Úgy látszik, a 9 órai kezdéssel sokan kedvet kaptatok, mert ma reggel 18-an jöttetek el az edzésre.
Szokásunk szerint két csoportot alkottunk, a ’Gyalogkakukk’ és a ’Megfontolva haladók’ és két irányban indultunk azzal, hogy a nagyréten találkozunk.
Ott Kucsera Marika – Marika névnap alkalmából – megvendégelte a társaságot, jó ötlettel nagyon kellemes „Partyt” szervezett számunkra. Szuperül előkészítette a falatokat, a friss kiflit felvágva, kenő késekkel, szalvétával nagyon finom cékla és töpörtyű krémet szolgált fel. Még terítőt is hozott, hogy ne a piszkos fa asztalokon együnk
MARIKA KÖSZÖNJÜK!!!
A rövid zsúr után újra kettéváltunk. Mi 7,5 km-t megtéve 11 órára értünk a kiindulási pontra, ahol alapos nyújtás alatt is nézelődtünk és vártuk a másik csapatot. De csak nem érkeztek meg, már kezdtük azt hinni, hogy el is mentek. A parkolóban láttuk, hogy mégsem, mert az autók még ott voltak.
Jó negyed órával később, ½ 12-kor érkezett meg a ’nagy’ csapat, Kövér Jutka tollából:
„Ma eltévedtünk, mint Hófehérke az erdőben, pedig évek óta erre járunk. A törpék házát nem találtuk meg, de így sem haltunk volna éhen, mert egy kifőzdét igen.
Kereken 9 km- t kódorogtunk. ”
A képek között mind a két útvonal, egy ’szép’ nagy hernyó és a Király Kifőzde képe is látható, ahol Jutkáék nem haltak éhen