A Városmajori Színpadon néztük meg néhányan a ‘Valahol Európában’ musical-t.

Az előadás előtt fogyasztottunk pár üdítőt, kávét, túrós rétest a szaunának is beváló büfében, utána mentünk be a nézőtérre, ahol nem volt sokkal hidegebb a hőmérséklet.

Volt némi kavarodás a jegyekkel kapcsolatban, ami végül is megoldódott.

Az előadás közti szünetben kisebb vita alakult ki közöttünk arról, hogy mennyire kell egy darabnak hasonlítani a már jól ismert híres filmhez, ill. mennyire kell a történelemnek megfelelnie, de nem jutottunk dűlőre.

Egy ‘kicsit’ nagyon hangos volt az előadás, de nekem tetszett, főleg a második rész, ahol már a jól ismert Dés daloknak is tapsolhattunk. A gyerek előadók nagyon ügyesek, aranyosak voltak, ‘Hosszú’ és ‘Éva’ is nagyon jól énekelt.

Sajnos a képek homályosak, a videók használhatatlanok lettek,


A fényképeket csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.

A második világháború végén játszódó történet hősei bandába verődött csavargó gyerekek, akik egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először – mivel „felnőtt”, tehát „ellenség” – fel akarják akasztani, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, melyben Simon emberi tulajdonságain túl a zene varázsának is nagy szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védik meg a várat, és közösen harcolnak a fogságba esett kölykök kiszabadításáért. Közben véget ér a világháború, és a karmester az ódon kastélyt hivatalosan is a gyermekek otthonává teszi.

A Valahol Európában hősei – gyerekek és felnőttek – egyaránt példát adnak emberségből, szolidaritásból, hűségből, a szabadságba vetett hit erejéről, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedői a történelemnek.