Prédikálószék – (nem csak) fontolva haladóknak_2020.03.12
(K. Jutka tollából…{általam /Virág Zerge/ kiegészítve})
Hosszas zötykölődés és átszállás után érkeztünk meg Pilisszentlászlóra és azonnal vetkőzni kezdtünk. Szinte nyárias meleg fogadott minket.
Indulás előtt {szokásunkhoz nem híven bemelegítettünk} elfogyasztottuk a gyorsító itókát, majd két csapatra osztódtunk. A gyorslábúak indultak előbb, mivel mi el szerettünk volna menni a Vadálló kövekhez is.
Ahogy beértünk az erdőbe sokszínű madárcsicsergés nyomta el a botok zaját. Igaz a sáros talaj is tompította a kopogást, de ez semmit nem vett el a meleg tavaszi idő nyújtotta élvezetből, pedig a fák koronáját rendesen döngette a szél, de mi ebből csak a hangját érzékeltük.
Elindultunk hát a folyamatosan emelkedő úton, majd egy idő után a domb túloldalán ereszkedni kezdtünk, és rögtön öltözködni is, mert ide már besüvített a szél. Ez sem tartott sokáig, mert ismét megvédtek minket a fák. Ahogy haladtunk fölfele, egyre szebbé vált a kilátás. {Gyorslábúság ide vagy oda, többször láttuk a hátukat. Az elég sáros út miatt sokat kellett kerülgetni, nem igazán lehetett gyorsan haladni}
Először csak a kéklő Duna kandikált ki a fák ágai közt, majd a visegrádi fellegvár {és a Salamon torony} is a szemünk elé tárult. Az út szélén egyre több hóvirág üdvözölt minket fehér fejük bólogatásával. Felérve a kilátóhoz a Duna kanyarulata teljes szépségében láthatóvá vált.
Mi hatan (az állítólagos gyorslábúak) nem álltunk itt meg, hanem a veszélyt jelző tábla figyelmeztetését komolyan véve lassan elkezdtünk lebukdácsolni a Vadálló kövek felé. Ketten visszafordultak, ketten némi hezitálás után velünk jöttek. Nem bánták meg, mert egy igen szép, nagyon vad vidék tárult a szemünk elé. A sziklák egymás mellett sorakoztak, mellettük a szakadékban süvített a szél. Nem tériszonyosoknak való hely, de a szemből érkező turisták látványa bizonyította, hogy az út járható, mégha nehéz is. A pár száz méteres út felfele már elég gyilkos volt, nem csak a tüdőmet akartam kiköpni, hanem a térdem is remegett. {Hát elég megviseltnek látszottak a visszaérkezők…}
Amikor végre felértünk a Prédikálószékhez, a fontolva haladók csoportja javában fogyasztotta az otthonról elhozott elemózsiát. Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Előkerült a pálinkás butykos, és a csemegék is. Még egy ideig élveztük a csodás panorámát, majd a fotózkodás után elindultunk immár együtt a hosszú, de elég kényelmes úton.
A kövek ugyan nem voltak túl kényelmesek, de még mindig jobb volt, mint a sár. {Az őszi ott jártunk óta fakitermelést végeztek, és ez sajnos meglátszott az út minőségén. Eléggé megviselte a talpunkat} Katika szokásához híven dalolgatott, Zoli széles jókedvében csatlakozott hozzá, és konstatáltuk, hogy igen jó hangja van.
Így aztán nem is tűnt olyan hosszúnak a levezető út! A napos hegyoldalban a bokrok elkezdték kibontani sárga virágaikat, a pillangók meg vidáman szálldostak körülöttük. A busz indulásáig még volt egy kis időnk, {Zoli visszaszolgáltatta Juli elveszett sálját, később a kulacsát is megtalálta} ezért lementünk a Duna partra és közelről gyönyörködtünk a fodrozódó vízben, és a lustán elúszó uszályban.
