1. nap
Korán hajnalban már izgatottan vártuk a sofőröket otthonainkban és 6:30-kor már a találkozás helyszínén voltunk a Prielle Kornélia úti benzinkútnál. Egymás üdvözlése és az eligazítások után elindultunk Székesfehérvár, Győr, Sopron útvonalon Murau felé. A határ átlépése után a táj fokozatosan változott, egyre zöldebb lett, bizonyítva, hogy Ausztriában volt a nyáron eső, nem úgy, mint otthon. A síkságot felváltotta a hegyvidék, és egy hegyoldalon kis várat pillanthattunk meg. Hamarosan előbukkant a Mura folyó, amely kissé alacsony vízállással, de szerencsére nem kiszáradva kanyargott az út túloldalán. Több alagúton is áthaladtunk, volt közöttük 2300 m-es is. Utunkat csak néhányszor szakítottuk meg rövid pihenőkkel, így kora délután már megérkeztünk St Lorenzen ob Murauba. Ez a település Murau városától 10 kilométerre levő üdülőfalu. Egész évben fogad sportolni és üdülni vágyó turistákat, télen a síelőket, a többi évszakban a túrázni vágyókat. Először elfoglaltuk a szállásainkat. Én három társammal együtt a többiektől kicsit távolabb egy nagyon szép komfortos és kényelmes panzióban kaptam szállást. Az elhelyezkedés és a kicsomagolás elég sok időt vett igénybe, ezért változott a délutáni programunk. Murau helyett St.Lorenzen megismerésével kezdtük el az ötnapos kirándulásunkat. Mielőtt elindultunk felfedezni az üdülőfalut leültünk egy söröző kerthelyiségében, ahol üdítővel vagy sörrel oltottuk a szomjunkat. A kiszolgálás hihetetlenül gyors volt. A séta könnyűnek bizonyult, nagyon jól esett a hosszú utazás után. Meredeken mentünk lefelé és megpillantottuk a fából készült Európa hidat, amely a stájer faépítészet mesterműve. Európa leghosszabb ívű fahídja, mely Murau közelében 45 méter hosszan, 25 méteres magasságban tartópillér nélkül ível a Mura folyó felett. A híd 8,60 m széles, a Mura folyó felett 25 m magas és 45 m fesztávolságú konzolokkal rendelkezik. Utána a felfelé vezető úton tértünk vissza a szállodák, panziók közé. Amit feltétlenül meg kell említeni az a tisztaság és a rendezettség. Nagyon szembeötlő, hogy mindenhol, utcákon, ablakokban és erkélyeken gyönyörű, színes virágokat láthattunk. Sétánk után visszatértünk a sörözőbe vacsorázni. A kiszolgálás nagyon udvarias, hihetetlenül gyors, az ételek pedig finomak voltak. A magyar pincér által kihozott étlapon magyar szöveget olvashattunk és nagyon ízletes vacsorát ettünk.
2. nap
A napot svéd asztalos reggelivel kezdtük, amelyet mindenki a saját szállásán fogyasztott el. Ezután elindultunk a Kreischberg meghódítására. Az előző napon mindannyian kaptunk egy kártyát, amelyet mindenféle közlekedésre fel lehetett használni. Így a felvonót is ingyen tudtuk igénybe venni. Modern, tíz személyes kabinos felvonóval utaztunk 1771 méter magasságba, miközben gyönyörködtünk a páratlan kilátásban. Fent párás volt az idő, de nem annyira hideg, mint ahogy gondoltuk. Még 11 órakor is vizes volt a fű, Pisstinek átázott a cipője. Fekete és vörös áfonyabokrok között sétáltunk. Körbejártuk a kicsi tavat, amely a téli hógyártás fő víztározója. A Rieglerhütte sajnos zárva volt, így a „Berg 7” büfében pihentünk meg, üdítőkkel frissítettük magunkat. Ezután „libegővel” elindultunk lefelé, de a középső állomáson kiszálltunk és ismét sétáltunk egy kicsit, valamint újszülött kecskéket nézegettünk. Nagyon mozgalmas napunk volt. Ebédidőben nekünk nem volt időnk a szállásunkra menni, ezért a Straus villában vendégeskedtünk. A kertben megettük a szendvicsünket, mielőtt tovább indultunk. A délutáni programunk Ramingsteinben volt. Felújítás miatt a kisvonat helyett busszal utaztunk, ami szintén ingyenes volt. Két program közül lehetett választani. Az egyik a vár