Kirándulás a Mátrában – 2020.09.25-27
(K.Jutka, S.Juli tollából, pár kiegészítéssel Ilditől )
Mátrai kirándulásunk elég kalandosan alakult.
- Úgy volt, hogy tavasszal, áprilisban megyünk, de közbeszólt napjaink vírusa, a COVID. Az akkori teljes karantén miatt átfoglaltuk a szállást szeptember végére. Igen ám, de szeptember elején újra kezdte COVID az aktív ténykedését, így félő volt, hogy most sem tudunk elmenni, de végül is sikerült.
- A másik, kissé zavaró tényező az volt, hogy nem fértünk be a 3 autóba, ezért hárman önként vállalták, hogy busszal jönnek. Kényelmes volt az útjuk, csak az ottani közlekedést kellett megszervezni, Feri fordult többször az egyes helyszínek között. Visszafelé ketten elvállalták, hogy a vasárnap reggeli busszal hazajönnek Pestre, mert a túrákon való részvételt nem vállalták, így vasárnap már nem kellett Ferinek oda-vissza cirkulálnia.
Szeptember 25 péntek (KJ)
Amikor leszálltunk a menetrend szerinti Volán buszról Parádfürdőn, már a teleautóval utazók vártak minket. A riogatás ellenére meleg, napsütéses időben kezdtük el a napi túránkat, ami az Ilona vízeséshez vitt. Kezdetben aszfalton rakosgattuk lábainkat, majd egy köves út következett, végül kissé meredekebb túraútvonalon értük el a Magyarország legmagasabb pontján létesült természetes vízesést. Azt hittük, hogy a szárazság miatt nem is lesz látható víz, de a meder alján csurdogáló patak már korábban árulkodott róla, hogy egy keskeny kis vízesést fogunk látni. A környezete nagyon vadregényes. A csapadék mosta hegyoldalból vihar által kidőlt egyenes szálfák bedőltek a sziklás vízmosásba, akadályokat, vagy hidakat képezve a patak fölé. A meder nagyságából látszott, hogy sokkal több víz szokott benne folydogálni. Hallgathattuk volna utunk során végig a patak csobogását, csacsogását, de csak időnként hallatta hangját, ha a kevéske víz elakadt valahol a sziklák között. Helyette a szél viháncolt a fák közt, suhogtatta a fákat és megdobált minket vadgesztenyével, vagy makkal. Visszafele haladva már kinyíltak az őszi kikericsek, halványlila virágjaik megszínezték a réteket (az őszi kikerics Magyarország legmérgezőbb növénye)
Útközben még megálltunk a Rákóczi fánál. Korát 300 évesre becsülték. A hatalmasra nőtt kocsányos tölgy nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint 1710-ben Rákóczi Ferenc ehhez a fához kötötte ki lovát. 20 éve kiszáradt, és egy vihar 5 éve kidöntötte. Lenyűgöző maradványa ma is az útszélen fekszik.
A szabadban elköltött ebédünk után egy üvegfúvó műhelybe látogattunk el. Egy igen jó beszédképességű fiatalember mutatta be ezt a ritka mesterséget. Társa, az üvegfúvó mester gyakorlati bemutatót tartott. Néha szájtátva figyeltük az izzó, gyurmaszerű üveg fújását, formázását. Keze alól poharak, virágok, állatfigurák kerültek ki. Különlegesek voltak a világító anyaggal kombinált formák, amik magukba zárták a fényt, és sötétben világítottak ezek az apró pontok.
A bemutató idején megérkezett az eső is, de szerencsére mire a szállásunkra értünk Mátraszentimrére, elállt az eső, és így vacsora előtt még egy jót sétáltunk a településen. Sajnos Döngicsénk elhagyott bennünket. Egy óvatlan pillanatban beröppent egy kertbe, és hiába mászott át Feri a kerítésen, nem találta meg. Később egy strucc kandikált ki egy kerítés mögül.
Vacsoránkat a panzió éttermében fogyasztottuk el, majd utána egy kis tere-ferére összegyűltünk. Sütit eszegettünk, meggybort iszogattunk, majd a szél zenélése mellett nyugovóra tértünk.
Szeptember 26 szombat (SJ)
Péntekről szombatra virradó éjszaka alapvetően megváltozott az időjárás. Nem csendesen szökött be az ősz, hanem nagyon határozottan. Egész éjszaka zuhogott az eső és tombolt a szél. A természet kissé átrendezte az eltervezett programokat.
Reggel már csak csepegett az eső és hamarosan elállt, de azért nem indultunk el kirándulni, hanem beültünk az autókba, elmentünk Parádra és kulturális programnak szenteltük a délelőttöt. Sűrű átláthatatlan ködben indultunk el, szem elől tévesztettük Ildi kocsiját, de H. Pista lélekjelenlétének köszönhetően rendben megtaláltuk a helyes utat.
