Nógrádban jártunk, Drégely várának megtekintése
(Siklós Juli tollából….)
Szeptember 14.-én, szombaton 11 lelkes és elszánt Zerge vonattal kelt útra a Börzsöny hegység felé. Annamari sajnos a MÁV vonalán történt forgalmi akadály miatt nem tudott időben megérkezni a Nyugatiba.
Mi Vácon történő átszállás után egy retro hangulatú kisvasúttal érkeztünk meg Nagyoroszi falu Drégelyvár állomására, ahol az állomás nevét is egy rendhagyó kézzel készített tábla jelezte.
Haladéktalanul elkezdtük túránkat a folyamatosan emelkedő úton. Kb. 4 km-en keresztül szakadatlanul felfelé mentünk, ami nem volt túlságosan meredek, de egy kicsit fárasztó. Kezdetben vidáman nevetgélve, később már kicsit csendesebben haladtunk.
Délben elértük Drégely várának romjait, ahova egy kis kaptatóval sikerült feljutni, itt csodálatos panoráma tárult elénk. A kellemes, tiszta időben minden irányban igen messze lehetett ellátni. Megtekinthettük a közelben levő Drégelypalánk falut és a távolban Szlovákia hegyeit és egy erőművet is.
Feri rendkívül felkészülten tájékoztatott minket a vár történetéről és Szondy vitézeinek helytállásáról. Ali budai pasa 1552 júliusában vonult fel a vár ostromára 12 000 fős seregével. A helyőrség létszáma 146 katona volt. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, melynek kaputornyát a törökök földig rombolták. A harmadik napon a várvédők Szondy György kapitánnyal az élen halált megvető bátorsággal kitörtek és valamennyien életüket vesztették. Arany János verse jut eszébe valamennyi kirándulónak, aki a romos várfalak között sétál.
” Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja……..”
Nem csupán gondoltunk a költeményre, hanem a modern technikának köszönhetően meg is tudtuk hallgatni Sinkovics Imre tolmácsolásában.
Ezután a vár tövében elfogyasztottuk a hátizsákokból előkerült szendvicseinket, megittuk a ’csúcs-italt’, amit Nagy Laci hozott nekünk, azután folytattuk utunkat, most már lefelé.
A gyönyörű erdő csendes volt, egyetlen turistával sem találkoztunk, de mindenfelé őz, szarvas patanyomokat és vaddisznótúrásokat láttunk, sajnos élőben egyet sem. A botok csattogása sajnos elriasztotta a vadakat. Nemsokára azonban egy 33 fős túrakerékpáros csapattal találkoztunk (többször is), amelynek minden tagja udvariasan köszönt nekünk.
Következő pihenőhelyünk a vártól kb. 4 km-re levő Pénzásási Erdei Turistaháznál volt, ahol gyerekek táboroztak. Utána még 8 km-t tettünk meg Diósjenőig (még egy rövid pihenőt beiktatva) általában lefelé haladva, a változatossá kedvéért kicsi emelkedőkkel tarkítva.
Utunk során csodálatos panorámában gyönyörködhettünk és több hatalmas, száz éves tölgyfát csodálhattunk meg. Végre kutyaugatást hallottunk és feltűntek Diósjenő házai. A falu határában friss forrásvizet ihattunk és tapasztalhattuk, hogy a diófákon valódi ehető diók csüngnek.
Itt a csapat három részre oszlott, hatan estebédre tértek be egy étterembe, Nagy házaspár rokonlátogatásra ment, hárman pedig elkezdtük a hosszú utazást Bp. felé. Feri elkísért minket a vasútállomásig, nehogy eltévedjünk. Köszönet neki és Ildinek, ennek a csodálatos kirándulásnak a megszervezéséért. Nagyon jól éreztük magunkat.