meghódítása volt, a másik pedig séta a promenádon. Én az elsőt választottam annak ellenére, hogy már néhány évvel korábban már voltam a Ramingstein várában. A Finstergrun kastély, jelenleg egy kaland- és szabadidőközpont, 1100 méteres tengerszint feletti magasságban. Nekünk 290 méter szintkülönbséget kellett megtennünk a meleg napsütésben aszfaltos úton. Szerencsére útközben friss forrásvízzel enyhítettük a szomjúságunkat. Ezután azonban egy középkori vár egyedi varázsában merülhettünk el. A várat először az 1138-as dokumentumokban említik, mint „Fellegvár”-t. A XVII. század folyamán pusztulásnak indult, majd 1841-ben tűzvész volt, mely nemcsak az egész falut, hanem a vár fából készült részeit is elemésztette. A romokat 1899-ben vásárolta meg gróf Szapáry Sándor és felépítette az új várkastélyt. Mi a kastély különböző helyiségeit bebarangolhattuk, beleértve a kápolnát, a lovagtermet és számos közösségi helyiséget, amelyek ideálisak rendezvények, esküvők, keresztelők, családi ünnepségek és céges kirándulások lebonyolítására. Egy kis nyíláson kinézve gyönyörködtünk a kilátásban és szemünkkel kerestük a másik sétáló csoportot, de nem találtuk meg. A lefelé vezető út kellemesebb volt, hamarosan leértünk. Megnéztük a templomot és felkerestük a Szapáry család sírhelyét. Abban reménykedtünk, hogy egy étteremben vagy cukrászdában megpihenhetünk, de csalódnunk kellett. Az egyetlen vendéglátó létesítményben egy nagyszabású családi rendezvény volt, ezért teljes kerthelyiséget elfoglalták, nem tudtunk sehova leülni a busz megérkezéséig. St. Lorenzenbe érkezve nem mentünk a szállásunkra, hanem egyenesen egy étterembe indultunk, ahol megvacsoráztunk. Már sötét volt és elmúlt 8 óra, amikor fáradtan, de jóllakottan indultunk a panzióba. Nagyon sok élményben volt részünk ezen a napon.
– Siklós Juli
3. nap.
Hajnalban zuhogni kezdett az eső. Egy kis villámlás, és távoli dörgés kísérte. Reggel már sütött a nap, és friss hűvös, éltető levegő áramlott be a tegnapi fojtogató hőség után. Jajj! Milyen idő van? Mit vegyek fel’? Hideg van? Dehogy, csak hűvös. Indulásra kiderült, hogy kellemes, napos- borús idő vár ránk. Alighogy elindultunk Pissti kisbusza megállt, mint egy makacs szamár, hiába minden biztatás, el kellett kezdeni a busz utasainak átültetését a személyautók szűkös helyeibe. Tanakodás, tétlen álldogálás, ijedtség, remény, hogy javítható, mi lesz most érzéssel álldogáltunk. Vígasztaltuk a busz utasait, hogy ez bármelyik autóval megtörténhetett volna. Vadabbnál vadabb ötletek merültek fel a hazajutás lehetőségeire. Jókedvünket a fejünkben kavargó kérdések csökkentették. A vége az lett, hogy Pisstit buszával együtt hátrahagyva a busz utasait szétosztva a személyautókba, jutottunk el a kb. 30 km-re levő egyik hegyi tóhoz. Itt Feri még visszaszáguldott két, a busznál maradt társunkért. Addig szorongásunkat kicsit oldotta, hogy elindultunk egy tókerülő sétára. Igaz, nem ez a tó volt betervezve, dehát a tó, az mindenhol tó! A harsogó zöld, virágos réteken tehenek legelésztek, vagy elheveredve kérődztek. Kicsit megnyugodtunk a békés nyugodt alpesi hangulatú tájon. Szendvicseink elfogyasztása után ismét autóval mentünk tovább. Ketten persze ismét nem fértünk be az autókba, így mi még élvezhettük a tópart hangulatát, figyeltük a halak ficánkolását, hallgattuk a csendet. Feri visszajött értünk a tóhoz, és szemben haladtunk a csoporttal, akiknek az időveszteség ellenére is sikerült rövidített úton járni egyet a Négytó vidékén. Nagyjából félúton találkoztunk, ahol megittuk a csúcsitalt, friss forrásvízzel töltöttük meg kulacsainkat majd együtt folytattunk utunkat hűvös enyőerdőben, és napsütötte legelők