Pénteken 10-en szálltunk fel a Hévízre tartó buszra. Felszerelkezve úszó gumikkal, pokrócokkal, szendviccsel, törülközővel tartottunk a fürdőbe, ahol nagyon sokan voltak. Így nyugágyak helyett két padot foglaltunk el, de arra sem igazán volt szükségünk, mert azonnal belevetettük magunkat a híres tóba.

Juli és Magdi azonnal eltűnt, nagy lendülettel akarták körbeúszni a tavat, el is fáradtak rendesen a végére. Nem hitték el, hogy ez a tó nem az úszás gyakorlására és bemutatására szolgál, hanem csak mártózni kell benne, hogy a csontokat és izületeket áztassa és gyógyítsa a víz.

Volt aki ijedten kapaszkodott a korlátba, mert nem hitte el, hogy az úszógumi fenntartja, volt akit úgy megemelt a víz, hogy nem tudott – csak nagy nehezen – függőleges helyzetbe kerülni…. Nem mindenki hitte el, hogy tényleg mély a víz és nem ér le a lábunk. Végül csak megtaláltuk azt a kis részét a tónak, ahol azért talajt foghatott egyesek lába

Megoldottuk azt is, hogy aki nem tudta körbeúszni a tavat, az is megismerkedhessen – természetesen úszva – a tó szebb, virágosabb, hátsó részével is

A három óra végére (ameddig a jegyünk érvényes volt) azért mindenki megmártózott, el is fáradt, így jól esett utána egy kis séta a szép, virágos parkban, majd a Vén Bakter című „becsületsüllyesztőben” elfogyasztott fröccsök és zsíros kenyerek váltak a vérünkké

A busz hazaindulása előtt még fagyizásra és kávézásra is maradt időnk.

Sajnos a Pesti forgalom akkora volt, hogy 20 perces késéssel értünk a Népligethez, így csak azért izgultunk, hogy Juli legalább a későbbi – Taksonyba tartó – buszát elérje – elérte


A fényképeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.