Először körbe sétáltuk a parádi katolikus templomot, majd nyitáskor megtekintettük a tájházat. A parádi Nyugdíjas Klub közössége a megmaradt palóc viseletet és az elmúlt korok tárgyi eszközeit gyűjtötte egy csokorba. Látható egy eredeti nyoszolya (ágy) a hozzátartozó kellékekkel, eredeti dunyha, párnák, derékalj, szalmazsák, lepedő, sátorlepedők, számos vászonból készült ruha, törölközők, asztalterítők, tarisznyák, valamint a menyasszonyi kelengyeláda, mely a palóc házak egyik legjellegzetesebb, leginkább fennmaradt darabja. Megtekintettük a palóc viselet több ruhadarabját, a sok alsószoknyás, bő ingvállas ruhákat, az arany és ezüst csipke fejviseleteket, valamint a fekete színű ruhákat, melyeket ötven év felett hordtak a nők.
Ezt követően átsétáltunk Asztalos Johák népi fafaragó hagyatéki kiállításához. A tárlaton megtekinthető édesanyjáról készített korai alkotása; a „parasztasszony gyermekkel” című szobra, mely a Nemzeti Galériában is ki volt állítva; továbbá négy betyár szobra (Vidróczki Marci, Pintér Pista – a Mátra és a Bükk betyárja; Rózsa Sándor – az Alföld betyárja; Sobri Jóska – a Dunántúl, Bakony betyárja). Ezen alakok kifaragása csodálatra méltó akaraterőről, türelemről, fantáziáról tanúskodnak. Tudni kell, hogy minden szobra egy-egy fából van kifaragva és méretük alapján ez nem semmi teljesítmény volt. A Rákóczi szabadságharcnak állít emléket II. Rákóczi Ferenc 300. születésnapja alkalmából készített díjnyertes alkotása.
Időközben nyoma sem maradt az esőnek és így a szép, verőfényes időben ismét autóba ültünk, majd meglátogattuk az Ybl Miklós tervei alapján épült eklektikus stílusú Cifra Istállót. Ez a kiállítás, a kerék feltalálásától, a díszes főúri hintókig átfogó képet ad a kocsikészítés történetéről. Károlyi György álma volt, hogy a kastélyhoz illeszkedő fényűző istállót építtessen. A kocsiszínben megnyílt kiállítás első részében a kerék feltalálásától a bognár, a lakatos és a kovácsmesterségeken át betekintést nyertünk az egykoron világhírű magyar kocsikészítés történetébe. Az eredeti XIX.-XX. századi hintók, és kocsik mellett csodálatosan díszes hajtószánt, városi szánt, vadász kocsit, konflist és fiákert is láthattunk.
Ezután visszamentünk Mátraszentimrére, kiadós ebédet ettünk a Kemencés csárdában, majd leküzdve a „kajakómát” elindultunk a délelőttre tervezett kirándulásra mivel az időjárás erre már teljességgel alkalmas lett.
A fák falevelei megszáradtak, a föld is magába szívta az éjszaka leesett eső nagy részét. Rövid idő alatt elhagytuk Mátraszentimrét, és hamarosan elértük Bagolyirtást. Többen azt gondoltuk, hogy ez egy kis rét, de kiderült, hogy egy kedves község. Ezután sajnos elvétettük a helyes irányt, sokáig az aszfaltos úton kellett bandukolnunk, majd egy kicsit meredeken felfelé az erdőben. Többen már egyre lassabban haladtak, így Feri úgy döntött, hogy lóhalálában visszarohan a kocsijáért és visszaszállítja a megfáradt vándorokat a panzióba. Köszönet érte .
Közben elérkeztünk Falloskútra, a felső-mátrai templomok talán legismertebb búcsújáróhelyére, ahol a Mária-kápolna található.
http://www.matraszentimre.hu/latnivalok/bagolyirtas-falloskut
Különlegesen szépek a tűzzománc stációk. A kápolnát az 1970-es évek végén építették a csodás jelenések helyén. Az ország különböző településeinek adományaiból készült el a szabadtéri oltár, illetve a kápolna előtti márvány Mária szobor. O.Magdi döbbenten nézte, mert az ő gyermekkorában még nem volt itt semmi, csupán a kősziklából csörgedező víz és az emberek titkoltan vallásos hite, akik ezért a vízért zarándokoltak el ide. A csoport tagjai is álmélkodtak az ismét leszállt ködben, mert senki nem számított ilyen monumentális zarándokhelyre. Még egy érdekesség, hogy itt élt az ország egyetlen hivatásos remetéje, Paszkál, azaz Szél Sándor.
A csapat itt két részre szakadt: nyolcan visszatértek a panzióba, 6-an pedig Ildi vezetésével gyalogosan tettük meg a nem túlságosan hosszú utat (kb. 3km). Egyetlen aggodalmunk a közeledő sötétség volt, de sikerült gyors tempóban haladni, a fák között nem volt köd, így jóval a vacsoraidő előtt visszaértünk szálláshelyünkre. ( Közben érdekes – mérges – gombákat láttunk, néhányan állítólag medve morgást is hallottak 🙂 )
A vacsora ismét nagyon bőséges volt, a kiszolgálás kedves, családias. Ezután „búcsúestet” tartottunk jó hangulatban, rengeteg sós és édes süteménnyel és egy kevés alkohollal.