mellett. Útközben megcsodáltuk egy lovarda pompás paripáit. Ahogy ereszkedtünk lefele, a mintegy 12000 éve kialakult Dürnbergi lápvidékhez értünk, ahol fapallókból épített járdákon sétálva kutathattuk fel a kilátó fényképei, és Ildi által bemutatott növényeket. Utunk vége felé egy falusi önkiszolgáló , becsületkasszás büfét találtunk, egy gyönyörű, csupavirág kertben. Le is telepedtünk, rendesen kiürítettük a hűtőt, finom kávét ihatott akinek jutott, mert egy idő után kifogyott a darálni való kávé. Hosszasan beszélgettünk italaink mellett. Csodáltuk a rendet és tisztaságot, ami az egész országra jellemző. Persze újra és újra felmerült, hogy fogunk hazajut kisbuszunk nélkül, ha nem sikerül hétfőn megjavíttatni. Ismét két fordulóval kellett szállásunkra szállítani minket. Hárman önként vállaltuk, hogy kb. másfél- két órát várakozzunk, amíg Ildi visszaér értünk. A meleg napsütésben elszürcsöltük sörünket, limonádénkat, meglátogattuk a a kapirgáló tyúkokat, két malaccal is haverkodtunk. Kezdtünk megéhezni, így körülnéztem a becsületkasszás önkiszolgáló szektorban. Találtam is finom sajtokat, almát a fáról szedtem, így az éhségünk is csillapodott. A lemenő nap fényében gyönyörködtünk a táj szépségében. Ildi is megérkezett, útközben Pisstit is felszedtük, aki egész nap a kisbusz és utasai mentését szervezte. Rossz helyen állt a busz, el kellett tolni a kijelölt helyre. Na, három nő, és egy férfi nekiveselkedett a busznak. Megmozdítani könnyű volt, de az enyhe emelkedő már nagyon nehéznek bizonyult! A benzinkútnál beszélgető pasik rohantak segíteni, így ez is megoldódott! Sajnos fotó nem készült erről az akcióról, de a képzeletre van bízva a tonnás buszt lejtőn kétségbeesetten megtartani próbálkozó nők felé rohanó pasik látványa. St. Lorenzenbe visszaérve korgó gyomorral estünk be a közeli étterembe, ahol a többiek már jóízűen vacsoráztak. Szerencsére nekünk is jutott még harapnivaló. Nem is ide akartunk menni, de a kiszemelt kocsmában egy rezesbanda zenélt, így ott nem volt hely. Késő estig telefonált, szervezkedett Pissti, hogy trélerrel hazaszállíttassa a buszt, mert az már kiderült, hogy itt nagyon költséges lenne a javíttatása. 4. nap A kellemes, hűvösebb éjszaka után újra felhúztuk túracipőinket, és ismét útra keltünk. Ildi kisbuszt bérelt a jármű nélkül maradt társainknak, így kényelmesen elhelyezkedtünk, és irány St.Blasen. Több kis falun is áthaladtunk, mindenütt rend és pompás virágözön borította a házak és terek környékét. Két falu közt a hegyekre felkúszó virágos legelőkön a tehénkék a füvet, mi a szemünket legeltettük. Mind közül a legbájosabb St. Blasen apró települése volt. Feri három mondattal bemutatta a falut, és templomát, aminek jelentősége leginkább akkor volt a legnagyobb, amikor ezüst, és aranybányászat volt a vidéken. Egy körtúrára indultunk. Eleinte a nap egyre erősebben tűző sugarai bombázták a fejünket, de a kilátás kárpótolt minket az emelkedő úton. Egy idő után fenyőerdőbe értünk., ahol már fenyőgyanta bombázta ruhánkat, néha a fejünket is, és akin nem volt kalap, annak másnap a fésülködés jajveszékeléssel, és hajtépésen végződött a hajunka száradt gyantacseppek miatt. A játékos tanösvény tábláit elolvastattuk Klárival, némelyik (gyermekeknek szánt) tornagyakorlatot megpróbáltuk elvégezni. Mohával szegélyezett, rugalmas tűlevél szőnyegen lépkedtük mígnem ismét a legelők vették át a birodalmat. Árnyéktól árnyékig kutyagoltunk, mert a tegnapi lellemes borongós időnek már nyoma sem volt. Útközben meglátogattunk egy strucc farmot. A fiatal madarak élénken érdeklődtek társaságunk iránt. Igyekeztek megszerezni mindent amit elérhettek, pld. a telefont. Amikor távozni készültünk