(K. Jutka tollából – néhány kiegészítéssel)
Kalandosra sikeredett a tegnapi programunk, ami az esőzés miatt egy hetet csúszott.
Ma sem volt sokkal melegebb, a nap se nagyon simogatott minket, de jókedvűen szálltunk fel a vonatra. A kényelmes, tiszta vonattal hamarosan meg is érkeztünk Székesfehérvárra, ahol rég nem látott társunk Járosi Éva várt ránk.
Egy kis buszozás után hamarosan a Sóstó közelében szálltunk le a buszról, és egy kis tervezés és eligazítás után két csoportban jártuk körbe a tavat. Nagyon jól kiépített víz fölött, nádas között kialakított utakon sétáltunk kilátótól madárvártákig. Madarat ugyan nem sokat láttunk, de a tájékoztató táblák nagyon bőséges és érthető magyarázatokkal mutatták be az élővilágot. Azért néhány tőkésrécét, víz fölött repülő gémet megfigyelhettünk, rengeteg gombát is találtunk.
További utunkon érintettük a ” Három nővér” fákat (csöregefűz), amik már 100 évnél is idősebbek. Egy még jó erőben, a másik kettő már inkább élőhelyül szolgál korhadt odvas törzseikkel az erdő bogarainak, rejteket kereső kisállatoknak. Néhányan körbe öleltük egyiküket egy kis energiát remélve tőle.
Az ebédidőt egy játszótéren töltöttük, ahol néhányan (Néhányan? Sokan! Nézzétek pl. Kati nénit! Olyan gyorsan felpattant a háló tetejére, hogy csak úgy lestük, és Zs. Margó, H. Jutka, K. Jutka, S. Róza, Eö. Ica, S. Juli… Sőt, még Maci is!) felmásztunk a hatalmas kifeszített pókhálóra, de a lesben álló hatalmas műanyag pókot csak Horváth Pista érintette meg.
A lápvidék után a város látnivalóvalói felé vettük az irányt. A városnéző kisvonat indulásáig még volt időnk, így szabadprogram keretében több csoportra szakadva sétálgattunk az óvárosban.
A megbeszélt időpontban találkoztunk az Országalmánál, és türelmesen vártunk a kisvonatra, ami csak nem akart megérkezni! Kiderült, hogy elfelejtette átírni az időpontot, így el sem indult értünk. Sebaj! Fél óra múlva itt lesz és mehetünk.
Ez idő alatt Feri még megmutatott egy két eldugott érdekességet: a harangjátékot, aminek hangját most nem hallhattuk, de szépségét megcsodálhattuk, a törökfürdő maradványait, egy törökbasát formázó mutatós cégért. Megsimogattuk Kati néni a tejesasszony szobrának fénylő orrát. (Utána gyorsan fertőtlenítettük a kezünket).
Lassan visszaértünk a kisvonat megállójába, de még mindig mi vártunk rá, és nem fordítva. Ekkor már kicsit csendben hőzöngtünk, de csak vártunk, vártunk… Egyszer csak jött a telefon, a vezető kérte, hogy sétáljunk át egy másik utcába, mert elakadt a vonat.
Abban a reményben szálltunk fel, hogy végre indulunk, de mivel parkoló autó zárta el az utat, előbb elő kellett keríteni az akadályt okozó sofőrt. Így ismét csak vártunk, vártunk… Ildi felajánlotta szendvicsét és maradék szőlőcukrát idegnyugtatóul mire végre megszűnt az akadály. Juli már látta, hogy le fogja késni a vonatát (nem késett le semmiről), így határozottan megkérte a vonatvezetőt, hogy a késést korrigálva a program végén vigyen el minket a vonatállomásra.
Majd egy órán keresztül zötykölődött velünk a városnéző vonatocska, érdekességeket bemutatva, közben megismertük a királyi város történelmét. Utunk befejeztével a masinisztánk tényleg felajánlotta, – miután Ildi kifizette neki a külön út díját – hogy aki siet, azt elviszi a Budapestre tartó vonathoz.
Néhányan úgy döntöttünk, hogy mi még megnéznénk a Hetedhét Játékmúzeumot, így könnyes búcsút vettünk távozó társainktól… És abban a pillanatban, amikor a kisvonat elindult, bepattant az agyamba, hogy hétfőn nincsenek nyitva a múzeumok!!… Ott maradtunk fázva, miközben a többiek már lassan elérik a fűtött vonatukat, amiről mi le is maradhatunk volna.
De minden jó, ha a vége jó, mi is elértük a vonatot, a többiek meg nem hittek a szemüknek, amikor letelepedtünk melléjük a jó meleg ülésekre.
A képes beszámoló:
Két rövid videó a képes beszámoló kiegészítéseként:
Horváth Pista megtalálta a Sóstó ’sósságának’ magyarázatát:
