Miután nem fért fel 32 fős csoportunk a helyjegyes Volán buszra, kiegészítő járatot indítottak, ami megállás nélkül szállított el minket Szarvasig. Rövid, kényelmes sétával értük el az arborétum díszes bejáratát. Miután bejutottunk, megrohamoztuk a büfét. Feltankoltunk kávéval, némi harapnivalóval, majd elindultunk a történelmi Magyarország tájain a Mini Magyarország interaktív makettjei közt, hogy kedvünkre csodáljuk a híres épületeket, figyeljük a kisvonatok útvonalát, verseket, zenéket, harangszót hallgassunk, vagy éppen a szellemjárta kastély kisérteties sikolyaitól borzongjunk. Egy órát tölthettünk el itt, de szerintem többen még elsétálgattak volna a gyönyörűen gondozott parkban. Miután újra összegyűltünk, elindultunk hosszú sétánkra, hogy a „Pepi kert”-ben (Szarvasi arborétum) megfigyelhessük gondosan válogatott, látványosan elhelyezett fáit, cserjéit a 82 hektáros területen. A még mindig kellemes melegben már a korábban üde zöld növények megmutatták őszies színeiket is. Talpunk alatt ropogott a lehullott makk, zizegett a száraz avar. Ahol még nedves volt a fű, apró békák ugráltak ijedten a lábunk elől. Mókus futkosott a fatörzsön, apró pocok kereste a hazavezető föld alatti járatát. A Körös folyó holtági partjához érve hosszan néztük a nyugodt vizet, a túlparti gondozott nyaralókat, élveztük a lágy, simogató napsütést. A hajóállomás felé indulva a Bolza Marietta sétányon haladtunk tovább.A sétányon 10 állomáson ismerhettük meg Bolza Mariette életútját és a kert természeti értékeit. A hölgy Bolza Pál, az arborétum alapítójának egyetlen leánya volt, aki nagyon szerette a kertet. Ismert minden növényt, latin neveiket is tudta. Festészetének témáit is javarészt a folyton változó természet adta. A hajóállomáson kicsit sokat kellett várnunk a Katalin nevű hajónkra, de vidám csevegéssel, fotózkodással, napozással töltöttük el az időt. A hajó humoros (?) kapitánya először a történelmi Magyarország középpontján lévő emlékművet mutatta be, majd mesélt a holtág életéről, híressé vált növényeiről, állatvilágáról. Bemutatta Szarvas nevezetességeit. A különleges mocsári ciprusok csoportját, a teknős pihenőt, a Bolza kastélyt Romolust és Rémuszt ábrázoló szobrával, az Ezeréves emlékmű szökőkútját. Áthajóztunk a híd alatt, büszkén beszélt a vízi színpad páratlan sikeréről, a szebbnél szebb nyaralókról. Miután elbúcsúztunk vízi úti kalauzunktól hosszú (? – 2,5 km volt) sétával értük el a vasútállomást. Egy aprócska egyvagonos vonatra préseltük fel magunkat, mely méretét és kinézetét meghazudtolva sebesen zakatolt velünk keresztül az alföld sík vidékén Mezőtúrra, ahol mindössze négy perc állt rendelkezésünkre az átszálláshoz. Az alkonyodó időben előmerészkedtek az állatok, fácánokat, őzeket, mezei nyulakat figyelhettünk meg. Szerencsére a Románia felől érkező IC pár percet késett, így kényelmesen szállhattunk át a Keleti pályaudvarra tartó vonatra. Ki alvással, ki beszélgetéssel pihente ki magát mire hazaértünk ebből a szép koraőszi túránkból.
– Kövér Jutka