futottak a kerítés mellett, amíg el nem távolodtunk tőlük. Még egy kis tüdőt és szívet edző kaptató, és már ismét a templomnál jártunk. Sajnos nem volt nyitva, de a körötte lévő temető szépen gondozott síremlékei között sétálhatott aki akart. A helyi étteremben hideg ital, és ízletes meleg étel várt ránk. Mire mindenki végzett a bőséges ebéddel a bérelt kisbusz is visszaérkezett. A kajakómától félig alva, jóllakottan érkeztünk meg szállásunkra, ahol a hűvös szobákban tartottunk sziesztát. Koraeste Murau városkába indultunk volna, hogy sétáljunk egyet hangulatos utcáin, és a Mura folyó partján. Egy darabig vártuk a vonatpótló buszt, mire kiderült, hogy el lett nézve a menetrend, a buszunk fél órája elment. Nem adtuk fel a városnéző séta tervét. Elbandukoltunk a szomszédos, a hegyoldalra felkúszó településre, St. Georgenbe. Az apró település fölé, mint egy korona magasodik a templom és plébánia, melyet 1188-ban szenteltek fel. A külső falán jól láthatók az egykori freskók. Ebbe a szentélybe be is tudtunk menni, így a belső teret díszítő szentek szobrait, szenvedéseiket ábrázoló festményeket is megtekinthettük. Lassan visszaindultunk St. Lorenzbe. Az alkony bágyadt fényében sétáltunk át a hídon, ami lentről nézve pazar faszerkezetes, rajta járva közönséges közúti híd. Innen figyeltük, hogy a csendes, lassú folyású folyó hol rohan bele a hegy felől hangos zubogással érkező patak. Partján birkák, néhány tehén bocijukkal együtt legelészett. A város szélén álló apró kápolnánál vált szét a csapat. Kisebb csoportokban indultunk el, hogy elköszönjünk Kreischberg hegytől ki otthon, ki a sarki hangulatos vendéglőben egy pohár ital társaságában, mivel holnap reggel továbbállunk Graz felé. 5. nap Reggel izgatott nyüzsgésre ébredtünk. Éjjel megérkezett Pissti saját személyautója, amit a barátja hozott ide, hogy négy embernek kényelmes helyet biztosítson. Már a trélernek is itt kellett volna lennie, mint kiderült durrdefektet kapott, és nem volt pótkereke!… Így ő is mentésre szorult. A trélert az azt vezető apja mentette ki a pácból, így reggelre sikerült eljutnia a szállításra váró kisbuszhoz. Gyors átpakolás, felvontatás a trélerre, és mindenki elindulhatott a napi proramjára. Ma már hazaindultunk, de még megálltunk Murauban egy sétára, hogy bepótoljuk a tegnap esti elmaradt városnézést. Meglátogattuk a már sokunk által ismert Murant, a folyó szépséges királynőjének szobrát, és a Macskanő szobrát is üdvözöltük. A helyi Spar-ban felvásároltuk az teljes frittaten (levesbe való palacsintatészta) készletet, került még néhány doboz helyi sör a kosarakba majd a Thalersee felé tettünk egy kis kitérőt. Ez egy Graz környéki kellemes kirándulóhely. Kicsit giccses hattyú-vízibiciklin lehet lebegni a vizen. Kicsit sétáltunk a parton. A tágas piknikező helyen vadrécék pihentek a fűben, vagy hangos csobogással lubickoltak a vízben. Arnold Schwarzenegger miatt nem csak kellemes, hanem híres is a hely, ugyanis az osztrákok büszkesége itt élt gyermekkorában. Múzeum, sétálóút őrzi lépte nyomát, a tó melletti út mentén ki van állítva az a ladik, amelyikben állítólag örök hűséget esküdőtt feleségének. Azt hiszem minket inkább a finom kávé és süti lehetősége tüzelt fel, mert letelepedtünk a tóparti étteremben, és feltöltöttük pocakunkat enni, és innivalóval. Kellett is, mert hosszú út állt előttünk. Jókora utat megtéve keltünk át a határon, s Körmend városában egy benzinkútnál álltunk meg. Itt búcsúztunk el egymástól, mert innen már nem konvojban mentünk tovább Budapestig, hanem külön-külön. Ez a muraui kirándulás is kalandosra sikerült, de végül fáradtan, de élményekkel telve, épségben hazaért mindenki.
– Kövér Jutka
