Egy szikrázóan napsütéses, nyári meleget idéző napon gyürkőztünk neki, hogy bejárjuk a Velencei hegység (sic!) egy kisebb részét. Vonattal, majd Volánbusszal közelítettük meg a helyet. A Bence-hegyi sajátos alakú kilátó, a nadapi szintezési ősjegyek, a Likas-kő, az Angelika forrás és a Bodza völgy volt 14 kilométeres utunk főbb állomásai. Innen aztán fordított sorrendben (Volánbusz -> MÁV) utaztunk vissza Budapestre.

A Covid járvány lecsengése alaposan megváltoztatta a közlekedést. Már nem lézengtek az emberek a pályaudvaron, hanem igazi nyüzsgés fogadott minket Lágymányoson.
A vonaton kényelmesen utaztunk korunknál fogva a MÁV vendégeként, majd busszal folytattuk utunkat Sukoró felé.
Az erdőbe érve meglepődtünk, hogy milyen sűrűn benőtte a bozót a kijelölt utat. A virágzó csipkebokrok belénk kapaszkodva igyekeztek maradásra bírni minket tüskés ágaikkal.
Azért csak felvergődtünk a Bence – hegyi kilátóhoz, amit az egyik legszebb kilátónak kiáltottak ki. Nekem speciel már az sem tetszik, hogy egy beton építmény álljon ilyen szép zöld övezetben, de ez egyéni vélemény. Mivel nem volt nyitva, csak a tövéből gyönyörködhettünk a Velencei tó látványában.
Nem keseregtünk sokat azon, hogy nem mászhattunk fel a kilátó tetejére, hanem kihasználtuk a padok és asztalok adta lehetőséget, ki a reggelijét, ki a tízóraiját vette elő a hátizsákból, de előkerültek a sós és édes sütik, majd a csúcsital is, bár a csúcstól még egy kicsit távol voltunk.
S.Icánk kerek évfordulót ünnepelt, így őt is felköszöntöttük. 🙂
Energiával feltöltődve indultunk tovább. Hálásak voltunk a felhőknek, mert eltakarták a napot, ami már erősen tűzött volna.
Sajnos itt R.Gabink olyan szerencsétlenül esett el a csúszós murván, hogy a térde és bokája is megrándult, így neki fel kellett adni a túrát. Még elbicegett velünk a nadapi szintező alappontig, innen M.Vera kíséretében hazautazott.
S.Feri elmondta nekünk, hogy ez miért pont itt létesült, és hogy ez főleg térképészeti szempontból fontos.
A bátrabbak még felkapaszkodtak a sziklára, majd innen is tovább indultunk.
Már nem volt kegyes hozzánk a felhőzet, erősen tűzött a nap, és bizony sokat kellett nélkülözni az árnyékot.
Azért a figyelmünket elterelte a gazdag növényvilág. Városi környezetben már nem látható ennyi vadvirág. Színes kavalkádjuk igazán üdítő látvány volt.
Hosszú gyaloglás után jutottunk el a Meleg-hegy oldalában álló Likas kőhöz. Nagyon jólesett letelepedni a hűvös kőre, de sajnos itt a második ragtapasznak is gazdája akadt, mivel fotózás közben sikerült hanyatt esni M.Ferencnek. Ő talán nem sérült meg komolyabban, de könyökén a bőre bánta az éles köveket.
A látványos Likas követ elhagyva rövid gyaloglás után elértük az Angelika forrás völgyét, itt hosszabb pihenőt tartottunk.
H.István nem volt rest levenni bakancsát, és a hűvös vízben áztatni meggyötört lábát.
Aztán a távoli égzengés hangja továbbhaladásra biztatott minket a helyenként halkan csörgedező patak völgye mellett.
Na, ha valaki eddig nem töltődött fel, itt most megtehette! A Bodza-völgy fáinak összeboruló lombja alatt kényelmes sétával ereszkedtünk lefele. Az érintetlen természet békét, nyugalmat sugárzott.
Nem győztünk gyönyörködni a hatalmas sziklák, és más természeti érdekességeken. Aztán a völgyből kibukkanva egy hatalmas virágzó vadrepce mezőn találtuk magunkat, amit a vadmargaréta szigetek és vöröslő pipacsok tarkítottak. Innen már sétálva tettük meg az utat a buszmegállóig, majd irány haza…. „

-Kövér Jutka

A kirándulás fényképalbumát csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.