Szeptember 27 vasárnap (SJ)
Kipihenten ébredtünk. A derült éjszakának köszönhetően reggel mindössze 3°C-t mutatott a hőmérő, így az összes meleg ruhánkat magunkra vettük. Csomagjaink így már kényelmesebben elfértek a csomagtartókban.
Reggeli után, 5°C-ban sietve elindultunk kirándulni immár két csoportban.
- Én (SJ) a ’Gyalogkakukk’ szekció Feri által vezényelt túrájáról tudok beszámolni. Nagyon kellemes hangulatban, jó tempóban tettük meg az utat a Három falu templomáig, amely egyenlő távolságra van Mátraszentimrétől, Mátraszentlászlótól és Mátraszentistvántól.
A templom mögött egy jellegzetes csíkos követ, a Stuller követ csodálhattuk meg, és mivel vasárnap ellenére a templomot zárva találtuk a stációk megtekintése után tovább haladtunk a Vöröskő kilátó felé. Annak ellenére, hogy kilátó felé haladtunk, nem volt nagyon meredek út felfelé, sőt időnként lefelé mentünk. A kilátó nagyon stabil fémszerkezet, a nagy szél ellenére sem volt kilengése, és szép kilátás nyílt minden irányban.
( https://www.gyongyos-matra.hu/termeszeti-ertekek-2/kilatok/voros-ko-kilato/ )
Utána, kissé tovább haladva még szebb panoráma tárult szemünk elé. Kellemes sétával elértük Mátraszentlászlót, ahol megcsodáltuk a névadó uralkodó szobrát, majd tovább haladva hamarosan elértük Mátraszentistvánt, ahol a szobron kívül megnéztük kívülről a sajnos jelenleg zárva tartó Vidróczki csárdát, amelyhez O.Magdinak szép gyermekkori emlékei fűződtek.
Ekkor már azt gondoltuk, hogy a hátralevő kb 4 km-t könnyedén megtesszük, de ez bizonyult a kirándulás legnehezebb útszakaszának, mert már kicsit fáradtak voltunk. Elhaladtunk közben a sífelvonó mellet, ahol egy kis patakon kellet átkelni, de a pici híd beborult a vízbe, H.Pista segítségével azonban mindenki átjutott száraz lábbal. Az utána következő útszakasz nem volt nagyon meredek, de folyamatosan emelkedett felfelé. Ekkor már meg-megálltunk kicsit pihenni, de ennek ellenére kb. 11 km út megtétele után 1 óra körül érkeztünk be a falu centrumába.
- Mi, a ’Fontolva haladók’ kisebb túrát terveztünk. (SzBI)
Először elsétáltunk az Állatparkig, ahol először nagy élvezettel etettük a kecskéket, szamarakat, de utána sajnos volt egy nagyon szomorú fejlemény, amin nehezen tettük túl magunkat. Az egyik szamár egy kis kecskét bántalmazott, hogy elegye előle a falatokat, ezért abba is hagytuk az etetésüket.
Az Állatparkot megkerülve egy régi sípályán egy ösvény vezetett még egy hónapja vissza Mátraszentimrére, amit most villanypásztorral körbekerítettek, ezért hogy tudjunk haladni, 4x kellett átmásznunk rajta. Ezután, hogy a ’sokkot’ túléljük, ittunk egy kávét a Narád szállóban. Közben megálltunk megnézni távolról a Három falu templomát, ahol a társaink már kicsit korábban elhaladtak.
Innen a Cserkőbánya pihenőhöz mentünk,
( https://m.utisugo.hu/latnivalok/cserko-banya-piheno-matraszentimre-88072.html )
majd kis ’flikk-flakkot’ bevetve a Darázshegyen (834 m) keresztül jutottunk vissza a faluba. A rövidebb út 6,5 km-re sikeredett.
A padokon ülve vártuk a találkozási ponton a többieket, akik ekkor már a falu szélén jártak, így 5 perc sem telt el a találkozásunkig. Itt akartunk búcsút venni egymástól azzal, hogy miden kocsi döntse el, ki merre és hogyan ér haza, mit ejt még útba hazafelé. Végül minden csapat a ’törzshelyünkön’ kötött ki és a Kemencés csárdában bőségesen megebédeltünk.
Feriék megálltak az eredeti terv szerinti célpontnál és megnézték a Hasznosi (Cserteri) várromot – mely a mátrai hadiút védelmére épült. Innen is nagyon szép panoráma tárult eléjük mind a Cserhátra, mind a Mátrára valamint a hasznosi víztározóra.
( https://studhist.blog.hu/2018/09/13/cserteri_vagy_hasznosi_varrom ).
A másik két autóban a fáradtabb népek ültek, akik kényelmesen hazaautóztak Pestre. Csodálatos, élményekben gazdag három napot töltöttünk együtt.
