krumplival, uborka saláta és kovi ubi kíséretében. Persze előtte azért megkóstoltunk mindent, amit hoztunk, volt édes-sós szem-szájnak ingere. Laci (Nagy) is kitett magáért, kemencében sült cipóval, cipóban sült csülökkel… 🙂 Biztos ki is hagytam valamit… Volt dinnye, szilva, barack, kávé, szóval el voltunk kényeztetve…

Sokat ettünk, ittunk, beszélgettünk, nevettünk, képeket nézegettünk (bár – mivel nem volt sötét – nem a legjobb minőségben) és kb. 4 órakor a társaság nagy része elköszönt, és ahogy jöttünk – páran busszal, jórészt kocsival – haza is jöttünk.

A programon készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.