Változatos időben zajlott az őszi program – volt, hogy az időjárás szeszélye miatt el is maradt edzés.
Szorgalmasan róttuk a kilométereket, és közben vigyáztunk magunkra és egymásra.
Adódtak kisebb balesetek is, de a sebek lassan vagy gyorsabban begyógyultak.
A kacsák felnőttek és eltűntek, a mókusok viszont előkerültek. Helyenként a víz eltűnt a patakokból, a növényzet ettől függetlenül benőtte néhány útvonalunkat – amit újra szabaddá kellett tenni. (Elő a metszőollóval!)
Ezzel a vidámsággal, és lendülettel vágunk neki a negyedik covid-hullám dacára is a téli hónapoknak. Többségünk már minden lehetséges oltást megkapott, így remélhetőleg túlvészeljük a következő időszakot is.
( Az összefoglaló albumban elég sok olyan kép található, amelyeket korábban nem tettünk közzé.)