Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjától alig negyedórányira vagyunk csak, mégis teljesen más világba érkezünk. A város zaja itt tompa morajlássá szelídül, s már a bejáratnál gyönyörű virágok fogadnak bennünket. És ez még csak a kezdet a Sas-hegyen.

Dolomitsziklákon a város felett

Budapest egyik legjellegzetesebb hegye, a meredek, mészkősziklákkal koronázott, kopár Sas-hegy (266 m), melynek szigorúan védett tetején látogatóközpont és egy káprázatos tanösvény várja a látogatókat. A kilátóteraszról elénk táruló páratlan panoráma mellett a tanösvényen szakértő vezetésével ismerkedhetünk meg fővárosunk egyik legérdekesebb élőhelyével, és egy kis szerencsével pannon gyíkot is láthatunk.


Ma érdekes kirándulásban volt részünk a Sas-hegyen. Sokan, 35-en voltunk kíváncsiak Budapest eme érdekességére.

Először is kalandosan értünk oda, mert a bombariadó miatti lezárások, terelések korábban kezdődtek, mint ahogy bejelentették és nem az eredetileg tervezett útvonalon tudtuk a helyszínt megközelíteni.

Utána pedig kisebb várakozás után egy érdekes vezetőt kaptunk, aki nagyon részletesen próbálta velünk megismertetni a Sas-hegy történetét, növényeit, állatait.

Az útvonal nem volt nehéz, de lehet, hogy a bot mégiscsak elkélt volna párunknak

Megkóstolhattuk a sóska-borbolyát, megismerhettünk érdekes fákat, bokrokat, virágokat. A déli oldalon nagyon melegünk volt, de az északin sem fáztunk. A kilátás a városra gyönyörű volt, felülről láthattunk sok, eddig csak az utak mentén ismert épületeket.

Egy óra felé végeztünk. Hazafelé már több irányban indultunk el, addigra már a lezárásoknak is vége lett, így 2 óra felé már mindenki hazaérhetett.

Sajnos a képek egy része túl világos lett, de azért látható a város a libasorunk mögött

A programon készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.