Eltelt újra egy negyedév. Ezalatt kaptunk hideget, meleget – hol fázósan, hol izzadva róttuk szokott helyeinken a kilométereket. Beszálltunk a „Millió lépés” játékba, és eddig már több, mint nyolcszor „jártuk körbe az országos kéktúra útvonalát” – persze ez csak képzeletbeli körbejárás, mert a megtett távolságainkat vetik össze a szervezők a kéktúra össztávjával. Ráadásul ebbe nem csupán az edzéseken megtett távolságaink számítanak bele.
Az biztos, hogy a mostani három hónap alatt sem unatkoztunk.
A végére azért már a beköszöntött nyárias idő miatt módosítanunk kellett a kezdési időpontokon, s a kórházi helyszín pedig „elesett”. (Majd ősszel visszatér.)