Szép, napos csütörtök délután 29 kultúrára vágyó Zerge gyülekezett a Szépművészeti Múzeum bejárata előtt. A kiállítások megtekintése mindig népszerű program, de úgy látom, hogy az impresszionizmus sokakat vonz. A jelentős létszám miatt most is két csoportban hallgattuk a kiváló idegenvezetők magyarázatát. Ezen a tárlaton a nagyon praktikus audio guide-t is használhattunk, amelyet valamennyien megkedveltünk, mert kiszűrte a háttérzajokat és jól hallottuk a rendkívül felkészült és lelkes vezetőinket.

A Szépművészeti Múzeum ebben az évben Renoir életművét helyezte fókuszba. Választásukat indokolta, hogy 2019-ben a múzeum, egy történelmi jelentőségű gyűjteménygyarapítás révén, megvásárolta a mester Fekvő női akt (Gabrielle) című remekművét.

„Figurális festő vagyok” – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir (1841–1919), arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Egyetlen önarcképet láttunk, amelyről szúrós tekintetű, bozontos szakállú a koránál idősebbnek látszó férfi néz ránk. Életképein viszont a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes kapcsolatokat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Megfestette, hogy a párizsi emberek hogy mentek hajókázni, étterembe szórakozni, táncolni. Még az is látható a „Békástanya” című festményén, hogy a merészebb fiatalok úsznak a Szajna vizében. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. Mindig ismerős arcokat festett, modelljei gyakran barátok, festőtársak pl. Frederic Bazilla. A pózoló személyeket arra kérte, hogy beszélgessenek, nevessenek. Úgy festette le az embereket, hogy szájukban a fogak is látszanak.

B.Edit legkedvesebb festménye „A hinta”, mert a fények és árnyékok rendkívül merész ábrázolása teszi rendkívülivé a vásznat, a lombokon átszűrődő napsugarak ugyanis foltokban jelennek meg a kertben és az alakokon. Az egyik kedvenc képemen a lány, aki édesen mosolyog ránk a “Tánc a faluban” című képen. Ő Alina Sharigo, aki 18 évvel volt fiatalabb, mint Renoir. Múzsája, volt, majd szeretője lett, később, 1890-ben feleségévé vált. Három fiúk született, az ő portréjukban is gyönyörködhettünk. A róluk festett képek is abban az időben jöttek létre, amikor a művész elindult az impresszionizmus útján, és új stílust és technikát keresett.
Idegenvezetőnk Renoir életéről is mesélt nekünk, például Gabriellről, aki kezdetben a gyermekeire vigyázott, később a festő ecseteit tisztította, majd egyik múzsája lett. Őt láthatjuk a „Gyermek játékkal” című festményen. Én a „Fiatal lányok a zongoránál” című képet is szívesen hazavittem volna.

Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől. Ettől kezdve a szilárdabb, állandó kifejezési formát kereste. Ezt láthattuk aktjain, amelyeken visszaköszöntek a Raffaello állandóbb kifejezési formái. Ezek a festmények is csodálatosak, de nekünk kevésbé tetszettek.

A „Víz (mosónő)” szobor megtekintésével már majdnem véget ért a nézelődésünk. Ez volt a művész utolsó alkotása. Az idős festő súlyos, gyógyíthatatlan artózisban szenvedett, élete végéhez közeledve már az ecsetet sem tudta fogni. A festészettel akkor sem szakított. Az ujjaihoz, később a kezéhez rögzített munkaeszközzel festett tovább. A 20. század elején a sok fontos és érdekes találmány mellett a film is elkezdett népszerűvé válni. Ezért a kiállítástól való búcsúnk előtt láthattuk az idős művészt a filmvásznon.

Sajnálom, hogy a kedvezőtlen fényviszonyok R. Rozinak gondot okoztak a fotózásnál, pedig dicsekedni szerettem volna, hogy egy nagyon régi és igen kedves tanítványom munkacsoportja készítette ennek a kiállításnak a világítását is.

Élményekkel feltöltődve vetettük bele magunkat Pest csúcsforgalmába. Banka Zoli rendkívül kedves volt, S. Icát, O. Magdit és engem hazáig fuvarozott. Köszönjük a kedvességét a kényelmes utazásért és az üdítő beszélgetésért.

– Siklós Juli

3 csoportban, összesen 36-an voltunk a Renoir kiállításon.
( A Gizella Klubbal közös program volt)
Az elhangzott vélemények alapján mindenkinek tetszett, érdemes volt most is elmennünk a múzeumba, jó megoldás volt az újonnan bevezetett fejhallgató, mert könnyebb volt követni, jobban lehetett hallani a tárlatvezetők mondanivalóját.
Néhány idézet a véleményekből:
– Pl.Magdi: A tegnapi 2-ik csoportnak nagyon jó volt. Már vezetett bennünket máskor is. Nagyon jó megoldás a fejhallgató, mert nem kellett nyomulni, hogy halljuk amit mond.
– T.(K) Mari: Az 1. csoportnál is hasonlókról tudok beszámolni, látszott, hogy a vezetőnk szívügye és nagyon sok érdekességet mesélt. A képek gyönyörűek, a füles nagyon jó ötlet.
– K.Marika: A tegnapi első csoportnak is kitűnő vezetője volt, nagy átéléssel magyarázott. A fejhallgató szerintem is jó megoldás, kizárta a külső zajokat és mindenki jól hallott mindent. Megint egy csomó információval lettünk gazdagabbak. 😄
– H.Jutka: A 2. csoporttal mentünk. Jó, érdekfeszítő, tárgyszerű, és mégis élvezetes volt. Remek ötlet a fejhallgató!
– R.Rozi: Nekem is tetszett nagyon a tegnapi “kultúrprogram”. A fejhallgató használata zseniális, nekem meg pláne tetszett, mert úgy tudtam a fotózós mániámnak élni, hogy a fülemmel gond nélkül követhettem a tárlatvezetést.🤣🤣🤣🤣

– D.Zsófi: Nagyon örülök, hogy szép élményben volt részetek, de azért irigykedem mocskosul! 😄

A kiállítás fényképalbumát csak a Baráti Kör bejelentkezett tagjai láthatják.