Ma a Gizella Nyugdíjas Klub tagjaival közösen a Belvárosba látogattunk. Félve az időjárástól (esőt ígértek) a Március 15-e téren mindannyian vártuk a 10 órát, ami napsütéssel köszöntött minket.
Egy nagyon tájékozott fiatalember fogadta a csoportunkat, aki igen érdekesen mondta el a Plébániatemplom történetét, vezetett végig minket az egész területen.
Beszélt a templom történetéről, megmutatta Szent László király, Gellért püspök, Árpádházi Szent Erzsébet ereklyéit, bevitt minket a félköríves szentélybe, lementünk az altemplom múzeumba, végül lehetőséget kaptunk a torony kilátóba is felkapaszkodni (lift is van) és ott a kilátásban gyönyörködni. Hallottunk történetet Gellért püspökről, Árpádházi Szent Erzsébetről, valamint Mátyás Királyról, II. Ulászlóról, Kossuthról, Széchenyiről, Liszt Ferencről, akik mind jártak itt.
Az Ókorban ezen a területen katonai tábor működött, aminek maradványait feltárták és szépen látható az altemplomban. A templom a török időkben Dzsámiként üzemelt, ennek is láthattuk nyomait. A II. világháborút kisebb sérülésekkel szerencsésen ’túlélte’.
A tatarozás szépen sikerült, ma az altemplomban 2018. január óta folyamatos szentségimádás van az Örökimádás kápolnánkban. Napjainkban rendszeres Orgonahangversenyeket is tartanak az 5521 síppal rendelkező orgonán.
Érdemes volt ellátogatni ide és megismerkedni Budapest e szép nevezetességével.
A templomlátogatáson készült képeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket azt a célt szolgálják, hogy elmenthessük a beállításokat arról, hogy milyen beállításokat adott meg, ezért célszerű mindig engedélyezni :).
Ha letiltja ezt a sütit, nem tudjuk menteni a beállításokat. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatja ezt a webhelyet, újra engedélyeznie vagy letiltania kell a sütiket.